Alternatív Gazdaság lexikon
Figyelem: Nem vagy bejelentkezve. Ha szerkesztesz, az IP-címed nyilvánosan látható lesz a laptörténetben. Ha bejelentkezel vagy regisztrálsz, a szerkesztéseid a felhasználónevedhez lesznek társítva, egyéb hasznos dolgok mellett.

A szerkesztés visszavonható. Ellenőrizd alább a változásokat, hogy valóban ezt szeretnéd-e tenni, majd tedd közzé a változtatásaidat a visszavonás véglegesítéséhez.

Aktuális változat A te változatod
6. sor: 6. sor:
   
Szarvas Pál, a szentesi “Felszabadulás” Mgtsz elnöke 1981 tavaszán hallotta először Liska Tibort előadni, s mivel fantáziát látott elméletében, személyesen is felvette a kapcsolatot a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen működő Vállalkozáskutató Csoporttal. Liska Tiborral és munkatársaival folytatott megbeszélései során érlelődött meg benne az elhatározás, hogy a “Felszabadulás” Mgtsz-ben Liska Tibor elméletén alapuló kísérletet indít. A gondolat számára megnyerte a szövetkezet vezetőségét, a városi és megyei vezető szerveket, és befolyásos pártfogók közbenjárására a Pénzügyminisztérium is hozzájárult, hogy a kísérlet ideiglenesen mentesüljön az akkor érvényben lévő, teljesítménykorlátozó adószabályok alól. A Felszabadulás Mgtsz Liska Tibor egyik munkatársát, Síklaky Istvánt szerződtette a kísérleti rendszer kidolgozására és gyakorlati magvalósításának szervezése céljából. (KONCEPCIÓ ÉS KRITIKA. Szerkesztette: Siklaky István Magvető Kiadó, Budapest, 1985. Gyorsuló idő sorozat)
 
  +
[[Fájl:Deutz_traktor.png|thumb|A termelőeszközökért a dolgozók egyéni felelősséget vállaltak.|300px ]]
 
1981 őszére kijelölték a vállalkozásba adható vagyon-egységeket. Arra törekedtek, hogy ezek a legkisebb olyan egységek legyenek, amelyek még önálló vállalkozásként működtethetők, tehát a nagyobb egységeket (műhelyeket, csoportokat, brigádokat stb.) a technológiai lehetőségek határai között kisebb egységekre tagolták, s ezeket kínálták fel a jelentkező vállalkozóknak. Így került a kísérlet hatókörébe indulásképpen négy fóliás csirkenevelő, négy pótkocsis és egy pótkocsi nélküli IFA teherautó, valamint három MTZ traktor 2-2 pótkocsival.
 
Please note that all contributions to the Alternatív Gazdaság lexikon are considered to be released under the CC-BY-SA
Mégse Szerkesztési segítség (új ablakban nyílik meg)