Richard Douthwaite: Rövidzárlat
(A helyi gazdaságok erôsítése a biztonság érdekében egy nem stabil világban)
Fenntartható, független helyi gazdaságok - lehetséges?
(könyvismertetés. Forrás: BOCS Fordító (III. évf. 1998 jún. 6.) )
Tartalom
a, Ed Mayo és Helena Norberg-Hodge előszava
b, Bevezető
1. Ellenőrzés nélkül
Az 1970-es évek eleje óta a világgazdaság fokozatosan egyre bizonytalanabbá válik, a teljes részvétel lehetőségét egyre több és több személy, illetve hely elöl zárják el. Sajnos a nemzetek politikusainak nincs elég hatalmuk, hogy a helyzet kialakulásáért felelős tényezőket megváltoztassák. A közösségeknek kell cselekedniük saját érdekükben.
2. A megfelelő mozgástér biztosítása
Annak érdekében, hogy a világrendszer változékonyságától megvédjék magukat, a közösségek helyi forrásokból létrehozhatnak párhuzamosan működő pénzügyi mikro-klímákat, amelyek sokkal kiterjedtebben szolgálják a helyi igényeket, mint azok, amelyeket csupán a világpiaci árak és érdekkörök szabályoznak.
3. A pénzügyi kötelékek elvágása
Ha a gazdasági élet szereplői nem tudnak egymás között kívülről igénybe vett pénzeszközök felhasználása nélkül kereskedni, a helyi gazdaság mindig ki lesz szolgáltatva a máshol történő események hatásainak. Több lehetséges mód is rendelkezésre áll azonban a helyi pénzforrások megteremtésére, a csoport-pénznemektől (mint a LETS), a svájci típusú kölcsönös üzleti hitelrendszereken (WIR) és az árucikk-támogatású pénznemeken (mint Exeterben vagy New Hampshire-ben) keresztül, a helyi önkormányzat által kibocsátott pénzig, mint Guernsey-ben.
4. Bankszolgáltatások saját magunknak
A helyi pénzügyi rendszer lehetőséget nyújt arra, hogy a polgárok megtakarításait abban a régióban kölcsönözzék ki, amelyben élnek, olyan feltételek mellett, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy szociális és pénzügyi céljaikat elérhessék. A közösségeknek óriási választási lehetőségeik vannak, ide értve pénzügyi szervezetek felállítását, társaságok alapítását vagy beruházási letétek létrehozását. Egy másik lehetőség a dán és svéd kamat nélküli közösségi JAK bankok mintája.
5. Az energia mozgatja a világot
A helyi forrásokból táplálkozó, megfelelő energiaellátás alapvető feltétele az erősebb közösségnek. Szerencsére legtöbb helyen van lehetőség egy, az igényeket kielégítő, szél, víz és biomassza felhasználás kombinációjával működő erőmű felállítására, ahogy azt a dán, osztrák és írországi példák mutatják. Energiatakarékosság terén - ami legalább olyan fontos, mint az energia előállítása - Hollandia és Kalifornia mutat követésre méltó példát.
6. Élet a földből
A talajra és annak sajátos genetikai bázisára gyakorolt romboló hatása miatt a modern, ipari mezőgazdasági termelés nem folytatható tovább. Ez nagy mennyiségű, csak külső forrásokból hozzáférhető energia felhasználásával jár. Ezért, ha a közösségek önállóak kívánnak lenni, át kell térniük az organikus, és más, kis külső energia bevitelével működő mezőgazdasági termelési formák valamelyikére. Nagy-Britanniában, az USA-ban és Németországban már sok olyan technológia van használatban, ami azt mutatja, hogy ez az átmenet lehetséges.
7. Új hozzáállás az új időkben
A piacgazdaság a vállalkozások viselkedésének vezérlését a versenyre bízza. Mivel a közösségi gazdaságban a verseny magas szintjei nem lehetségesek, új megközelítéseket és hozzáállásokat kell kialakítani a kereskedelmi egymásra-hatás érdekében. A középkori céhszövetségek, a spanyolországi Mondragon szövetkezetek és a Kaliforniai Briarpatch hálózat egyaránt adnak a helyes irányba mutató megoldásokat.
8. Epilógus: a jövő, és mindez működőképes
Maleny-ben, egy ausztráliai kisvárosban már többet alkalmaznak a könyvben ismertetett technikák közül, mint a világ bármely más részén. Az eredmény egy olyan közösség, ahol az emberek kiteljesíthetik és megvalósíthatják önmagukat, azáltal, hogy együtt dolgoznak. De még nincs ok a teljes magabiztosságra, hiszen hosszú az előttük álló út.
További információforrások
Köszönetnyilvánítások
Tárgymutató
Előszó
Ez a könyv egyike azoknak a ritka köteteknek, amelyek megváltoztatják koruk szellemiségét. Egyszerre gyakorlatias és inspiráló. Az inspiráció a valós élet sikeres történetein alapul - olyan közösségek bemutatásán, amelyek saját kezükbe vették jövőjük irányítását, és nemcsak a munkahelyeket, hanem a politikai hatalmat és a közösségi szellemet is visszaszerezték. A könyv gyakorlati értéke a közösségek gazdasági alapjául szolgáló struktúrák elemzésében, és a megerősítésükhöz szükséges eszközök ismertetésében rejlik. Richard Douthwait Rövidzárlat című művében belefogott az ipari világ közösségi gazdaságairól szóló legkiterjedtebb felmérés elkészítésének.
Hogy a könyv jelentőségét igazán értékelni tudjuk, meg kell kérdeznünk önmagunktól, miért tűnik fenyegetőnek minden, amit drágának tartunk. Önálló személyekként egyre növekvő bizonytalansággal nézünk szembe a munkánkban, az utcán vagy akár otthonainkban. A társadalom tagjaiként a világgazdaság könyörtelen versenyével, háborús konfliktusok fenyegetéseivel és az élővilág bármelyik pillanatban bekövetkezhető összeomlásával szembesülünk. Mindezek közepette a kormányok és üzleti társaságok rongyos, rothadó biztonsági hálót ígérnek nekünk. A Rövidzárlat bátorító üzenete, hogy a számunkra szükséges biztonságot megtalálhatjuk saját közösségünkben, a helyi gazdaság fejlesztése révén.
Miért ennyire széttördeltek a közösségek és a családok? Miért tűnnek el fajok ezrei, és miért válik a világ éghajlata egyre kiszámíthatatlanabbá? Miért távolodik a demokrácia, és erősödnek napról napra a nemzetiségi konfliktusok, a szegénység, a bűnözés és a munkanélküliség?
Ezeknek a problémáknak a gyökerét gyakran a legszélesebb körben elvégzett, és legkörültekintőbben előkészített vizsgálatok sem ismerik fel. A világgazdasági rendszer annyira összetetté vált, és az attitűd, amit magával hozott, annyira áthat mindent, hogy rettenetesen nehéz egy érthető, világos távlati terv kidolgozása. Van azonban egy közös szál, ami átvezet ezen a látszólag átjárhatatlan krízisen: nevezetesen a termelés és elosztás rendszere, aminek túlélése a terjeszkedés végtelen lehetőségét feltételezi. Ez a folyamatos növekedés vezetett a gazdaság globalizálásához, ami szükségszerűen minden helyi, regionális és nemzeti gazdasági egység egyetlen, világméretű hálózatba való egyesülését jelenti.
A hagyományos gazdaság elavulttá vált.
A gazdasági globalizáció nem a magasabb gazdasági hatékonyság eredménye. Mindez azért történik, mert a kormányok közel kétszáz éve anyagilag is támogatják a nemzetközi és a nagy-távolságú kereskedelmet, anélkül, hogy felbecsülnék a társadalmi és természeti környezetre gyakorolt hatását. Egyszerűen az adókedvezményeken, az olcsó üzemanyagon valamint a közlekedési és információs infrastruktúrát fejlesztő tartós beruházásokon keresztül válik lehetővé, hogy az Új Zéland-i alma kiszorítsa a párizsi piacról a francia almát, hogy az európai tejtermékek tönkretegyék a tejipari termelést a tejben gazdag Mongóliában, és, hogy Nairobi boltjaiban a holland vaj kevesebbe kerüljön, mint a kenyai. Akár egy gyermek is megkérdezhetné: "Miért kell a termékeket több ezer mérföldön át ide szállítani, amikor helyben is meg lehet termelni őket?" Ez nem hatékonyság, hanem gazdasági őrültség.
A globalizáció a valaha legaktívabb gazdasági tevékenységet folytató, és legtöbb munkást foglalkoztató kisvállalkozások, boltok és farmok százezreinek helyét átvevő hatalmas, multinacionális cégek számának növekedéséhez vezetett. És mivel a nagy farmok - a kicsiktől eltérően - fenyegetőzhetnek azzal, hogy tevékenységüket áthelyezik olyan országokba, ahol a pénzügyi környezet könnyebb, a kormányok lehetősége a megfelelő adóztatásra csökken. Következésképpen a globalizáció folyamatának vak támogatásával saját halálukat segítik első.
Ezenfelül, mivel meggyőzték az embereket, hogy az ipari forrásoknak ugyanabban a keskeny sávjában bízzanak, a globális gazdasági rendszer minden szinten jelentős mértékben növelte a versenyt. Ennek eredményeként a munkanélküliség az iparosodott világban egyre feljebb szökik, míg a Dél városaiban a lakosság robbanásszerűen nő, hiszen a fogyasztói társadalom jól csengő ígéretével vidéki családok millióit csábítják el a helyi önfenntartástól - csupán azért, hogy később elmerüljenek a nagyvárosi szennyben és éhezésben. Eközben a természeti területek és a biológiai sokféleség egyre növekvő nyomás alatt állnak, mivel az ipari források iránti igény nő.
A kialakult rendszer senkinek sem kedvez: hosszú távon nincsenek nyertesek. A társadalom legmagasabb rétegeiben is hanyatlik az élet minősége. Az fúziók fenyegetése még a középvezető réteget is állandó aggodalommal tölti el munkája esetleges elvesztése miatt. Ami pedig a milliárdosok listáját illeti, ha képesek is megvédeni magukat a társadalmi összeomlás hatásaitól, a biológiai összeomlás ellen ők sem védekezhetnek.
Ezért tehát mindenkinek az az érdeke, hogy a globalizáció folyamatát megfordítsuk. Ennek leghatékonyabb módja a kormányok számára az összefogás volna, a multinacionális cégek hatalmának magzabolázása céljából, illetve új beruházási és kereskedelmi egyezségek megkötése, ami megszüntetné a globalizációt növelő anyagi támogatást, és esélyt adna a helyi termelés fejlődésének. Például ha a fosszilis üzemanyag rejtett támogatását beszüntetnék, a helyi és nemzeti gazdaságok sokkal erősebbekké válnának. Csupán ilyen nemzetközi intézkedések azonban önmagukban nem tudnák helyreállítani a gazdaságok és közösségek egészségét: a hosszú távú megoldás érdekében sok kis helyi kezdeményezés sorozata szükséges, olyan sokféle, amilyen sokféle a kulturális és környezeti háttér.
Sajnos, sok ember sokféle okból ellenzi a helyi gazdaságok megerősítését. Közülük néhányan például úgy gondolják, hogy a kistelepülések szintjén a gazdaság lokalizációjának a célja a teljes önállóság kivívása. Valójában a lokalizáció nem a kereskedelem megszüntetését jelenti, vagyis nem azt, hogy mindent helyi szinten kell előállítani, hanem egyszerűen a helyi, területi, nemzeti és nemzetközi piacok jobb egyensúlyát, valamint azt, hogy a nagy cégek kevesebb, a közösségek pedig több ellenőrzést gyakorolhassanak afelett, hogy mit, hol, mikor és hogyan gyártanak. A kereskedelemnek mindkét fél számára előnyösnek kell lennie.
Gyakran felmerül az a félelem, hogy a lokalizáció elnyomást és türelmetlenséget fog okozni. Ha azonban közelebbről megvizsgáljuk a kérdést, kiderül, hogy ennek éppen az ellenkezője igaz: a globális gazdaság önmagában nem más, mint a strukturális kizsákmányolás rendszere, ami a világ másik oldalán rejtett rabszolgaságot eredményez, és arra kényszeríti az embereket, hogy lemondjanak saját forrásaikhoz való jogukról. A lokalizáció nem a közösségek elszigetelését, hanem egy életképes és igazságos alap kiépítését szolgálja, amin keresztül kapcsolatba léphetnek egymással. Északon a felelősség saját szükségleteinket illetően azt jelenti, hogy a délieknek megengedjük: elsősorban saját maguk részére termeljenek, ne nekünk.
A globalizáció-ellenes kampányok világszerte erősödnek, annak arányában, ahogy az emberek kezdik felismerni, hogyan befolyásolja mindennapi életüket, útjaikat és szomszédságukat - és ahogy egyre jobban megbizonyosodnak arról, hogy vannak más lehetőségek. Richard Douthwaite könyvének jelentősége, hogy megmutatja: a globalizáció beépíthető az új rendszerbe, ha ezeket a lehetőségeket megfelelő összefüggésben használjuk. Arra is rámutat, hogy nem kell a politikusok áldására, vagy egy világégésre várnunk, már ma elkezdhetjük az alternatív rendszerek kiépítését.
Ha a közösségi kezdeményezések működnek (a Rövidzárlat sikeres és sikertelen példákat egyaránt ismertet), az felszabadítja a résztvevők elképzeléseit, és képessé teszi őket arra, hogy további lépéseket tegyenek a gazdaság felélesztése, az erősebb közösségek kiépítése és egy egészségesebb környezet megteremtése felé. Richard Douthwaite arra is rámutat azonban, hogy eddig egyetlen közösség sem alkalmazott többet néhánynál, a számos, könyvében leírt technológia közül, tehát az újjáéledés lehetőségei még hatalmasak.
Ez a könyv nélkülözhetetlen eszköztár azon közösségek számára, akik saját megújulásukra törekszenek. Azok, akik az itt felsorakoztatott lépések közül végrehajtanak egy párat, az ezredforduló legnagyobb hatású mozgalmának erőterében találják magukat.
Előszót írták:
Helena Norberg-Hodge, International Society for Ecology and Culture - Nemzetközi Társaság az Ökológiáért és Kultúráért
Ed Mayo, New Economics Foundation - Új Közgazdaság Alapítvány