Alternatív Gazdaság lexikon
Advertisement

A Humanner létrehozza a globális civil-társadalmi uniót és annak infrastruktúráját.

A civil szervezetek csak nehezen tudják a független és hatékony működéshez szükséges forrásokat előteremteni, miközben az aktív és jól fejlett civil társadalom jelenti a legmegfelelőbb védelmet ezen értékek eróziójával szemben, úgymint az európai értékek, így a demokrácia, szabadság, jogállamiság és alapvető jogok védelmére és előmozdítására kell törekedni. Annak az eszmének kell terjednie, hogy az emberek együttműködéssel valósítanak meg dolgokat, nem pedig központi irányítással.

Egyelőre ezt csak a jelenlegi társadalmi keretek között lehet megtenni, de idővel, amikor egy ilyen mozgalomhoz tömegesen csatlakoznak, átalakul az egész társadalom működése ami olyan lesz mint az emberi test, melynek sejtjei szerveket altozóknak, amik fenntartják és működtetik a test egészét, azaz a TÁRSADALMUNKAT, ahol minden egyes egyén és szervezet összehangolt munkájára szükség van ahhoz, hogy jobban működjön a mindennapi életünk.

A világ minden táján több százezer olyan csoport és szervezet van, akik a társadalmi igazságosságot a legfontosabb értékek és célok közé sorolják, a nagy nemzetközi szervezetektől, a kis helyi közösségekig. Képzeld el, hogy ezen szervezeteknek több millió tagja felismeri közös céljait, és helyi szinten elkezd összekapcsolni és együtt dolgozni, hogy valódi, értelmes változást hajtsanak végre saját közösségeikben.....

Humanner az Internet új Web 3.0 módszerével összekapcsolja az embereket és humánusan fenntartható együttműködési környezetet teremtve az egyének, a családok, a közösségek és mindenféle szervezet számára, megszüntetve a lehetőségekkel szembeni akadályokat, és segítve egymást a lehető legteljesebb potenciál elérésében az együttműködésen alapuló közösségi munka erejével.

Forrás, részletek

Advertisement