FANDOM


Frederick Edwords: Mi a humanizmus?
Ez egy előadás rövidített szövege, amelyet Frederick Edwords különféle hallgatóságok előtt adott elő az évek során. Fordította: Szilágyi András

Az, hogy milyen választ kapunk erre a kérdésre, attól függ, hogy milyen humanistát kérdezünk!

Balloon-cheer

Az emberi hozzáállás alapvető.

A humanizmus szónak számos jelentése van, és mivel a témáról írók vagy beszélők nem mindig teszik világossá, melyik jelentésre gondolnak, könnyen zavarodottságot okoz az, aki megpróbálja elmagyarázni, mi is a humanizmus. Szerencsére a szó mindegyik jelentése más és más típusú humanizmust jelent - a különböző típusokat pedig könnyen elkülöníthetjük és definiálhatjuk a megfelelő jelzők használatával. Foglaljuk hát össze így a humanizmus különböző válfajait.

  • Az irodalmi humanizmus a humán területekkel, az irodalmi kultúrával való foglalkozás.
  • A reneszánsz humanizmus a középkor végén kialakult szellemiséget jelenti, melyhez hozzátartozott a klasszikus műveltség iránti érdeklődés újjáéledése, valamint az a felfogás, miszerint az emberek képesek önállóan eldönteni, mi igaz és mi hamis.
  • A kulturális humanizmus az a racionális és empirikus tradíció, amely nagyrészt az ókori Görögországban és Rómában alakult ki, az európai történelem során továbbfejlődött, ma pedig a tudomány, a politikaelmélet, az etika és a jog nyugati megközelítésének szerves része.
  • A filozófiai humanizmus olyan életszemlélet vagy életmód, amelynek középpontjában az emberi szükségletek és érdekek állnak. Ennek altípusai a keresztény humanizmus és a modern humanizmus.
  • A keresztény humanizmus olyan filozófia, amely a keresztény alapelvek keretein belül képzeli el az ember önmegvalósítását. Ez az emberközpontúbb hit nagyrészt a reneszánsz kor terméke, és része a reneszánsz humanizmusnak is.
  • A modern vagy Új-humanizmus, amelyet naturalista humanizmusnak, tudományos humanizmusnak, etikai humanizmusnak és demokratikus humanizmusnak is neveznek, egyik vezéralakja, Corliss Lamont megfogalmazása szerint "olyan naturalista filozófia, amely elutasít mindenféle természetfeletti dologba vetett hitet, és elsősorban az észre, a tudományra, a demokráciára és az emberi együttérzésre alapoz." A modern humanizmusnak kettős eredete van: világi és vallásos, és ennek megfelelően két altípusa létezik.

A Humanizmus gyökerei Szerkesztés

A világi humanizmus a XVIII. századi felvilágosodás racionalizmusából és a XIX. századi szabadgondolkodásából nőtt ki. Számos világi csoportosulás, mint pl. a Demokratikus és Világi Humanizmus Tanácsa és az Amerikai Racionalisták Szövetsége, továbbá sok független filozófus és tudós ezt a filozófiát támogatja. A vallásos humanizmus az ún. etikai kultúrából, az unitarizmusból és az univerzalizmusból nőtt ki. Ma számos unitárius univerzalista közösség és az összes etikaikultúra-csoportosulás humanistának tartja magát a szó modern értelmében.

A világi és a vallásos humanisták ugyanazt a világnézetet vallják, ugyanazokkal az alapelvekkel. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy az 1933-ban született I. Humanista Kiáltványt, valamint az 1973-ban megfogalmazott II. Humanista Kiáltványt mind világi, mind vallásos humanisták aláírták. Filozófiai szempontból nincs különbség a kétféle felfogás között, a vallásos és a világi humanisták voltaképpen csak a vallás definíciójában, valamint a filozófia gyakorlásának módját illetően nem értenek egyet.

A vallásos humanisták funkcionális meghatározást adnak a vallás fogalmára. Szerintük a vallás olyasvalami, amely az egyazon filozófiai világnézetet valló emberek egy adott csoportjának személyes és társas szükségleteit szolgálja.

Mit kínál a humanizmus a személyes szükségletek kielégítésére? Megalapozást az erkölcsi értékekhez, ösztönzést nyújtó ideálokat, módszereket az élet nehezebb helyzeteinek kezelésére, valamint olyan életfilozófiát, amely értelmes és örömteli életre sarkall.

A társas szükségletek kielégítését a több humanista közösség (pl. az etikaikultúra-csoportosulások és sok unitárius univerzalista egyház) a következőkkel szolgálják: a valahová tartozás érzése, a gyermekek erkölcsi nevelésének intézményes biztosítása, együttes ünneplés a hasonlóan gondolkodókkal, sajátos szertartások, az életút fontos állomásainak megünneplése ideológiailag konzisztens szertartásokkal (esküvők, újszülöttek köszöntése, nagykorúvá válások ünneplése, temetések, stb.), valamint lehetőség az életfilozófia megerősítésére és történelmi kontextus az egyén világnézete számára.

Kenneth Phifer unitárius univerzalista lelkész a következőt írja Egy humanista hite c. esszéjében:

A humanizmus arra tanít minket, hogy erkölcstelen dolog Istenre várni, hogy ő cselekedjen érettünk. Nekünk kell cselekednünk azért, hogy véget vessünk a háborúknak és a bűnözésnek, korunk és az eljövendő korok kegyetlenségének. Nekünk különleges hatalmunk és erőnk van: nagy-nagy szabadságunk van abban, hogy eldöntsük, mit tegyünk. A humanizmus azt mondja nekünk: bármi legyen is filozófiánk az univerzum természetét illetően, végső fokon miénk a felelősség azért, hogy milyen világban élünk.

A világi humanista hagyomány a szembeszegülés hagyománya, mely az ókori görögökig nyúlik vissza. Még a görög mitológiában is látunk olyan humanista motívumokat, amelyek más kultúrák mitológiáiban ritkán tűnnek fel, ha feltűnnek egyáltalán - a modern vallásokból pedig végképp hiányoznak. A legjobb példa Prométheusz alakja.

Prométheusz azért kiemelkedő figura, mert a régi görögök úgy tekintettek rá, mint olyasvalakire, aki szembe mert szegülni Zeusszal. Ellopta az istenektől a tüzet és lehozta a földre. Ezért büntetést kapott. Mégis kitartott szembeszegülése mellett, miközben a kínok kínját kellett elszenvednie. Ez a tekintéllyel szembeni fellépés humanista hagyományának gyökere.

Csak egy humanista mondhatja, hogy ha van is isten, akkor is rendben lévő dolog nem érteni egyet vele. Platón Euthüphrónjában Szókratész megmutatja, hogy Isten nem szükségképpen a Jó forrása, sőt, ő maga sem szükségképpen jó. Szókratész megkérdezi: vajon attól jó-e valami, hogy Isten elrendelte, vagy Isten azért rendeli el, mert az a valami már eleve jó? A régi görögök óta azonban egyetlen nagy vallás sem engedte meg Isten akaratának ilyetén megkérdőjelezését, s egyetlen nagy vallás sem tisztelt hősként engedetlen személyt. Csak a humanisták vállalják fel ezt a tradíciót.

A vallási és világi tekintélyekkel való szembeszállás politikai értelemben a demokráciához, az emberi jogokhoz, sőt, a környezetvédelemhez vezetett el. A humanisták nem mentegetőznek mindezért. A humanisták nem forgatnak ki egyetlen bibliai tanítást sem tetteik igazolására. Felismerik tetteik prométheuszi szembeszállás jellegét, és büszkék rá. Ez ugyanis a tradíció része.

A világi humanista hagyomány másik vonása a szkepticizmus. A szkepticizmus történelmi vezéralakja Szókratész. Miért éppen Szókratész? Mert ő mindmáig kiemelkedik az ókortól a jelen korig élt híres szentek és bölcsek sorából. Minden vallásnak megvan a maga bölcse. A júdaizmusé Mózes, a zoroasztrizmusé Zarathusztra, a buddhizmusé Buddha, a kereszténységé Jézus, az iszlámé Mohamed, a mormonizmusé Joseph Smith, a bahaizmusé pedig Baha-Ullah. Ezek a személyek mind azt állították, hogy ők ismerik az abszolút igazságot. Egyedül Szókratész állította azt, egyedül ő a sok híres bölcs között, hogy ő SEMMIT sem tud. A többi bölcs mind felállított egy szabályrendszert vagy egy törvénykönyvet - Szókratész nem. Szókratész ehelyett egy módszert adott a kezünkbe: mások szabályai megkérdőjelezésének módszerét, a felülvizsgálat módszerét. Szókratész nem az igazságért halt meg, hanem a jogokért és a törvényességért. Mindezen okok miatt Szókratész a szkeptikus humanisták mintaképe. Ő a görög racionalizmus és a belőle kinövő humanista tradíció jelképe. Halála óta egyetlen hozzá mérhető szent vagy bölcs sem sorakozott fel melléje.

Ne gondoljuk azonban, hogy a világi humanizmus kizárólag negatív értelmű. Pozitív oldala a felszabadulás, amelyet legjobban Robert G. Ingersoll következő szavai fejeznek ki:

Amikor meggyőződtem róla, hogy a világegyetem természeti, s az összes szellem és isten mítosz csupán, akkor elmémben, lelkemben, minden csepp véremben szétáradt a szabadság örömteli érzése. Börtönöm falai szétmállottak és ledőltek. Fény árasztotta el a helyiséget, s az összes zár, retesz, rács és bilincs köddé vált. Nem voltam többé sem cseléd, sem rabszolga. Sem itt a földön, sem a végtelen tér mélységeiben nem volt senki, akit parancsolómnak kellett volna tekintenem. Szabadon gondolkodhattam és szabadon fejezhettem ki gondolataimat, szabadon élhettem saját ideáljaim szerint, a magam és szeretteim örömére, szabadon használhattam összes képességeimet, érzékszerveimet, szabadon terjeszthettem ki képzeletem szárnyait, szabadon vizsgálódhattam, találgathattam, álmodozhattam és reménykedhettem, szabadon ítélhettem és dönthettem dolgok felől... szabad voltam! Egyenesen és félelem nélkül álltam, vidáman nézve szemközt az egész világgal.

A világi humanista önkéntelenül is "halleluja!" felkiáltásban tör ki e sorok olvastán!

A humanisták gyakran foglalkoznak az ész és a hit ellentétével, s a vitában mindig az ész oldalára állnak. Ezért a vallásos humanizmust nem egy alternatív hitnek kell tekinteni, hanem a vallásosság egy alternatív útjának. A vallásos humanizmus világnézetéből általában hiányzik az isten, hiányzik a természetfelettibe vetett hit, hiányzik a halál utáni életbe vetett hit, és hiányzik az erkölcsi értékek "felsőbb" forrásába vetett hit is. Egyes követői odáig merészkednek, hogy kijelentik: a vallásos humanizmus olyan vallás, amelyből mindenféle "hit" hiányzik, mert követői a bizonyítékokra alapozott tudást részesítik előnyben. Ezen felül a "vallásos (transzcendens) tudás", vagyis a nem tudományos úton szerzett tudás fogalmát a vallásos humanista ismeretelméletben általában nem fogadják el.

Mivel mind a vallásos, mind a világi humanizmus oly szorosan kötődik a kulturális humanizmushoz, világnézetükbe természetes módon beépülnek a modern tudomány eredményei, a demokratikus alapelvek, az emberi jogok és a szabad vizsgálódás elve. A humanizmus elutasítja a bűn fogalmát is, különösen a szexuál-etikával összefüggésben, s ezáltal összhangban van a modern szexológiával és szexuális neveléssel, valamint a humanisztikus pszichológia elemeivel. A humanizmus történelmileg a világi állam modelljét támogatja, s ezzel az egyház és az állam elválasztása mellett száll síkra.

A humanista szemlélet összefoglalása Szerkesztés

Tehát foglaljuk össze miről is szól a modern humanista filozófia. A vallásos és a világi humanisták által közösen elfogadott gondolatokat nem nehéz összefoglalni. Ezek a következők:

  • A humanizmus az önállóan gondolkodó emberek filozófiája. Nincsen a gondolkodásnak olyan területe, amelyet a humanista óvakodna elmélkedése és vizsgálódása tárgyává tenni.
  • A humanizmus olyan filozófia, amely a valóság megismerésének emberi eszközeire összpontosít. A humanisták nem állítanak olyasmit, hogy feltételezett transzcendens tudás birtokában lennének, vagy ilyenhez hozzáférnének.
  • A humanizmus az ész és a tudomány filozófiája, amennyiben az ismeretek megszerzésére vonatkozik. Amikor az a kérdés vetődik fel, hogy a világ megismerésének mik a legjobb, érvényes eszközei, a humanisták az érvényes eszközök közül kizárják az önkényes hitet, a tekintélyt, a kinyilatkoztatást és a megváltozott tudatállapotokat.
  • A humanizmus a képzelet filozófiája. A humanisták felismerik, hogy az intuitív megérzések, sejtések, spekulációk, bevillanások, érzelmek, megváltozott tudatállapotok, sőt, még a vallásos élmények is - noha a megismerésnek nem érvényes eszközei - a gondolatok hasznos forrásai lehetnek, amelyek a világ szemléletének új módjaihoz vezethetnek el bennünket. Ezeket a gondolatokat, miután hasznosságukat racionálisan leellenőriztük, munkára lehet fogni, sok esetben mint a problémák megoldásának alternatív módozatait.
  • A humanizmus az "itt és most" filozófiája. A humanisták az emberi értékeket csak az emberi élet összefüggésében tartják értelmesnek, a halál utáni feltételezett élet ígéretének összefüggésében nem.
  • A humanizmus az együttérzés filozófiája. A humanista etika egyedül az emberi szükségletek kielégítésével és az emberi problémák megoldásával foglalkozik - az egyén és a társadalom vonatkozásában egyaránt -, és nem szentel figyelmet a feltételezett teológiai entitások vágyai kielégítésének.
  • A humanizmus realisztikus filozófia. A humanisták felismerik az erkölcsi dilemmák létezését és a jelen és jövőbeli következmények gondos mérlegelésének szükségességét az erkölcsi döntéshozatal során.
  • A humanizmus összhangban van korunk tudományával. A humanisták ezért elfogadják, hogy egy ősrégi és óriási méretű, természetes világegyetemben élünk, hogy hosszú idő alatt fejlődtünk ki ezen a bolygón, hogy nincs bizonyíték a testtől elkülöníthető "lélek" létezésére, továbbá, hogy az embereknek vannak bizonyos "beépített" szükségleteik, amelyek minden emberközpontú értékrendszer alapját képezik.
  • A humanizmus összhangban van korunk felvilágosult társadalmi gondolkodásával. A humanisták elkötelezettek a polgári szabadságjogok, az emberi jogok, az egyház és az állam szétválasztása iránt, továbbá szorgalmazzák a részvételi demokrácia kiterjesztését, nem csupán az államban, hanem a munkahelyeken és az oktatásban is, szorgalmazzák a globális tudatosság kiterjesztését, a termékek és az ideák nemzetközi csereforgalmát, valamint a társadalmi problémák megoldásának nyitott megközelítését, azaz olyan megközelítést, amely lehetővé teszi az új alternatívák kipróbálását.
  • A humanizmus összhangban van a technikai fejlődés újabb eredményeivel. A humanisták készséggel kiveszik részüket az újabb tudományos és technikai felfedezésekből, azzal a céllal, hogy erkölcsi hatást gyakorolhassanak ezekre a forradalmi változásokra, különösen a környezet védelme érdekében.
  • Összegezve: a humanizmus azok filozófiája, akik szeretik az életet. A humanisták felelősséget vállalnak saját életükért, s örömüket lelik abban a nagy kalandban, hogy új felfedezések részesei lehetnek, újabb ismeretekre tehetnek szert, újabb és újabb lehetőségeket próbálhatnak ki. Ahelyett, hogy az élet nagy kérdéseit illetően előregyártott válaszokban lelnének vigaszra, élvezik válaszkeresés nyitottságát, s a felfedezés ebből adódó szabadságát.

Neves humanisták Szerkesztés

Egyesek talán azt mondják, hogy ennek a filozófiának mindig csak kevés számú, különc követői voltak, a tények mást mutatnak. A humanizmus modern hívei között van Margaret Sanger, a családtervezési program megalapítója és 1957-ben az Év Humanistája; Carl Rogers és Abraham Maslow, a humanisztikus pszichológia úttörői, és szintén az Év Humanistái; Albert Einstein, aki az 1950-es években csatlakozott az Amerikai Humanista Társasághoz; Bertrand Russell, aki az 1960-as években csatlakozott; A. Philip Randolph emberjogi harcos, aki 1970-ben volt az Év Humanistája, valamint R. Buckminster Fuller futurista, az 1969-es Év Humanistája.

Az ENSZ a működő humanizmus élő példája. Az UNESCO (az ENSZ oktatási, tudományos és kulturális szervezete) első igazgatója Julian Huxley volt, az 1962-es Év Humanistája; az UNESCO alapokmányát sajátkezűleg fogalmazta meg. Az Egészségügyi Világszervezet első igazgatója pedig az 1959-es Év Humanistája volt: Brock Chisholm. E szervezet legnagyobb eredményeinek egyike az volt, hogy a feketehimlőt eltörölték a Föld színéről. Az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezet első igazgatója John Boyd Orr brit humanista volt.

A humanisták, köztük Andrej Szaharov, az 1980-as Év Humanistája, több alkalommal felemelték szavukat, amikor az emberi jogokat sérelem érte. Betty Friedan és Gloria Steinem a nők jogaiért harcol, Mathilde Krim az AIDS-járvány ellen küzd, Margaret Atwood pedig az irodalmi szabadság egyik élharcosa - s ők is mind humanisták.

A tudósok egész hadsereggel képviseltetik magukat: Stephen Jay Gould, Donald Johanson, Richard Leakey, E. O. Wilson, Francis Crick, Jonas Salk és sokan mások - mind az Amerikai Humanista Társaság tagjai, a Társaság elnöke pedig az 1980-as években nem más volt, mint a tudós-író Isaac Asimov.

Záró gondolatok Szerkesztés

A vallásos és világi humanista szervezetek tagnyilvántartása a Ki Kicsodára emlékeztet. Mindezen embereknek, és a sok-sok kevésbé ismert tagnak köszönhetően a humanista filozófiának ma sokkal nagyobb hatása van a világra, mint amennyi követőinek számarányából következne. Azt hiszem, ez mond valamit a humanista gondolat erejéről is.

George Santayana ezért mondhatta, hogy a humanizmus "nem tan, hanem vívmány."

A modern humanizmusban tehát olyan filozófiára vagy vallásra találunk, amely összhangban van a korszerű ismeretekkel; ösztönző, társadalmilag tudatos, személyesen értelmet hordozó. Nem csupán a gondolkodó ember szemlélete, hanem az érző emberé is, mert a művészeteket éppannyira megihlette, mint amennyire megtermékenyítette a tudományokat, az emberszeretetet éppannyira sarkallta, mint amennyire ösztönözte a kritikai megközelítést. És még akkor is toleráns, amikor kritizál: védelmezi az emberek jogát ahhoz, hogy más utakat válasszanak, szabadon beszélhessenek és írhassanak, saját vezérlő csillaguk szerint éljék életüket.

A döntés a Te kezedben van, kedves Olvasó. Humanista vagy?

Nem kell igennel vagy nemmel válaszolnod. Ez nem vagy-vagy típusú kérdés. A humanizmus a tiéd - fogadd el teljesen, vagy egyszerűen csak meríts belőle. Vehetsz belőle egy kicsit, vagy vehetsz belőle sokat, kortyinhatsz a csészéből vagy fenékig kiürítheted.

Rajtad múlik.

Megjegyzések Szerkesztés

Copyright Frederick Edwords, 1989 (eredeti angol változat linkje: http://www.jcn.com/humanism.html
Az eredeti dokumentum az American Humanist Association (P.O. Box 1188, Amherst, NY 14226-7188, USA) kiadványa.
Magyar, bővebb változat linkje: http://www.szabadgondolkodo.hu/ateizmushonlap/edwordsh.html
Copyright Š Szilágyi András, 1997 (magyar fordítás). A fordítás (e megjegyzéssel együtt) nonprofit célokra szabadon terjeszthető bármilyen formában. Egyéb felhasználása engedélyhez kötött.
Community content is available under CC-BY-SA unless otherwise noted.