A társadalom, civilizációk alakulása és kialakulása az egyik legösszetettebb jelenség magyarázatát célozza és próbálja logikai és rendszerelméleti keretek között elemezni. A gazdasági antropológia és jövőkutatás e magyarázatok kiterjesztése.
Az emberi társadalom a földi bioszféra egyik meghatározó rendszere.
Pszicho-logizmus[]
A pszichologista elméletek az emberek tudatos indítékait és célkövető cselekedeteit a cselekvő által ismeretlen és ellenőrizhetetlen pszichológiai folyamatokra vezetik vissza, vagy azokkal helyettesítik.
Tradicionális pszichologizmus: az a felfogás, amely szerint a létező társadalmak kimerítően megmagyarázhatók kizárólag a fizikai körülmények és egy olyan pszichológia - nevezetesen az emberi természet - segítségével, amely egyaránt jellemző minden egyes egyénre (Agassi 1987: 136).
Vulgár-pszichologizmus: "A tradicionális pszichologizmussal szemben, mely túl kevés eszközt nyújt a társadalmi jelenségek magyarázatához, a vulgár-pszichologizmus túl sok eszközt javasol. Megengedi, hogy egyéneknek tulajdonítsunk minden olyan vonást, melyekkel az a társadalom rendelkezik, amelybe tartoznak. Nemcsak ad hoc, de tarthatatlan is ez az elképzelés, mivel megengedi, hogy egymásnak ellentmondó jellemvonásokat tulajdonítsunk az egyéneknek, azért, hogy megmagyarázhassuk az egymással összeütközésbe kerülő intézményeket, az intézményi konfliktusokat és az egyéb nem kívánatos társadalmi jelenségeket. A vulgár-pszichologizmus hívei például a munkanélküliséget azzal magyaráznák, és magyarázták, hogy a munkások lusták" (Agassi 1987: 130).
Induktivista pszichologizmus: az a javaslat, hogy "mielőtt bármely társadalmi jelenség magyarázatára kísérletet tennénk, egyszerűen össze kell gyűjtenünk megkülönböztetés nélkül minden ténybeli információt az összes egyénről, aki része annak a társadalmi helyzetnek, amelyben a jelenség előfordult, és amikor már elegendő információval rendelkezünk róluk, akkor a társadalmi helyzetet ezáltal megismertük és a kérdéses jelenséget megmagyaráztuk. A javaslat értelmében, ahhoz, hogy a munkanélküliséget megérthessük, sokkal többet kell tudnunk a munkásokról, munkáltatóikról, szervezõikrõl stb" (Agassi 1987: 140).
Intencionalizmus[]
Az Intencionalizmus az az elv, hogy a cselekedeteket céljuk, nem pedig hatásuk szerint kell megítélni. E szerint egy társadalmi jelenség azért fordul elő, mert valaki így akarta. Ezt az álláspontot Thomas Sowell így bírálja: "Néhány esemény valóban az elért cél megvalósítására irányuló célszerű tevékenység eredménye, de az az általános előfeltevés, hogy ennek így kell lennie, nem más, mint »animisztikus tévedés«" (Sowell 1980: 97).
Az intencionalizmus különböző válfajai abban térnek el egymástól, hogy milyen típusú cselekvőket, illetve milyen típusú cselekedeteket ruháznak fel, feltétlen cél-elérő képességgel. A történetfilozófiai és társadalomelméleti irodalomban különösen három változat vált ismertté.
A világtörténelmi személyek elmélete. Az előbbi elmélettel szemben, amely hol individualista, hol kollektivista formát ölt, a világtörténelmi személyek hegeli koncepciója egyetlen elméletben ötvözi a módszertani individualizmus és módszertani kollektivizmus ismertetőjegyeit. Az elmélet módszertani individualista összetevője: néhány kivételes ember olyan kreativitáspszichológiai tulajdonságokkal - például rendkívül erős, egy célra irányuló akarattal - rendelkezik, amelyek segítségével korszakalkotó cselekedetek végrehajtására képes. Az elmélet módszertani kollektivista összetevője: e kivételes személyek valójában a világszellem céljainak öntudatlan végrehajtói (Hegel 1979: 69-77).
Konspirációs magyarázat. Fõ exponensei a francia felvilágosodás képviselői ("uralkodók és papok ármánykodnak mindenütt") és a vulgármarxisták ("az uralkodó osztály manipulál mindenütt"). Popper definíciója: "E nézet szerint egy társadalmi jelenség magyarázata abban áll, hogy kiderítjük, milyen embereknek vagy embercsoportoknak állt érdekében a jelenség előfordulása (ez az érdek gyakran rejtett, amit még fel kell tárni), és ki tervezte és szervezte meg - titokban - az elõidézését" (Popper 1966, II: 94). Popper így folytatja: "A társadalomtudományok céljáról kialakított eme felfogás - természetesen - abból a hibás elméletből ered, amely szerint bármi történik is a társadalomban - különösen olyan események, mint háború, munkanélküliség, nyomor, szűkösség, vagy bármi, amit az emberek törvényszerűen elutasítanak -, az néhány hatalommal bíró egyén és csoport közvetlen tervezésének az eredménye. ... El kell ismerni, konspirációk valóban előfordulnak. De a szembeszökő tény - amely a konspirációk előfordulása ellenére is cáfolja a konspirációs elméletet - az, hogy e konspirációk közül végül is csak kevés sikeres" (Popper 1966, II: 95).
Bár tulajdonképpen a következő pontba tartozna, ide kívánkozik egy megjegyzés. Noha a fenti értelmezésben a konspirációs magyarázat a módszertani individualizmus egyik változata, néha mégis inkább a módszertani kollektivista koncepciók közt a helye. Például olyan esetekben, amikor egymást nem ismerő emberekből álló nagycsoport (osztály, nemzet, a fejlett világ) alkotja az összeesküvés szubjektumát, ami ezekben az esetekben fiktív kollektív szubjektum (Vö. Levine et al. 1987: 74).
Mindentudás és szuperracionalitás - Az intencionalizmus egy harmadik válfaja a mindentudás és szuperracionalitás lehetőségének hallgatólagos feltevésére épül. E felfogás szerint nem a hatalom és nem is a kiválasztottság, hanem a megfelelő ismeretekre épülõ racionális tervezés juttathatja olyan előrelátás birtokába a cselekvőt, amelynek segítségével szándékai szerint meg tudja valósítani céljait. E felfogást Hayek bírálja szenvedélyesen, szinte minden munkájában. A társadalom szándékos alakításához szükséges tudás szerinte nemcsak azért elérhetetlen, mert a társadalmi tények végtelen nagy száma és a társadalmi viszonyok roppant bonyolultsága meghaladja az emberi elme feldolgozó képességét, hanem azért is, mert e tudás legfontosabb elemei helyzetfüggőek, s így elvileg lehetetlen, hogy egyazon elmében együtt megférjenek (mint ahogy az is lehetetlen, hogy ugyanaz az ember álljon a telefonvonal vagy a csereaktus mindkét oldalán).
Kontra-intencionalizmus[]
Az intencionális magyarázat nem alternatívája az "intencionalizmusnak", hiszen - mint láttuk - az emberi cselekedeteket magyarázza, nem pedig hatásukat. A társadalmi környezet elemei és változásai, még ha tudatos és intencionális cselekedetek eredményei is, törvényszerűen csak "közvetett, nem-szándékolt és gyakran nemkívánatos melléktermékei ezeknek a cselekedeteknek" (Popper 1966, II: 93).
Az egyik baj ezzel a válasszal az, hogy nem válasz. Nem ad arra vonatkozó szabályt, hogyan kell a társadalomtudományi magyarázatokat megalkotni. Az "intencionalizmus" még tartalmazott ilyet: előírta, hogy a társadalmi jelenségeket emberi szándékokra kell visszavezetni. A nem-szándékolt hatásokra hivatkozás viszont csak annyit mond, hogy így nem szabad magyarázatot adni; azt azonban nem mondja meg, hogyan szabad. Ez nem más, mint az "intencionalizmus" puszta tagadása, vagyis "kontra-intencionalizmus".
A válasz másik baja az, hogy hibás általánosítást tartalmaz. Bármily sokszor igaz az az állítás, hogy társadalmi intézmények, állapotok vagy változások nem valamilyen rájuk irányuló szándék eredményei, mégsem minden esetben igaz. (Láttuk, közvetve Sowell is elismerte ezt.) Ha a társadalmi élet egyetlen fontos ténye sem lenne az előidézésére irányuló emberi szándékok eredménye, ha az emberek és embercsoportok minden ilyen irányú törekvése kudarcba fulladt volna, akkor miért nem hagytak már régen fel azzal, hogy céljaik elérésére terveket készítsenek, áldozatokat hozzanak és bonyolult szervezeteket építsenek? Általános érvénnyel csak annyit mondhatunk, mint Schelling: "Ami egy megosztott társadalom millióinak szívében, lelkében, szándékaiban vagy szokásaiban él, az vagy szoros megfelelést mutat azokkal a masszív eredményekkel, amelyeket kollektíve előidéznek, vagy nem" (Schelling 1978: 141). A "kontra-intencionalitás" esete tehát - éppúgy, mint az "intencionalizmusé" - hol tényleg fennáll, hol nem. Az ilyen "vagy igaz, vagy nem" általánosítások elméleti hozama csekély.
A racionális döntések elmélete[]
Elsõ pillantásra könnyen összetéveszthetõ általában az intencionalizmus és specifikusan a szuperracionalizmus elméletével. Mindkét összemosás hibás.
Annyi mindenesetre igaz, hogy a "racionális választás" sémája az intencionális magyarázat egyik - talán legfontosabb - alesete. Az egyéni viselkedés intencionális magyarázata annak kimutatása, hogy az egyén azért viselkedett meghatározott módon, mert így akart valamilyen célt elérni (Elster 1983a: 70). Fontos észrevenni azonban, hogy az effajta magyarázatok explananduma az egyéni cselekvés, nem pedig a cselekvés által elõidézett világállapot. Vagyis az "intencionális magyarázat" nem implikálja az "intencionalizmus" elõbb említett hibáját, hiszen azt nem tartalmazza, hogy a cselekvõ valóban el is érte céljait, vagy ha elérte is, nem voltak-e cselekedetének egyéb - általa utólag felismert vagy fel nem ismert - hatásai.
Az intencionális cselekvõ az alternatív cselekvési lehetõségek közti választás során a világról meglévõ valós és vélt ismeretei alapján mérlegel: a cselekvés végrehajtása elõtt eldönti, hogy mely cselekedettel mozdíthatná elõ leginkább céljait. Az intencionális magyarázat erre a döntésre vezeti vissza a cselekvés végrehajtását. A döntést elõkészítõ mérlegelés per definitionem tartalmazza a racionalitás bizonyos elemeit, nevezetesen a célok, a vélekedések és az alternatívák konzisztens rendezésének és megfeleltetésének követelményét - még akkor is, ha adott cselekvõk mérlegelései e követelménynek csak fogyatékosan tesznek eleget. A célok és alternatívák efféle racionális megfeleltetésének formális összetevõit és ideális formáit kutatja a racionális döntések elmélete.
A racionális döntések elmélete maga sem egyetlen elmélet, hanem elméletek egy családja. Még azt sem könnyû megmondani, mi az a néhány közös alapfeltevés, amelyet a megközelítés minden képviselõje elfogad. A legalapvetõbb kérdésekben mindenesetre nagyok a nézetkülönbségek. Például abban,
- a) hogy a különbözõ cselekvési helyzetekben milyen választás vagy milyen mérlegelési stratégia racionális;
- b) hogy a racionális mérlegelés elméleti modelljei miféle magyarázóerõvel bírnak: vajon az emberek által ténylegesen követett (csak épp a tudós által nehezen formalizálható) gondolati eljárásokat, avagy a köznapi cselekvõ által csak többé-kevésbé megközelíthetõ, ideális mintákat írnak le;
- c) hogy minden emberi cselekvés közös alapszerkezetéhez tartozik-e a racionális választás, vagy csak az egyik fontos cselekvésfajtát jellemzi;
- d) hogy a különbözõ tevékenységszférák közti eltérések lehetõvé teszik-e, hogy a cselekvés racionális jellegének minden szférára közös kritériumai legyenek;
- e) hogy a racionális döntés elõfeltételez-e meghatározott emberi motívumokat (pl. önzést), vagy bármilyen motiváció-készlettel összeegyeztethetõ;
- f) hogy az emberi irracionalitás szembeszökõ és gyakran tömeges esetei vajon eleve kívül esnek-e az elmélet hatókörén, vagy - mint "racionálisan indokolt irracionalitások" - ezek is magyarázhatók az elmélettel.
A fenti problémák némelyike pszichológiai témákat is érint, ami arra utal, hogy a racionális döntések elmélete és a "pszichologizmus" viszonya többféleképpen értelmezhetõ. A kézenfekvõ értelmezés ugyanis az lenne, hogy egymást kizáró megközelítésekrõl van szó: az egyik a formális, személytelen kalkulusok világában mozog, a másik viszont a személyes erõkkel és attitûdökkel foglalkozik. Másrészrõl viszont a racionális döntéssel történõ magyarázat érvényessége nyilvánvalóan pszichológiai elõfeltételekhez kötött - erre Olson (1971: 108) is utal, Donald McIntosh (1969: 117-132) pedig szisztematikus kifejtését nyújtja. Végül pedig ötvözhetõ is a két megközelítés, ahogy Elster teszi, amikor a racionalitás szabályait sértõ magatartásmódokat elemzi (Elster 1983b).
Láthatatlan kéz magyarázat[]
A popperi "melléktermék-magyarázatok" egyik alesete a "láthatatlan kéz magyarázat" (a továbbiakban: LK-magyarázat). Az emberi cselekvésnek azokra a nem szándékolt következményeire adhatunk LK-magyarázatot, amelyek nem pusztán egyedi cselekedetek egyedi hatásai, és a kérdéses cselekedeteknek nem pusztán véletlenszerű mellékhatásai. Edna Ullmann-Margalit nyomán az LK-magyarázatok következõ ismérvei adhatók meg. A magyarázat explananduma a) sok önálló, nem összehangolt, nem szervezett egyéni cselekvés valamilyen együttes, komplex hatása; b) ez az összhatás valamilyen átfogó jelleggel vagy markáns szerkezettel bír (és így azt a benyomást kelti, mintha koordinált cselekedetek megtervezett eredménye lenne); c) de ez az átfogó jelleg nem hasonlít az őt elõidézõ cselekedetek jellegére (tehát nem tartozik ide az az eset, amikor egy nagy teremben, mivel külön-külön mindenki zajong, óriási nagy zaj van). Maga az LK-magyarázat d) annak a folyamatnak vagy mechanizmusnak a feltárásában áll, amely a sok, szétszórt cselekedet hatásait a szisztematikus összhatássá rendezi; e) és egyfajta genetikus magyarázat, vagyis a kezdő és a végállapotot összekötő folyamat jól meghatározott, időben elrendezett stádiumainak a feltárása (Ullmann-Margalit 1978).
Az LK-magyarázatok fenti jellemzéséből már kezd kibontakozni egy önálló magyarázattípus. De még mindig nem kaptunk egyetlen olyan mechanizmusra sem javaslatot, amely az egyes cselekedeteket és összetett hatásukat általában összeköti. A szerző szerint az LK-magyarázatok osztályát nem is lehet élesen körülhatárolni, nem lehet a szükséges és elégséges feltételeit megadni. Mindazonáltal a magyarázatoknak errõl a laza, de roppant fontos csoportjáról sokat megtudunk még másoktól: Shaun Hargreaves Heap (1989: 39, 42-45, 51-52, 94, 131) a racionális döntésekre épülő magyarázatok és az LK-magyarázatok viszonyát elemzi; Raymond Boudon (1981: 3-4. fej.) megkülönbözteti a mikromotívumok makrohatásainak azt a területét, ahol a makroviselkedés igazi melléktermék ("emergens hatások"), azoktól, ahol nem az (intézményesített viselkedés és kollektív cselekvés), Thomas C. Shelling pedig (1978) páratlan gazdagságban reprodukál és tipizál olyan szabályszerű mechanizmusokat, amelyek a "láthatatlan kéz" nevű fekete dobozban lehetnek. Mindezek az eredmények azonban még nem állnak össze jól kidolgozott elméletté.
Végül meg kell említeni, hogy a "láthatatlan kézre" történõ Adam Smith-féle utalásoknak létezik egészen másfajta, funkcionális magyarázatként való kidolgozása is. Ebben az értelmezésben valamely stabil társadalmi elrendezõdés kialakulását és fennmaradását elõre nem látott jó hatásai magyarázzák.
Közösségi és egyéni beállítottság[]
A közösség-elvű (kollektivista) társadalomra jellemző a csoporthoz való tartozás, mások érdekeit szem előtt tartva saját céljait feláldozza. (Tafarodi és Swann, 1996). A keleti kultúrákra inkább a közösségi szellem, míg a nyugati kultúrára inkább az egyéni szemlélet (individualizmus) jellemző. A közösségi beállítottságú hallgatók nagyobb valószínűséggel csatlakoznak diákszervezetekhez, szakkollégiumokhoz, számukra fontos a közös teljesítmény, teljesítmények kontrollálása, képességeik együttes mozgósításával érik el céljaikat. Az egyéni értékeket hangsúlyozók versengőbbek, szeretik egyediségüket, egyéniségüket, tudásukat, képességeiket megmutatni és nagyobb valószínűséggel publikálnak (Csukonyi és Münnich, 2002).
Csukonyi, Sallay és Münnich (1999) kutatásában jogi, bölcsésztudományi, közgazdasági, természettudományi, műszaki karra járó hallgatók vettek részt. Arra az eredményre jutottak, hogy a közösségi és egyéni értékek azonos fontossággal is jelen lehetnek az egyének értékrendszerében. Azok a személyek akik “komplex” értékeket képviselnek feltehetőbben összetettebb énképpel rendelkeznek. Az individualizmus skálán a legmagasabb értéket a jogászok mutattak. Kollektivista értékeket főként a természettudományi és műszaki karra járó hallgatóknál mértek. A közgazdasági hallgatók nagy része a komplex csoportban helyezkedik el. A bölcsésztudományi kar az “elutasítók” csoportjába tartozik. Costa és McCrae (1992) a „Big Five” személyiség modelljükben a nyitottság dimenzió az új tapasztalatok, élmények, érdeklődés, kíváncsiság, új eszmék és értékek befogadása iránti fogékonyságot emelik ki.
Nyitott és zárt gondolkodás[]
Az egyéni nyitottság faktorai: fantázia, esztétikai érzékenység, érzések, cselekedetek, gondolatok, értékek. A nyitott személyekre jellemző a kreativitás, rugalmasság, aktívak a kihívást jelentő feladatokban, információ felkutatásában, jobb teljesítményre képesek, mint „zártabb” társaik. A nyitott személyek kíváncsiak, foglalkoztatják új gondolatok, értékeik nem konvencionálisak, tapasztalatgyűjtők, érzelmeiket intenzívebben élik meg. A „nyitottság későbbi sikereket meghatározó tényező lehet az egyén, életében, eredményességében” a személyek támogatásában, elősegítésében ezért az oktatási intézménynek szerepe nem mellékes (Kun, 2002). Rokeach (1960) nyílt és zárt gondolkodás elméletében rámutat, hogy a gondolkodás iránya a szociális megnyilvánulásokat bejósolhatóvá teszik. Az általa említett kognitív struktúra befolyásolja a szociális viselkedést, az ideológiák, attitűdök, értékek szerveződését.
A nyitott személyekre a liberalizmus, míg a zárt gondolkodásúakra a konzervativizmus jellemző, nem meglepő módon, hisz a háttérben olyan univerzális pszichológiai jelenség húzódik, ami messze túlmutat a politikai vagy szociális attitűdökön. A család, kortársak, iskola meghatározó szerepet tölt be a nyitottság kialakulásában. Schwartz (2006) elméletében az értékek különböző jelentőséggel, fontossággal bírnak, kívánatos, helyzetek feletti célokban fejeződnek ki, irányelvként szolgál személy vagy csoport életében, ugyanakkor viszonyítási alapot is jelentenek az egyes cselekvések megítélésében, igazolásában. Schwartz (1995) értékelméletében hangsúlyozza, hogy a cél (végcél, közbülső cél), a társas orientáció (individuális, kollektív) és a motiváció együttese olyan értékstruktúrát alakít ki, amely meghatározza a viselkedést, az emberi életet, a célok irányába mutat, a körülöttünk levő világot jelentőséggel tölti fel. Schwartz (2006) által kidolgozott a tíz értékkomponens egyetemes jellegét tekintve minden egyén és társadalom alapműködését biztosítják.
Kitekintés az empirikus kutatás irányába[]
Az értékek meghatározzák, hogy milyen irányban és mennyire vagyunk nyitottak. A körülöttünk levő világ értékelésében, megítélésében is fontos szerepet játszanak. A társadalom meghatározza az értékek kialakulását, elsősorban a családnak, kortársaknak, iskoláknak fontos szerep tulajdonítható az értékek formálásában. Vizsgálandó, hogy az értékek alakulásában az említett tényezők milyen súllyal vesznek részt. A célok felállítása, az érdekek (individualista, kollektivista), a motiváció együttese értékeket hoz létre, amely a viselkedésben nyilvánul meg. Egy későbbi kutatás célja lehetne megvizsgálni a pályaválasztás lehetőségeinek és az egyén által képviselt értékeknek kapcsolatát.
- Baritz Sarolta Teréz: Háromdimenziós gazdaság / Lehet-e gazdálkodni erényetikai paradigmában? Budapest, 2014 - BCE Doktori disszertációk archívum
kapcsolódó elméletek[]
- Rendszerelmélet
- Kertész János: A gazdaságfizika nem olyan abszurd, mint amilyennek elsőre hangzik
- Társadalomfejlesztési példák