Alternatív Gazdaság lexikon
Advertisement

A Zuglói Kenyérközösség egy zuglói, helyi lakosok által önszerveződő módon létrehozott bevásárlóközösség, a rövid ellátási láncok egy példája, amelyben a csoport tagjai köztes kereskedői láncszemek kihagyásával, közvetlenül a termelőtől szerzik be az élelmiszereket, hogy így a lekövethetetlen globális ellátórendszer lokális alternatívájaként olyan élelemhez jussanak, amelyek valóban táplálják és nem megbetegítik a családjaikat és amelyek fenntartható eljárásokkal lettek előállítva. Termelőik között nincsenek a nagybani zöldség- és gyümölcspiacról beszerző vagy a hipermarketekből származó húst sajátként továbbértékesítő árusok, a velük megállapodott gazdák a saját terményeiket, termékeiket árulják, nem kényszer-érlelnek, nem kényszer-tartanak és nem használnak megelőzési céllal antibiotikumokat, gyógyszereket az állatélelmezésben.

Belépéskor a termelőknek vállalniuk kell, hogy nyitott gazdaságot folytatnak, azaz az együttműködés folyamán a közösség vezetői meglátogatják őket, hogy lássák a körülményeket, ahogy termelnek, állatot tartanak és aktív interakcióban vannak velük, amely során visszajelzik, hogy zuglói emberként mire lenne valós igény. Ezzel a személyes kapcsolattal egymás felé lassan bizalom és kölcsönös felelősségvállalás alakul ki.

A termelők a bevásárló-közösség tagjainak kezdenek el termelni és fejleszteni, olyan élelmet, amelyre valós igény van, a közösség tagjai pedig tudatosan viszik a pénzünket az igényeik mentén termesztő és fejlesztő gazdákhoz - így mindenki jól jár. Jóllakott város és élhető vidék kéz a kézben jár.

kenyér

Minőségi termékek

Partnerei[]

Advertisement