A Gestalt-pszichológia azt hangsúlyozza, hogy a tényeket, észleléseket, viselkedéseket vagy jelenségeket a szerveződésük, nem pedig az őket alkotó egyéni részletek határozzák meg, és ruházzák fel konkrét és egyedi jelentésükkel.
Ezt a gondolatot eredetileg egy olyan német pszichológuscsoport fejlesztette ki, amelyik a mezőészleléssel foglalkozott; a szakemberek bebizonyították, hogy az ember a dolgokat nem egymástól elszigetelve észleli, hanem az észlelési folyamat során jelentéssel bíró egészekké szervezi őket. A zsúfolt szobába lépő ember például nemcsak színfoltokat és mozgásokat, arcokat és testeket lát, hanem egységként fogja fel a szobát és az ott tartózkodó embereket, méghozzá úgy, hogy mindig kiemelkedik valami, miközben minden más a háttérbe szorul. Annak kiválasztása, hogy melyik elem emelkedjen ki, sok tényező függvénye, amelyek mindegyikét egy kalap – az érdeklődés – alá vehetjük. Amíg jelen van az érdeklődés, úgy érezzük, hogy értelmesen szerveződik az egész jelenet. Csak akkor hullik elemeire az észlelés, amikor teljesen hiányzik az érdeklődés; ilyenkor az ember egymáshoz nem kapcsolódó tárgyak halmazának látja a szobát.
Emberek vagy kolompok? Fogaskerekek vagy virágok?
Azt a pszichológiai iskolát, amely ezekből a megfigyelésekből fejlődött ki, Gestalt-iskolának nevezik. A „Gestalt” német szó, amelynek nincs közvetlen megfelelője más nyelvekben. A Gestalt mintázatot, összetételt jelent, a dolgokat alkotó egyéni részek szerveződésének egyedi alakját. A Gestalt-lélektan (magyarul alaklélektan) alapfeltevése az, hogy az emberi természet mintázatokba vagy egészekbe szerveződik, amit az egyén így is észlel, és hogy az egyént csak az őt alkotó minták vagy egészek függvényeként lehet megérteni.
Kapcsolódó témák[]
Forrás[]
- Fritz Perls: A Gestalt-terápia alapvetése című könyve (Átvéve innen: [1] )