FANDOM


Az alábbi dokumentumot 2001 őszén készítette európai közgazdászok egy csoportja Jörg Huffschmid brémai közgazdász-professzor vezetésével. A csoport 1995 óta vizsgálja – évente megrendezett konferenciái keretében – annak lehetőségét, hogy a Maastrichtban kijelölt anti-keynesiánus integrációs programmal szemben létezik-e a demokrácia, a foglalkoztatás és a környezeti harmónia szempontjainak eleget tevő európai fejlődési pálya. Az Alternatív Gazdaságpolitikai Fórum 1997-es memorandumát az Eszmélet 36. számában ismertettük. Ezúttal az elemzés középpontjában az Egyesült Államokból kiindult recesszió következményei állnak. A szöveget teljes terjedelmében az MSZP Közgazdasági Tagozatának Álláspontok című kiadványa közli. Az Alternatív Gazdaságpolitikai Fórum 2003 elején Budapesten tartott konferenciát.


(Fordította: dr. Hermann Imre)

Eredeti közlés: http://www.eszmelet.hu/jorg_huffschmid-europai-kozgazdaszok-egy-alternativ-gazdasag/


A veszély és bizonytalanság új időszaka Szerkesztés

Az európai társadalmi és gazdasági helyzetet most növekvő labilitás és bizonytalanság, egy gazdasági hanyatlás kezdete jellemzi. Ez utóbbi mélysége és tartóssága még ismeretlen. A munkanélküliség ismét növekszik. A jelenlegi folyamatokkal együtt járó fenyegetéseket és veszélyeket ugyan fokozza az Amerikában szeptember 11-én történt támadások miatti megrázkódtatás, de ezek jelen voltak és láthatóak voltak jóval ezen események előtt is. E helyzet megdöbbentő és legidegesítőbb jellemzőinek egyike a megfelelő politikai válaszlépés teljes hiánya az EU részéről. (…) Ennek a rövid emlékeztetőnek az a célja, hogy hozzájáruljon a bírálatok és az európai alternatívák további tisztázásához a több demokráciáért, a teljes foglalkoztatottságért és az európai társadalmi jólétért küzdő társadalmi mozgalmak támogatásaként.


Lanyhulásból a hanyatlásba? Szerkesztés

2001 második felében az EU azzal a veszéllyel szembesül, hogy a gazdasági aktivitás erőteljes lanyhulása teljes hanyatlásba torkollhat, ha nem történik energikus ellenintézkedés. Mégis, mind ez ideig nem látszik körvonalazódni megfelelő ellenlépés sem az európai hatóságok, sem a nemzeti kormányok részéről. Ellentétben a hivatalos bizonygatásokkal, a hanyatlás kivédésére lehetségesek azonnali és hatékony lépések, amelyeket alapos, középtávú gazdaságpolitikai reformoknak kellene követniük annak érdekében, hogy megvalósuljon a teljes foglalkoztatottság, valamint az állandó és fenntartható gazdasági fejlődés.

Markáns gazdasági lanyhulás. A jelenlegi lanyhulás jóval a tragikus szeptember 11-ei események előtt megindult. Elkezdődött már az 1998. és 1999. évi viszonylag jelentős fellendülés előtt, amely helyrehozta a Maastricht-i szabályok szerinti egységes valutára való áttérés által az európai gazdaságnak okozott károkat. Az egyéni fogyasztás növekedése, amely világosan pozitív szerepet játszott a fellendülésben, elgyengült a bérek nem kielégítő emelkedése eredményeként. Az olajárak emelkedése is a hazai jövedelmek csökkenését eredményezte. Még a felívelés során is megnyilvánuló lendület-hiány a termelő beruházások terén fékező hatással volt az igény oldalon, és behatárolva a lehetséges kibocsátást, megrekesztette a fejlődést a termelési oldalon, ami jellemző különbség az európai és az amerikai folyamatok között. A labilitás és a részvénypiac esése ráadásként járult hozzá a beruházások elégtelenségéhez. Végül, a külkereskedelmet, amelynek erőssége – az ázsiai krízis éveitől eltekintve – belejátszott az európai növekedésbe, 2000 vége óta az export visszaesése sújtja. A világméretű lanyhulás felgyorsító szerepet játszott Európában, és a jövőben még hangsúlyosabbá fog válni: a hanyatlás Amerikában egyre valószínűbbnek látszik, és a gazdasági aktivitás egyidejű gyengülése a világ gazdaságának valamennyi jelentősebb területén várható.

Ebben az összefüggésben elkerülhetetlennek tűnik a foglalkoztatási fejlődés új visszafordulása azután, hogy bizonyos országokban időnként jelentős színvonalat ért el. A munkanélküliség ismét növekedni kezdett számos országban, különösen Németországban a kezdetek óta, és Franciaországban 2001 nyara óta. Nagyon valószínű, hogy a jövedelem-különbségek és a regionális egyenlőtlenségek, amelyek jelentősek maradtak és bizonyos esetekben a fellendülés folyamán még élesebbé váltak, ismét példátlan szintre fognak emelkedni.

Végül, még ha létezik is erős párhuzamosság a különböző európai országok mozgása között, megmaradnak a nemzeti sajátosságok, amelyek nem hagyhatók figyelmen kívül. A fellendülés korlátozottabb volt Olasz- és Németországban, azokban az országokban, amelyek érzékenyebbek a nemzetközi konjunktúrákra. Másfelől a fellendülés különösen jelentős volt bizonyos kisebb országokban, mint például Írországban. A fejlődés aszimmetrikussága nem meglepő és nem a gyengeség jele, éppen ellenkezőleg, de a Közösség szintjén az egyesült gazdasági politika menedzselését bonyolulttá teszi.

(…)

A 2001. év további illusztrációja az európai gazdaságpolitika bénultságának, amely éles ellentétben áll az Amerikában tett határozott ellenlépésekkel. Szembesülve a konjunktúra visszafordulásával a Fed az év elejétől hét ízben csökkentette kamatlábait, hogy korlátot szabjon a lanyhulás hatásának és az ennek megfelelő pénzügyi igazodásoknak. A pénzpolitikának ez a gyors lazítása – a 3%-ot meghaladó infláció ellenére –, semmiféle kárt nem okozott a Fed megbízhatóságában, mert ez utóbbinak kettős célja van: az infláció alacsony szinten tartása (felső érték meghatározása nélkül) és a növekedés, valamint a teljes foglalkoztatottság megőrzése. Ez teljesen eltérő az ECB-nél: egyrészről az infláció 2%-os felső tűréshatára szükségtelenül korlátozó, és már az első olaj-áremelkedés, azután az élelmiszerárak növekedése miatt, meghaladottá vált. Másrészről nincs célkitűzés sem a növekedésre, sem a foglalkoztatottságra vonatkozóan, a teljes foglalkoztatottságról nem is beszélve. Az ECB igazodó lépései (a kamatláb 0,25%-os csökkentése májusban és augusztusban) túl kicsik voltak ahhoz, hogy bármilyen valós hatásuk legyen a gazdaságra. Az ECB a háttérben vég nélkül a költségvetési korlátozásokra irányuló újabb és újabb követelmények után kutakodott azzal a hátsó, téves gondolattal, hogy az erős visszaesés Amerikában csak mérsékelt hatással van Európa gazdaságára, amelyet viszonylag zárt gazdaságnak tekintenek. (…)

A szeptember 11-ei megrázkódtatás a helyzetet sokkal kritikusabbá tette és kidomborította az Európa és Amerika reagálási képessége közti óriási különbséget. Amerika nagyon gyorsan és erőteljesen tette meg ellenlépését egy, a GNP 2%-át kitevő jelentős költségvetési csomaggal. Az ehhez tartozó intézkedések között szerepel az áldozatok segítése, az újjáépítés támogatása, juttatások a légitársaságoknak, jelentősebb adócsökkentés a háztartásoknak és a vállalkozásoknak, a katonai kiadások növelése – mindazonáltal ez utóbbit bírálni kell politikai okokból. Ellentétben ezzel a gyors ellenintézkedéssel, az európai kormányok semmiféle válaszlépést nem tettek, rámutatva arra, hogy sok országban, különösen a nagyobbakban kicsi a költségvetés manőverezési lehetősége, s azzal érvelve, hogy a gazdasági helyzet kevésbé kritikus, mint Amerikában. Még az a megnyugtatásnak szánt nyilatkozat is, mely szerint a stabilizációs automatizmusoknak be kell tölteniük szerepüket, társul azzal az ellenmondó állítással, hogy ez viszont csak akkor elviselhető, ha a Stabilitási Egyezmény kikötései teljesülnének. Az egyetlen kivétel a politikai távolságtartás szerencsétlen képéből, hogy az ECB részt vett a központi bankok szeptemberi egyeztetett válaszlépésében, amely biztosította a likviditást és ugyanakkor csökkentette a kamatlábat 0,5%-kal. Azóta a Fed ismét csökkentette a központi kamatot, az ECB pedig visszatért a merevséghez.

Európai újraélesztési kezdeményezésre van szükség. Jelenleg a növekvő veszélyekkel és a nyilvánvaló gazdasági romlással összefüggésben a gazdaságpolitika alapos irányváltása kell, amely a célok összességében a teljes foglalkoztatottságot tekinti központi kérdésnek, és a monetáris, valamint a fiskális politikákat e cél elérésének eszközeként veszi figyelembe. Rövid távon azonnali intézkedések szükségesek és lehetségesek a gazdasági aktivitás, valamint a foglalkoztatás ösztönzésére. De sokkal ambiciózusabb, középtávú reformok is kellenek, nehogy az európai gazdaságok gyenge növekedésben végezzék még nagyobb munkanélküliséggel és kirekesztődéssel. Ugyancsak szükséges a demokrácia és a hatékonyság nem kielégítő színvonalának emelése, amely európai szinten jellemzi a makrogazdasági politika koncepcióját és annak gyakorlati megvalósítását.

(…)

2. Támadások kereszttüzében a jóléti állam Szerkesztés

A jóléti állam fejlődése, a társadalombiztosításnak a népesség egyre nagyobb hányadára való kiterjesztésével volt talán a legnagyobb haladás az európai gazdaságok társadalmi szervezetében a XX. század második felében. A XX. század utolsó évtizedében ez a jóléti állam támadások kereszttüzébe került, kihívásokkal és kényszerekkel kell szembenéznie.

Az európai egységes piac kialakulása, a munkaerő szabad áramlásával a tagországok között egy ilyen kihívás. Az egyes országokban más-más formában jött létre a jóléti állam, bár gyakran jelentősek a hasonlóságok az országok között. Számos eltérő modellt azonosítottak, amelyek a kiterjedtség mértékében, valamint a társadalombiztosítás és a társadalmi szolgáltatások egyensúlyi helyzetében különböznek egymástól. Ezeket a hagyományokban és módozatokban megnyilvánuló különbségeket nem lehet és nem szabad elsöpörni. Ugyanakkor sürgőssé válik annak biztosítása, hogy legyen egy egész EU-ra kiterjedő, hatékony jóléti rendszer. Ez intézkedéseket követel meg, hogy a jóléti juttatásokhoz való jogok átválthatók legyenek az országok között. Az egységes piac és a munkaerő nemzeti határokon keresztüli, megnövekedett mozgása ki kell egészüljön a nemzeti társadalombiztosítási rendszerek változtatásával. A szociális védelem minimális szintjén kívül további megállapodások szükségesek, hogy megelőzzük a szociális dömpinget és a versengést egymás “alulmúlásában”.

Egy másik kihívás az európai jóléti állam számára az elmozdulás a társadalmi juttatások egy sokkal önkényesebb rendszere felé, amelyet gyakran az “ösztönző” jóléti állam címkével illetnek, és amely az amerikai modellt követi. E nézet szerint a munkanélküliségnek elsődleges oka nem a munkahelyek, hanem a munkanélküliek hajlandóságának és rugalmasságának hiánya, hogy elfogadják a létező állásajánlatokat, következésképpen a munkanélküliekre ható fokozott nyomás segíteni fogja a foglalkoztatás növekedését. Ez a felfogás arra fog vezetni – és ahol alkalmazták, arra is vezetett –, hogy a munkafeltételek gyorsan romlanak majd a bérek, a munkaidő, a szociális védelem és a dolgozók jogai tekintetében. Ez aláássa a jóléti állam társadalmi lényegét. Ugyanezt az “ösztönzésre” alapozó felfogást alkalmazzák az idősebb emberekre: a korai nyugdíjba vonulást, ami gyakran jó dolog az időseknek is és a munkanélkülieknek is, akik követhetik őket az állásukban, egyre jobban gátolja a nyugdíjak fokozódó csökkentése, így gyakorolva nyomást az idős dolgozókra, hogy tovább maradjanak állásukban. A nemzetek közötti versengés, hogy csökkentsék az adókat és a társadalombiztosítási hozzájárulásokat, szintén belejátszik a jóléti állam tönkremenetelébe. A társadalombiztosítási járulékok vállalati csökkentése, úgy tűnhet, olcsóbbá teszi a munkaerőt és bátorítja a külföldi, közvetlen, belső beruházásokat. Ezzel azonban figyelmen kívül marad a kérdés, hogy ki viseli az ilyen hozzájárulások költségeit, és mik lennének az alternatív gondoskodás költségei. Jól láthatók a veszélyei annak, hogy az ilyen versengés a társadalmi juttatások és a jóléti állam fenntartásának teljes körű romlásához vezet.

A népesség idősödése a legtöbb európai országban szükségessé teszi a korábbinál több forrás átcsoportosítását a dolgozó népességtől azoknak, akik már nyugdíjba mentek. Ezt úgy mutatják be, mint a jóléti állam számára felvetődő problémát, amely megköveteli az adó és társadalombiztosítási bevétel növelését, hogy fizetni tudják a megnövekedett öregségi nyugdíjakat. A további érvelés az, hogy a magánnyugdíj formákat kell bátorítani és kiterjeszteni, hogy túljussunk ezeken a problémákon. Ez hamis elemzés. A nyugdíjas népesség arányának növekedése a dolgozó népességhez viszonyítva több forrás átcsoportosítását követeli meg a dolgozóktól a nyugdíjas népességhez, mindazonáltal ennek vállalása megtörtént. A magánosított nyugdíjformák leplezhetik az átcsoportosítást, de ez mit sem változtat a mögöttes helyzeten. A legtöbb értéktőzsde jelenlegi esése emlékeztetőül kell szolgáljon: a magánnyugdíj juttatások természete megbízhatatlan. Akik abban bíztak, hogy az értéktőzsdék magas hozadéka szolgál alapul öregségi nyugdíjukhoz (akár közvetlenül saját megtakarításaikon keresztül, akár, sokkal gyakrabban, közvetetten a nyugdíjalapba történt befizetéseken keresztül), most rájönnek, hogy a magánnyugdíjak ígért színvonalához nem fog rendelkezésre állni. A forrásoknak a dolgozóktól a nyugdíjas népességhez történő átcsoportosítása semmilyen nyugdíjrendszerrel nem kerülhető el. Egy átfogó állami nyugdíjrendszer biztosítani tudja, hogy tisztességes nyugdíjat kapjon minden állampolgár. Ez tudja biztosítani és kell biztosítsa, hogy azok is, akik időlegesen kiszorultak a munkaerőpiacról (szülők, munkaképtelenek, tréning miatt stb.) megfelelő nyugellátásban részesüljenek. A magánnyugdíj-rendszerek erre nem képesek, ezeknek az adminisztratív és marketing költségei jelentősek, ezért kevésbé hatékonyak, mint az állami rendszerek.

(…)

A szabadjára engedett pénzügyi rendszer veszélyei Szerkesztés

Az Európában és azon kívül zajló pénzügyi folyamatok valóságos veszélyeket jelentenek az európai gazdaságoknak és társadalmaknak. A világos és összefüggő politikai válasz hiánya súlyosbítja a veszélyeket.

Az EU-ban a monetáris integráció jelentősen felgyorsította a financiális integráció folyamatát. Egyidejűleg, globális nyomások hatása alatt, a pénzügyi szerkezet is gyorsan változik. A közbeeső pénzügyi alakzatok változnak – a tőkepiacok nagyobb szerepet játszanak a pénzügyi források hovafordításában; az ipari klienseikhez szorosan kötődő erős bankok és belső befektetők, akik a múltban számos nemzet pénzügyi rendszerét uralták, versenykihívásokkal szembesülnek, és egy sokkal kevésbé stabil környezetben kell működjenek.

Az EU gazdasági válasza világos. Megpróbálja ezeket a változásokat felgyorsítani, azonosítva és eltörölve az összes intézményi tényezőt, amelyek ezen új körülmények között útjába tudnának állni a pénz és hitel szabad áramlásának. A Lámfalussy Jelentés a központi meghatározója ennek a cselekvés-sornak, de más politikai területek, mint például a vezetésváltás szabályai is, szerepet játszanak ebben. Így, bár az európai pénzügyi rendszer az Egységokmány (Single Act, 1986) idején elsősorban a banki műveletekhez kötött volt, az új program az értékpapír-piacokra – kötvény-, részvény- és ezek származékos piacaira – épít.

Az Európa Bizottság és az Európa Tanács jellemző célkitűzései az európai pénzügyi rendszerek teljes – és teljesen kritikátlan – amerikanizálását jelentik. Az amerikai rendszer feltételezett erősségeit, mint például a kockázati tőke nagy piacát, a pénzügyi műveletek olcsóságát hangsúlyozzák. De ennek a rendszernek a gyengeségei, nevezetesen a bizonytalansága és hátrányos hatása a jövedelem- és vagyonelosztására, soha nem említtetnek.

(…)

Új pénzügy és a nyugdíjak. A nagyobb fordulat az állami és kollektív nyugdíjrendszerből a magánnyugdíj rendszerbe világos szándéka a Bizottságnak a pénzpiaci integráció stratégiájában. A jelenlegi megoldások “tarthatatlanságát” ismételgetik, és azt hajtogatják, hogy a jövőbeli nyugdíjasok az integrált részvénypiacok fő haszonélvezői között lesznek. Újra és újra el kell mondanunk az előbbiekben kifejtett nézetünket: a probléma elsősorban források, azaz munkaerő és termelés kérdése; ha a megnövekedett forrásnak a nyugdíjas polgárokhoz jutása nem biztosított, akkor nem létezik olyan tisztán pénzügyi reform, amely garantálni tudná a társadalmilag megfelelő nyugdíjakat; másrészről, ha a források rendelkezésre állnak a foglalkoztatás és gazdasági aktivitás magasabb szintjéből eredően, akkor a jelenlegi rendszerekkel kapcsolatos nagyon pesszimista becslések a továbbiakban érvényüket vesztik.

A brit tapasztalat világosan rámutat a folyamatban levő nyugdíjreform veszélyeire. Az állami juttatások drasztikus csökkenése a korai nyolcvanas évek óta (amikor a brit általános állami nyugdíjat reál értelemben befagyasztották) oda vezetett, hogy jelentősen megnőtt a nyugdíjasok elszegényedése. A magánnyugdíjakhoz jutás igen egyenlőtlenül oszlik meg, ez persze várható is, hiszen közismert, hogy a pénzügyi gazdagság tulajdonlás, beleértve a magánnyugdíj jogosultságokat, szélsőségesen egyenlőtlen. Még azoknak is, akiknek van valamennyi magánjuttatásuk, komoly nehézségeik vannak mind az egyes pénzintézetek hibája vagy helytelen viselkedése, mind a pénzpiacok általános ingadozása következtében. Az integrációnak ez a módozata Európa-szerte veszélyezteti a szociális vívmányokat, és azzal fenyeget, hogy meglehetősen elviselhetetlen kockázatokat terhel a legsebezhetőbb polgárokra. Csak teljes elsőbbségi sorrend változtatás – a gazdasági intézkedések alárendelése a társadalmi célkitűzéseknek – tudja elhárítani ezeket a veszélyeket.

(…)

A pénzpiacok demokratikus ellenőrzése. Új demokratikus mozgalmak – most EU szerte és azon kívül is aktívak –, közvetlen politikai kihívást támasztanak a szabályozatlan, globalizált amerikai pénzügyi rendszerrel szemben. Szerintünk ezek a mozgalmak (legismertebb és vezető példájuk az ATTAC) roppant fontosak az EU politikai és gazdasági fejlődése számára. Számos országban az aggodalmakból és vitákból összefüggő érvrendszer alakult ki és erősödik fel, amely a pénzügyi rendszer feletti demokratikus ellenőrzés visszaállítását követeli, folyik a polgárok és szervezeteik széles körű mozgósítása. Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a nemzetközi tőke áramlásának szabályozására valamilyen mechanizmus bevezetése alapvető követelmény, hogy megelőzzük a nemzetközi pénzügyi egyensúlyvesztést és a pénzügyi krízist, amelynek hatásai messze túlnyúlnak a pénzügy területén. Azt hisszük, hogy a nemzeti kormányokra és az EU hatóságaira (beleértve az ECB-t) hárul a kötelesség, hogy valódi párbeszédet kezdeményezzenek ezekkel a mozgalmakkal és dolgozzanak ki olyan intézkedéseket, amelyek megvédik a múltban elért társadalmi vívmányokat, valamint előmozdítják a továbbhaladást a társadalmi igazságosság és biztonság irányába. E célból a bankok, az értékpapír-ügynökségek és a pénzügyi szféra többi köztes szereplői a nyitottság, a becsületesség és felügyelet szigorú szabályai alatt kell álljanak, beleértve a szigorúbb többoldalú követelményeket és a rövid távú spekuláció elleni erősebb korlátozásokat.

Ezeknek a mozgalmaknak és számos támogatójuknak fontos követelése a Tobin adó bevezetése. Nézetek sokasága (többek között az Alternatív Közgazdászok egy Alternatív Politikáért) méltatja ennek a javaslatnak az érdemeit. A Tobin adó szószólói ezt a sok más eszköz egyikének látják, amely csatasorba állítható lenne a gazdaság stabilitásának védelmére, valamint a gazdaság és a jövedelmek nemzetközi méretű újraelosztására. Bár néhány technikai problémát meg kell oldani a bevezetéséhez, nézetünk szerint a Tobin adó megvalósítható politika és érdeme, hogy újrarendezi a társadalmi elsőbbségeket a nemzetközi pénzügyi rendszerben. Ha a kormányok és az EU hatóságai visszautasítják ezt az eszközt, akkor javasolniuk kell másokat, amelyekről úgy gondolják, hogy technikailag előnyösebben kielégítik ugyanezeket a célkitűzéseket. E mozgalmak követelésének egyszerű visszautasítása, lemondva a nemzetközi pénzügyi rendszer reformjának bármilyen kilátásáról, súlyos problémákra vezetne mind Európa politikai életében, mind gazdasági fejlődésében.

Hiányos demokrácia Szerkesztés

A demokratikus reform valóságos és rendkívül sürgős kihívás az európai integrációban. Az épülő Európában a demokrácia hiányának hatására közvetlen politikai aggodalom kezdett kialakulni a polgárokban. Ez a felismerés éppen abban az időben tudatosul, amikor új igények válnak egyre nyomasztóbbá – új igények a szolidaritásra és politikai beavatkozásokra, amelyek széles körű demokratikus megvitatáson és megegyezésen alapulnak. Vonatkozik ez elsősorban a gazdaságpolitika újrarendezésének igényére, hogy elsőbbséget kapjon a teljes foglalkoztatás, a környezet fenntarthatósága és a jóléti állam erősítése a deficitcsökkentés és a pénzpiacok követelményei helyett. Ugyancsak vonatkozik a bővítés történelmi intézkedésére. A demokratikus reform nem korlátozódhat a hagyományos formákra, magukba kell foglalniuk a demokrácia új formáinak fejleményeit is, amelyek képesek megfelelni a minden szinten és minden helyen felmerülő kihívásoknak. Európa jövője számára sorsdöntő fontosságú egy összefüggő demokratikus víziónak és egy demokratikus elgondolásnak a kidolgozása, amelyet az európai polgárok széles körben támogatnak.

(…)

Az európai bővítés része a demokratikus programnak. Új tagok belépése Kelet-Európából roppant nagy lehetőség és kihívás az Unió számára. Ez elsődlegesen nem geopolitikai stratégia, inkább egy összefüggő fejlesztési program megvalósításának lehetősége egy kiterjedt gazdasági szférában, amelynek Európa hosszú történelméből örökölt közös fogalmai vannak az életről és a jól-létről.

Kelet-Európa jelölt országai a kilencvenes években kettős – politikai és gazdasági – átalakulás kihívásával szembesültek. Politikai szinten többpári-rendszerek, parlamenti demokráciák, új törvényhozás és intézmények létesültek. Ezek a politikai rendszerek mára kifejlődtek és hitelt nyertek.

Egyidejűleg mélyreható változások történtek, amelyek célja a piacgazdasági viszonylatok megvalósítása volt. A gazdasági átmenet fő közös irányszabó alapelvei voltak:

(a) a vállalatok felszabadítása a központi kényszerektől és a szabad piaci verseny legális kereteinek lefektetése,

(b) az árak, a bérek és a külkereskedelem liberalizálása,

(c) a vállalatok és a pénzügyi szektorok széleskörű privatizálása, ami alapvetően megváltoztatta e gazdaságok tulajdonosi szerkezetét.

A feladatok összetettsége azt jelentette, hogy azokat sokféle szakaszban hajtották végre, és az országok közötti nagy különbségek voltak jellemzőek az átalakulás koncepciójában, időzítésében és módszereiben. Mindazonáltal egy mély “átalakulási válság” alakult ki az örökölt szerkezeti elmaradottság, a tapasztalat hiánya, a nem megfelelő előkészítés miatt, továbbá a nyugati befektetők, hitelezők és kormányok által a kelet-európai országokra kényszerített szerkezeti változások irama és kiterjedése miatt. A kibocsátás és a nemzeti jövedelem hirtelen esett, a jövedelemkülönbségek meredek emelkedésével társulva. A teljes foglalkoztatottság történelmi időszaka után ismét megjelent a munkanélküliség és igen magas szintre nőtt.

Az elmúlt évtized során egy általános újraéledés játszódott le, és számos ország (pl. Lengyelország, Magyarország, Csehország és a Szlovák Köztársaság) elérte és túlszárnyalta előző teljesítményének színvonalát. A szisztematikus változás évei után az emberek többsége, bár lát reményt a gyors javulásra, csalódott és most az EU-bebocsátásra tekint. Az átalakulóban levő országok még gyenge demokratikus alapjai szerepet játszottak sok gazdasági nehézség felmerülésében, miközben a gazdaságok állapota fenyegetést jelent a demokrácia jövőjére. Ezt számításba véve fontos az Európa mint a kreatív demokratikus gyakorlat központja iránti igényt felépíteni, és biztosítani a jelölt országokat, hogy integrációjukat nem késleltetik, s hogy gyorsan beillesztik őket egy társadalmi fejlődés folyamatába, amelynek demokratikusnak kell lennie, hogy hatékony legyen. Ez megköveteli, hogy az EU adja fel jelenlegi vonakodását a csatlakozási eljárásban, gyorsítsa fel a szükséges intézményi reformokat és nem csak forrásokat, hanem sokkal több politikai energiát is fektessen be a bővítés történelmi folyamatába.

Európa szerepe a globalizáció demokratizálásában. A demokratikus reformok szükségessége természetesen nem korlátozódik Európára és az EU-ra. Az magába foglalja a nemzetközi és globális gazdasági viszonyok alapos újjáalakítását. Ahogyan a globalizáció az elmúlt két évtizedben zajlott, éles egyenlőtlenségekhez és sok országban még több szegénységhez és nyomorhoz vezetett. Az európai cégek stratégiái és az EU erősödő neo-liberális politikái részben felelősek ezért a polarizációért, következésképpen nagy az európai felelősség a reformok támogatásában is. Ezeknek a reformoknak része kell legyen a fejlődő országok teljes joga, hogy maguk határozzák meg országaik nyitottságának mértékét a kereskedelemre és a tőkeáramlásra vonatkozóan. Garantálni kell számukra, hogy a kereskedelmi, szolgáltatási, szabadalmi és más szellemi tulajdonra vonatkozó egyezmények nem fogják ellenezni az egészségügyi és más társadalmi javak juttatását. Európának vezető szerepet kell játszania további adósság-elengedés szószólójaként, és meg kell találnia a módját egy hivatalos fejlesztési segély létrehozásának, amely gyorsan a GNP 0,7%-ára nőne valamennyi tagországban. A nemzetközi intézményeknek, például a Nemzetközi Valutaalapnak és a Világbanknak, több súlyt és nagyobb szavazati arányt kell adniuk a fejlődő országoknak.

(…)

Egy európai fejlődési modell kilátásai. Az integráció jelenlegi helyzetében Európa könnyedén lehetne az a fontos szint, amelyen egy széleskörű társadalmi vízió illeszkedik a gyakorlati és koordinált politikai intézkedésekhez. A rezsimek csak akkor tudnak új növekedést kidolgozni, ha a társadalmi fejlődés széles távlatát – a demokratikus gyakorlat szerinti tájékoztatással –, kifejezett céllá teszik. Ez az a sürgős teendő, amelyre Európának minden demokratikus csatornán keresztül törekednie kell. Az euro bankjegyek és érmék bevezetése olyan alkalom, amelyet arra kell kihasználni, hogy széleskörű és intenzív társadalmi vitát javasoljunk és kezdeményezzünk egy eredeti európai fejlődési modell természetéről és megvalósításának kilátásairól. Ennek a vitának gazdasági és társadalmi alternatívákat kell megfogalmaznia a társadalmi polarizáció és stabilitásvesztés neo-liberális képződményeivel szemben. De ezen túl kell jutni, új gondolatokat kell javasolni a fokozott demokrácia formáira és kulturális identitásokra. Egy új fegyverkezési hullámot és militarizálást erősen ellenezni kell, helyette fokozni Európa hozzájárulását a béke, az együttműködés és fejlődés helyreállításához és megőrzéséhez egy növekvő mértékben polarizálódó, egyensúlyát vesztett és ezért sebezhető világban.

Community content is available under CC-BY-SA unless otherwise noted.