Alternatív Gazdaság lexikon
Register
Advertisement

Kaláka körök (LETS)

Kozák Tibor - forrás: Társadalmi Fórum

2007. március 11. 7:38

Minél nagyobb a kör annál rugalmasabb és növekvő esélyű a csere közöttük. Ezt azonban már tudatosan építeni kell, hogy az igényeket és a felkínált lehetőségeket összhangba hozhassuk. Ez a cserepiac. A kaláka körben nem létezik adósság; mínuszban lenni pedig csak annyit jelent, hogy cserébe az illetőnek a jövőben valamikor bizonyos órányi munkát kell elvégeznie a közösség számára.

Az emberek többsége időnként különféle szívességeket tesz ismerőseinek, amelyet később visszakap. Vidéken ma is létezik a kaláka, amelyben szomszédok, rokonok, barátok összeállnak, hogy segítsenek valakinek szőlőt szüretelni, kukoricát törni vagy akár házat építeni, számítva hogy a megsegített majd viszonozza, ha hasonlóra lesz szükségem. Velünk is többször megtörténhetett, hogy nem volt otthon egy kiló liszt a vasárnapi süteményhez. Cserébe vittünk süteményt és később lisztet is visszaadtuk a segítőnknek. Édesanyám mostanában mesélte, hogy tojástért cserél mézet és mindenbe ezt használja cukor helyett, még a kávéba is. Csak ajánlani tudom mindenkinek.

A hagyományos kaláka hátránya viszont, hogy többnyire egyféle cserére/szolgáltatásra a két résztvevő fél miatt csak kétirányú oda és vissza szituációra korlátozódik. Többnyire egymáshoz közel lakó, munkahelyük miatt egymást ismerő emberek között működik. Elsőként tehát a barátság egyben a (bizalmi tőke) alakul ki, utána pedig kezdődhet a kaláka. A közvetlen árucsere többnyire azért nem működik tökéletesen, mert lehet, hogy Laci bácsiék krumplit tudnak felajánlani Áginak a hajvágásért, de esetleg neki inkább tojásra volna szüksége. Viszont ha a cserébe bevonunk még néhány embert, akkor kiderül, hogy a szomszéd utcában élő anyukám tud Áginak tojást adni anyu elfogadja Laci bácsiéktól a krumplit. Minél nagyobb a kör annál rugalmasabb és növekvő esélyű a csere közöttük. Ezt azonban már tudatosan építeni kell, hogy az igényeket és a felkínált lehetőségeket összhangba hozhassuk. Ez a cserepiac. A LETS rendszer, a kaláka kör is hasonlóan működik. A kétoldalú cserét kibővíti, cserekört, hálózatot hoztak létre. A LETS rövidítés sokféle jelentéssel bír. Eredetileg Local Employement and Trading System (helyi foglalkoztatási és kereskedelmi rendszer), de használják Local Energy Transfer System, és méginkább Local Exchange Trading Scheme (helyi cserekereskedelmi rendszer) jelentéssel. A lényeg nem az elnevezés, hanem a módszer. 1983-ban Kanadában indult az első un. LETSrendszer, amit a könnyebb érthetőség kedvéért nevezzünk inkább kaláka körnek. Azóta 5-10 ezer kaláka kör jött létre szerte a világon . A legnagyobb ilyen jellegű rendszer a Blue Mountains (Kék Hegyek) az ausztráliai Új-Dél-Walesben, több mint 2000 tagot számlál, de egy átlagos kaláka körnek néhány száz tagja van. Nagy-Britanniában a 90-es években mintegy 400 LETS közösség jött létre, együttműködésüket a LETSlink nevű országos hálózat segíti. Az internet ebben nagy segítségünkre lehet, hatalmas faliújságként de nagyon fontos a személyes részvétel is. Nagyon sok helyen a városi és térségi önkormányzatok is támogatják a kaláka körök létrejöttét. Ma már szinte az összes Nyugat-európai országban működnek kaláka körök. Franciaországban a SEL hálózatban mintegy 150 közösség jött létre az elmúlt két évben, míg a német nyelvterületen Talentumkreise ill. Tauschkreise néven terjedt el a rendszer. Kelet- és Közép Európában tudomásunk szerint egyelőre csak Magyarországon van működő LETS vagy Kaláka rendszer, de a hollandiai Aktie Strohalm közreműködésével éppen alakulóban van egy európai LETSlink hálózat, amelynek egyik fő célja, hogy térségünkben is előmozdítsa a kaláka körök kialakulását.

Hogyan működhet a kaláka kör?

Elsőként kaláka kör tagjai felsorolják, hogy milyen dolgokra, szolgáltatásokra van szükségük, és azt címükkel, telefonszámukkal együtt közzéteszik egy hírlevélben, vagy személyes találkozón megbeszélik egymással. A kaláka kör ezáltal olyan embereket is összehoz, akik egyébként nem ismernék meg egymást, vagy nem tudták, hogy a másik milyen képességekkel, dolgokkal rendelkezik. Személy szerint nekünk szükségünk lenne, némi redőnyszerelésre, egy nagyobb méretű lámpaernyőre lehetőleg papírból, hogy festhessünk rá. Sőt ha valaki utazik pl. Mezőtúr felé egy nagyobb méretű csomagtartó kapacitására is szállításhoz. Sőt nagyon jó lenne egy informatikus segítsége aki ért a linuxhoz is, vagy valakire aki tud varrni. Cserébe, egy nagyon nagy 72 cm tv-k, egy kisebb, sokféle könyv, egy PIII-as 800-as számítógépünk, rengeteg régi film videón és egypár sokat hallgatott CD és DVD. Fel tudunk még cserébe ajánlani bojlerleengedését, szövegjavítást, dolgozatíráshoz segítséget vagy bútorpakolásban segítséget. Egy régi fotelt, egy orvosi vas vizsgálóágyat!

Az igényeket rendkívül bonyolult egyeztetni, de lehetséges. Ezeket a felajánlásokat lehet egy cserepiacon egyeztetni és lebonyolítani. A hétköznapokban inkább dolgozzunk és a pénzünkért szolgáltatásokat veszünk. Ezen azonban folyamatosan veszítünk, pontosan a saját munkánkba épített haszon által és a rengeteg bekapcsolt közvetítő miatt. Sokszor pedig akkor is szükségünk van dolgokra/szolgáltatásokra amikor nincs elég pénzünk. Egy csere sokkal kedvezőbb lehet. Ha azonban még így sem tudunk egymással cserélni, könnyen meglehet, akkor szükségessé válik egy közvetítő (eszköz) amit mi magunk határozzunk meg mi legyen. Ez esetünkben egy csekk, amin a konkrét összegeket feltüntetjük és csereszközként elfogadhatjuk. Egyfajta belső pénz ez!

Az üzletkötés úgy jöhet létre, hogy a két fél a hírlevél alapján találkozik, a lehető leghagyományosabb módon megalkuszik a szolgáltatásról vagy dologról, de az értéket nem a szokványos módon pénzben, hanem az egyeztetett helyi fizetőeszközben (pl.:csekk) egyenlítik ki. A kaláka körben használt fizetőeszköz nem megfogható pénz, nem több mint információ. Az összeg csak könyvelési tételként jön létre, a vevőnél terhelésként, az eladónál jóváírásként.

A kaláka körben nem létezik adósság; mínuszban lenni pedig csak annyit jelent, hogy cserébe az illetőnek a jövőben valamikor bizonyos órányi munkát kell elvégeznie a közösség számára. A fizetőeszköz csak azt a célt szolgálja, hogy elősegítse az emberek közti erősebbé váló kapcsolatot. A kezdeményezés non-profit jellegű, így a tagok főként munkával csak az adminisztrációs költségeket és a hírlevél előállítási költségét váltják ki. A Kaláka rendszer előnye: elősegíti, hogy az emberek olyan dolgokra is szert tegyenek, amikre ugyan szükségük van, de egyébként nem engedhetnék meg maguknak, egyben sokkal személyesebb valamint mindenki számára biztosítja szaktudásának fejlesztését vagy megtartását; közösségi kapcsolatokat alakit ki, megmutatja az embereknek, hogy a bennük rejlő képességeknek igenis sokkal nagyobb értéke van. Így lehet hó végén is megcsináltatni a dolgokat! Tényleg ért valaki a redőnyökhöz?

Hazai tapasztalatok

Hazánkban 1992 végén vált szélesebb körben ismertté a LETS vagy Kaláka gondolata. Néhány lelkes csoport az ökofalu-mozgalomból 1993 februárjában Szívesség Bank Találkozót szervezett Drávafokon, hogy megvitassa a kaláka körök hazai elterjesztésének lehetőségeit. Jó példa előttünk: az 1996-ban Bernhard Oberrauch kezdeményezésére megalakult a Talentum Kör, amely nagy lendületet kapott az 1997-ben Mariabesnyõn konferencia keretében. Azóta több mint százan léptek be a főleg Budapesten és vonzáskörzetében működő Talentum Körbe. Ehhez kezdeményezéshez hasonlóan szervez a Társadalmi Fórum cserepiacot Zuglóban ahova számtalan szervezet képviselőjét is meghívtuk, hogy minél nagyobb körben megvitatott koncepciót vigyünk tovább. A Társadalmi Fórum célja, hogy minél többen ismerjék meg a módszert és egyre több ember találjon értékes csere és egyben értékálló közösséget.

Új szituációba (döntéshozó) helyzetbe kerülünk, és így egy rendszer építésével, de ennek számtalan előnyét élvezhetjük azáltal, hogy mi magunk programozzuk az egészet. Egy esetleges pénzügyi probléma semmiben nem érinti a közösséget. A Kaláka kör kiépülésével pedig egyre több fizikai pénzt megspórolhatunk és válthatjuk ki kötelezően megfizetendő árút és szolgáltatásokat, szert téve személyes barátságokra és igazi hozzánk közel álló bútordarabokra.

Várunk mindenkit a cserére és egy beszélgetésre a cserpiacról, és a jövő tervezésre a szervezők a Társadalmi Fórum tagjai! Időpont: márc. 11-én délelőtt 9.30-tól 11-ig! Belépő: egy hátizsáknyi cserélnivaló! Helyszín: Zeg Zug Gyermek Ház Zugló Hermina út 3. szám 72 troli végállomásával szemben!

Advertisement