FANDOM


A magisztátus a szakértői kormányzás helyi formája, ahol nem jelenik meg a kiterjedt politikai apparátus.

Magisztrátus az ókori Rómában Szerkesztés

A magistratusok voltak az ókori Róma legfőbb választott tisztviselői a köztársaság idején, emellett névlegesen a korai császárkorban is léteztek. A szenátus, vagyis öregek tanácsa gyűléseit a legfőbb magisztrátusok hívták össze, akik majdan szintén szenátorok lettek.

Olvass tovább: https://korok.webnode.hu/products/toth-tibor-a-romai-koztarsasag-intezmenyrendszere/

Kezdetben pusztán a két konzul volt magisztrátus, azonban az idők folyamán az ügykörök bővülésével mind újabb tisztviselőket kellett kinevezni. Így magistratusnak tekintették a consulok mellett a dictatort, a magister equitumot, a néptribunusokat, a praetorokat, a censorokat, a quaestorokat és az aedilis curuliseket, valamint a provinciák proconsuli és propraetori rangú helytartóit és a tizenkét táblás törvényeket meghozó decemvireket. A censor kivételével valamennyi magistratus csak egy évig volt hivatalban.

A tribunusok magistratussága kétséges, ugyanis kiterjedt jogköreik ellenére nem vehettek részt a végrehajtó és a bírói hatalom munkájában, hanem a senatusban tevékenykedtek a plebs érdekeinek védelmében, azaz a törvényhozást befolyásolták.

A magistratus abszolút hatalma állandósításának két korlátja, biztosítéka volt.

  • Annuitas (Lex Vilia Annalis): a lemondó hatalomgyakorló mögött ott állt a megválasztott utód. A hatalmon lévők egyike sem lehetett azonban jelölt, ami az ismétlődést kizárta.
  • Collegialitas: a tisztséget egyik magistratus sem tölthette be egyedül. Egyik a másik intézkedése ellen vétót emelhetett (intercessio), kettő kellett az egyetértő döntéshez. Lemondásuk után működésükért együtt feleltek a senatus előtt.

Magisztrátus a középkori Magyarországon Szerkesztés

1848-ig a szabad királyi és mezővárosokban a lakosságot képviselő külső tanács és belső tanács végrehajtó szerve. Szervezeti felépítése és ügyintézése a 16. sz. óta fokozatosan alakult ki.

A magisztrátus illetékessége a város területén belül minden ügyre és – az egyháziakat kivéve – minden személyre kiterjedt mind rendészeti, mind igazságszolgáltatási tekintetben. Élén a főbíró, mint a belső tanács elnöke állott; helyettese a fürmender (népszószóló), a külső tanács elnöke volt. A magisztrátus alárendelt hatóságai a területi elv alapján választott utcakapitányok, tizedesek és tízházgazdák voltak; a céhtagok igazgatását a céhek elöljárói, a céhmesterek intézték.

Az ügyintézés rendszeressé válása óta (18. sz.), az igazgatási és gazdasági szakfeladatokat részint a belső tanács által választott vagy időről időre megbízott fizetett alkalmazottak végezték. A magisztrátus írásbeli teendőit a nótárius intézte, az adószedést a perceptor, a város bevételeit biztosító bormérés, serfőzés, mészárszék, vám és rév jövedelmeinek kezelését a borbíró, a sörbíró, a székbíró, a vásárbíró és a révbíró látták el.

Modern adaptációk Szerkesztés

Források Szerkesztés

Community content is available under CC-BY-SA unless otherwise noted.