Alternatív Gazdaság lexikon
Advertisement

Az Első, 1933-as Kiáltvány, és a Második, 1973-as Kiáltvány után jelenleg ez a 2003-as közlemény aktuális állásfoglalása az Amerikai Humanista Szövetségnek.

The-thinker

Élni és élni hagyni....

A humanizmus egy jövőbe mutató életfilozófia, amely a természetfelettiség nélkül erősíti meg azon képességünket és felelősségünket, hogy életünk olyan etikus kiteljesedés felé vezessünk ami az emberiség jólétének irányába mutat.

A humanista életfelfogás - az észszerűség által vezetve, együttérzés által hajtva és a tapasztalatokra építve - a jóérzésű és teljes életre bátorít. Ez a szemlélet bár történeti korokon át kristályosodott, folyamatos szellemi építőmunka fejleszti tovább, mivel az értékek és eszmények, bármennyire gondosan lettek megfogalmazva, tudásunk és felfogásunk bővülésével együtt alakulnak.

Ez a dokumentum - a folytonos munka jelen állomásaként - a humanizmus fogalmát tiszta és pozitív formában fogalmazza meg - nem kötelezve, hanem összefoglalva hogy mit gondolunk. Ebben az értelemben valljuk a következőket:

A világ ismerete megfigyelés, kísérletezés és racionális elemzés által alakul ki. A humanisták szerint a tudomány a legjobb módszer az ismeretszerzésre, a problémák megoldására és a hasznos technológiák kifejlesztésére. Elismerjük új gondolatok kiindulásaként a művészeteket és a belső tapasztalásokat - amennyiben azokat kritikus gondolkodással is értékeljük.

Az emberiség természet része, mely a körülmények által hajtott fejlődés eredménye. A humanisták a természetet eleve létezőnek tekintik. A jelen életünket elfogadjuk teljesnek és elégséges létezésnek, megkülönböztetve azoktól a dolgoktól, amilyeneket kívánnánk, vagy elképzelünk. Bizakodóan, nem pedig félelemmel üdvözöljük a jövő kihívásait, melyek elfogadása ránk vár.

Tapasztalataink szerint az erkölcsi értékek az emberi szükségletekből és irányultságból erednek. A humanisták az emberi jólétet az emberi körülmények, érdekek és meggyőződések alapján határozzák meg, és kiterjesztik a globális ökoszisztémára és azon is túl. Elkötelezettek vagyunk hogy minden egyes személyt belső értékekkel bíróként méltósággal kezeljenek, és megalapozott és felelős döntéseket hozzunk a szabadság tekintetében.

Az egyének élete az emberi eszmények szolgálatában teljesedik ki. Célunk a lehető legteljesebb lelki fejlődés, és életünket mély céltudatossággal hajtva, csodálva és elámulva az emberi lét örömein és szépségein, annak megpróbáltatásain és tragédiáin, a halál elkerülhetetlenségét és véglegességét is hozzávéve. A humanisták az emberi kultúra gazdag örökségére és a humanizmus szemléletmódra támaszkodnak, hogy támpontot adjanak szükség és bőség idején.

Az emberek természetüknél fogva társas lények, és tartalmas kapcsolatokra törekszenek . A humanisták kívánják és előmozdítják egy olyan világ megvalósulását amit a kölcsönös gondoskodás és törődés jellemez, mentes kegyetlenségektől és annak következményeitől mentes, ahol a nézeteltéréseket együttműködéssel, erőszak igénybevétele nélkül oldják meg. Az egyének kölcsönös függőségekbe kapcsolódása gazdagítja életünket, arra buzdít bennünket, hogy gazdagítsuk mások életét, és inspirálja a béke, igazságosság és szebb jövő reményét.

Thinker people

Vajon megmarad progresszív életfilozófiának, vagy egyszer a Humanizmus is tananyag lesz?

A társadalom javát szolgálva maximalizáljuk az egyéni boldogságot. Az előre tekintő kultúrák arra törekedtek, hogy megszabadítsák az emberiséget a puszta túlélés brutalitásaitól, csökkentsék a szenvedést, javítsák a társadalmat és fejlesszék a globális közösséget. Arra törekszünk, hogy minimalizáljuk a körülmények és a képességek egyenlőtlenségeit, és támogatjuk a természet erőforrásainak és az emberi erőfeszítések gyümölcseinek igazságos elosztását, hogy a lehető legtöbb ember élvezhesse a jó életét.

A humanistákat mindenki jóléte érdekel, elkötelezettek a sokszínűség iránt, és tiszteletben tartják a különböző, mégis humánus nézeteket. Arra törekszünk, hogy fenntartsuk az emberi jogok és a polgári szabadságjogok egyenlő élvezetét egy nyitott, világi társadalomban, aminek működtetése - a demokratikus folyamatokban való részvétel - polgári kötelesség, illetve globális kötelesség a természet rendjének, sokszínűségének és szépségének garantált és fenntartható védelme.

Tehát az tartalmas élet iránti elkötelezettségünkkel ezen elképzelés megvalósítására törekszünk, azzal a megalapozott meggyőződéssel, hogy az emberiség képes a legmagasabb eszményei felé haladásra. A felelősség hogy milyen az életünk és milyen világban élünk, a miénk csakis a miénk.

Forrás[]

Humanist Manifesto is a trademark of the American Humanist Association © 2003 American Humanist Association

Advertisement