Liska-féle szentesi vállalkozási kísérlet

A Liska-féle gazdasági modell gyakorlati próbája az 1980-as években Szentesen.

Szentesi kísérlet (1979-1980)

A szentesi Felszabadulás mezőgazdasági termelőszövetkezetben 1981. októberben indult a "szocialista vállalkozás".

Szarvas Pál, a szentesi “Felszabadulás” Mgtsz elnöke 1981 tavaszán hallotta először Liska Tibort előadni, s mivel fantáziát látott elméletében, személyesen is felvette a kapcsolatot a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen működő Vállalkozáskutató Csoporttal. Liska Tiborral és munkatársaival folytatott megbeszélései során érlelődött meg benne az elhatározás, hogy a “Felszabadulás” Mgtsz-ben Liska Tibor elméletén alapuló kísérletet indít. A gondolat számára megnyerte a szövetkezet vezetőségét, a városi és megyei vezető szerveket, és befolyásos pártfogók közbenjárására a Pénzügyminisztérium is hozzájárult, hogy a kísérlet ideiglenesen mentesüljön az akkor érvényben lévő, teljesítménykorlátozó adószabályok alól. A Felszabadulás Mgtsz Liska Tibor egyik munkatársát, Síklaky Istvánt szerződtette a kísérleti rendszer kidolgozására és gyakorlati magvalósításának szervezése céljából. (KONCEPCIÓ ÉS KRITIKA. Szerkesztette: Siklaky István Magvető Kiadó, Budapest, 1985. Gyorsuló idő sorozat)

A termelőeszközökért a dolgozók egyéni felelősséget vállaltak.

1981 őszére kijelölték a vállalkozásba adható vagyon-egységeket. Arra törekedtek, hogy ezek a legkisebb olyan egységek legyenek, amelyek még önálló vállalkozásként működtethetők, tehát a nagyobb egységeket (műhelyeket, csoportokat, brigádokat stb.) a technológiai lehetőségek határai között kisebb egységekre tagolták, s ezeket kínálták fel a jelentkező vállalkozóknak. Így került a kísérlet hatókörébe indulásképpen négy fóliás csirkenevelő, négy pótkocsis és egy pótkocsi nélküli IFA teherautó, valamint három MTZ traktor 2-2 pótkocsival.

A szentesi kísérlet szabályzata az előre elgondolható összes gazdálkodási esemény bekövetkezésére felkészült. A szocialista vállalkozó felelősségét, illetve bukását is szabályozta. A vállalkozót nemcsak az átvett vagyonért, hanem vállalt fizetési kötelezettségeiért is felelősség terhelte. Ha a tervpiaci tőkeérték utáni kamatokat nem volt képes fizetni, és hitelkereteit is kimerítette, a Tsz központ bukási eljárást indított ellene.

A kezdő vállalkozók kockázatát egy adott vállalatnál több éve folyó kísérlet esetében a sikeres vállalkozók realizált erkölcsi tőkéje, valamint a rendszerközpont ilyen célra létrehozott tartalékalapja, esetleg ezzel a céllal kötött biztosítása fedezheti. A szentesi kísérlet leállítása miatt azonban ennek az elvnek a gyakorlati működéséről nem sikerült egyértelmű tapasztalatokat szerezni.

A Liska-modell Szentesi gyakorlata

A kísérlet alapelve az volt, hogy a kijelölt vagyon-egységeket a termelőszövetkezet azoknak engedi át, akik leghatékonyabb működtetésüket vállalják, vagyis a következő időszakban a legnagyobb nyereség befizetésére kötelezik magukat.

Az egyik pótkocsis teherautó esetében például így alakult a licitálás: a teherautót a Tsz 271 ezer forintos beszerzési értéken vásárolta. Az amortizáció figyelembe vételével a kísérlet indulásakor a teherautó könyv szerinti értéke 9 ezer forint volt. Ha a Tsz értékesíteni kívánta volna a teherautót, 160 ezer forintos piaci értékkel számolhatott volna. A versenytárgyalás előtt a szövetkezet vezetői felbecsülték a teherautóval várhatóan elérhető “szokásos” jövedelem-mennyiséget: ez évi 90 ezer forint.

Úgy döntöttek tehát, hogy a teherautó hasznosítására jelentkező vállalkozóknak legalább évi 100 ezer forint jövedelem “kitermelését” kell vállalniuk. Ez azt jelenti, hogy a kísérlet vezetői által megszabott 20 százalékos kamatláb (ami 1981-ben nagyon magasnak számított) mellett a teherautó induló tőkeértéke, vagyis kikiáltási ára 500 ezer forint volt. (Az évi 100 ezer forintos nyereséget úgy is fel lehet fogni, mint az 500 ezer forintos tőkeérték 20 százalékos kamatát.)

Az így felértékelt teherautót az 1981. október 17-én megtartott első versenytárgyaláson a győztes licitáló 760 ezer forintra értékelte, vagyis 20 százalékos kamatlábbal évente 152 ezer forint befizetését vállalta utána. Ez a 760 ezer forint lett a teherautónak a következő versenytárgyalásig érvényes “tervpiaci tőkeértéke”.

A vállalkozó licitjével 500 ezerről 760 ezer forintra, összesen 260 ezer forinttal emelte a társadalmi vagyon adott részének értékét. Liska Tibor vállalkozási elmélete értelmében, ha a vállalkozó “teremtette meg” ezt a többletértéket, akkor legyen is az övé, a licit a licitálóé elv alapján. A 260 ezer forintos többlet tehát a vállalkozó tulajdona lett, ez az ő erkölcsi tőkéjévé vált.

A teherautó tőkeértéke a licitálás eredményeként két részből tevődött össze: 500 ezer forint a tulajdonosé, a szentesi Tsz-é, 260 ezer forint pedig a vállalkozóé.

Mindez azt jelenti, hogy az 500 ezer forint kamatai a szövetkezetet, a 260 ezer forint kamatai pedig a vállalkozót illették meg. Ő azonban egyelőre nem nyúlhatott ehhez a pénzhez, mert ez zárolt számlára került.

Az erkölcsi tőke a licitálás pillanatában még “csak” ígéret volt. Ahogy azonban valóban “ki is termelte” a vállalt kamatot, zárolt számláján folyamatosan gyűlni kezdett a realizált erkölcsi tőke. A realizált erkölcsi tőke akkor vált (volna) szabaddá, a tulajdonos által felvehetővé, amikor összege elérte az erkölcsi tőke összegét - realizálódott. kkor a vállalkozó felvehette volna 260 ezer forint összegű realizált erkölcsi tőkéjét, egyidejűleg a szövetkezet mérlegében a teherautó a megemelt 760 ezer forintos tervpiaci tőkeértéken került volna teljes egészében a szövetkezet tulajdonába. Ettől kezdve tehát a jármű mindenkori működtetője a 760 ezer forint teljes kamatát a szövetkezet számlájára fizette volna.

Liska Tibor vállalkozási elméletének alapelve, hogy a társadalmi vagyont mindig az működtesse, aki a leghatékonyabb működtetését vállalja. Ha tehát akad olyan jelentkező, aki a jelenlegi vállalkozónál jobb teljesítményt vállal, lehetőséget kell biztosítani számára, hogy rálicitáljon az adott vagyon-egységre (vagyis megemelje tervpiaci tőkeértékét).

A szentesi kísérlet egy megtörtént esetének példája érthetővé teszi, hogy miről van szó: a vállalkozó – nevezzük Jánosnak - az első versenytárgyaláson az 500 ezer forintos induló tőkeértéket 760 ezerre emelve megszerezte a teherautó működtetésének jogát. Rendszeresen be is fizette a megfelelő kamatokat a Tsz számlájára illetve saját erkölcsi tőke számlájára. Olyan jól gazdálkodott azonban, hogy a nyeresége messze felülmúlta befizetési kötelezettségeit. Ezt vette észre egy másik vállalkozó, Péter, aki az első adandó alkalommal rálicitált a teherautóra, 900 ezer forintra emelve annak tervpiaci értékét. János ezek után választhatott: ha esélyét látta évi 180 ezer forint (900 ezer X 0,20 = 180 ezer forint) nyereség kitermelésének a teherautóval, tovább működtethette a teherautót, de dönthetett volna úgy is, hogy átengedi Péternek, rábízva a megemelt vállalás teljesítését.

János az előbbit választotta, és teljesítette is a 900 ezer forintos tőkeérték után járó kamatbefizetést. Mivel azonban a 760 ezer forint feletti részt nem ő vállalta, hanem Péter, a 140 ezer forintos emelés után járó évi 28 ezer forintot Péter erkölcsi tőke számlájára kellett befizetnie. (Hiszen a licit a győztes licitáló tulajdona.)

Mivel János még ezután is nyilvánvalóan többet hozott ki a teherautóból évi 180 ezer forintnál, a következő alkalommal Péter újabb 100 ezer forintos licittel emelte a vagyon-egység tőkeértékét, és János “ezt is lenyelve” működtette tovább a járművet, immár 240 ezer forint kamatait fizetve “revizorának”, Péternek. A szabály persze fordítva is igaz: ha Péter átvette volna a teherautót, az 500 ezer forintos eredeti kikiáltási ár kamatait neki is a Tsz számlájára kellett volna befizetnie, az első licitáláson elért 260 ezer forintos emelés kamatai pedig mindaddig János erkölcsi tőkéjét gyarapították volna, amíg a teherautó egyáltalán működik. Függetlenül tehát attól, hogy a teherautót ténylegesen ki működteti, Péternek csak az az érték lehet a saját erkölcsi tőkéje (a két rálicitálás eredményeként elért 140+100 ezer forintos tőkeérték), amit felelős licitálással ő adott hozzá a vagyon-egység értékéhez.

János, aki jól tudta, hogy a teherautó az ő kezében még így is többet hoz nyilvánosan vállalt tőkeértékénél, belátta, hogy ezt a többletet nem tudja eltitkolni, ezért a következő alkalommal már ő emelte újabb 100 ezer forinttal a teherautó tervpiaci tőkeértékét. (Ezt hívjuk a Liska koncepció terminológiája szerint önlicitnek.) Ennek kamatait már ismét ő maga élvezhette, és immár Péter sem emelte tovább a licitet – amiből arra következtethetünk, hogy az újabb emeléssel a vagyonegység értéke elérte a piac szereplői által reálisnak tartott maximumot.

Irodalomjegyzék

• Figyelő hetilap 1982 március 24.i száma
• (KONCEPCIÓ ÉS KRITIKA. Szerkesztette: Siklaky István Magvető Kiadó, Budapest, 1985. Gyorsuló idő sorozat)
• NOL: Mire jók a Liska-kísérletek? 2.