FANDOM


A Gazdasági antropológia az angolszász néprajztudományban kialakult kutatási terület, amely felöleli mind a törzsi, mind a népi társadalmak gazdaságának vizsgálatát, azaz tanulmányozza a gazdasági folyamatot alkotó tevékenységeket és a gazdasági folyamat ismétlődő lezajlását biztosító gazdasági viszonyokat a különböző társadalmak körében.

Guatemala-

A természeti erőforrások mint közjavak nagy bőségben álltak rendelkezésre.

Története Szerkesztés

A gazdasági antropológia kialakítása Malinowski és Thurnwald munkásságának eredménye, akik funkcionalista társadalomszemléletük (→ funkcionalizmus) következtében figyelmüket a társadalmi lét minden szférájára, így a gazdaságira is kiterjesztették. Társadalom központú érdeklődésüknek megfelelően elsősorban a gazdaság minőségi oldalát, a gazdasági viszonyok adott formáit írták le és analizálták, főként abból a szempontból, hogy mi a gazdaság szerepe a vizsgált törzsek társadalmának rendszerében.

A gazdasági antropológiát az 1920-as évek végétől nagymértékben gazdagították Firth kutatásai. Firth az emberek közötti viszonyok mellett tanulmányozta az ember és a javak viszonyát, jelentőséget tulajdonított a mennyiségi elemzéseknek, és a gazdasági antropológia egyik fő kérdésének a századforduló polgári közgazdaságtanának azt az alapvető dilemmáját tekintette, hogy az egyes társadalmakban milyen megfontolások alapján osztják el a szűkösen rendelkezésre álló javakat. Firth nyomán számos kutató kísérelte meg különféle polgári közgazdaságtani módszerek alkalmazását egyes társadalmak gazdaságának feltárására.

Velük szemben lépett fel az 1950-es években Polányi Károly, aki kétségbe vonta, hogy a kapitalista gazdaság elemzésére kialakított módszerek (formális közgazdasági elmélet) alkalmasak lennének más típusú gazdasági rendszerek lényegének megismerésére is. Elvetette azt, hogy a gazdasági vizsgálatok központi kérdése a gazdaságossági elv megvalósulásának elemzése, helyette a gazdaság alapvető (szubsztanciális) jelentéséből indult ki; a gazdaság az embernek a természettel és társadalmával folytatott olyan anyagcseréje, amelynek eredményeképpen hozzájut kívánságai kielégítésének anyagi eszközeihez. Az elosztás formái – reciprocitás, redisztribúció, piac – szerint tipologizálta a gazdaságokat, és megismerésükre más-más módszereket ítélt alkalmasnak. Követői és a közgazdasági módszerek alkalmazásának védelmezői között alakult ki az 1960-as évek egyik fő néprajzi vitája, az ún. szubsztantivista-formalista vita.

A gazdasági antropológia elméleti és módszerbeli gazdagodásával egyidejűleg változott kutatásának tárgya is. Az 1930-as évektől kezdve törzsi társadalmak mellett kiterjesztették a vizsgálatokat a kapitalizmust megelőző osztálytársadalmak parasztgazdaságaira is, a közgazdasági jellegű analízisek elsősorban ezek körében bizonyultak eredményesnek. Az 1950-es évek végétől, Afrika és Ázsia népeinek felszabadulása óta egyre nagyobb figyelmet szentelnek a törzsi és parasztgazdaságok átalakulási folyamatának. Az ilyen jellegű gazdasági antropológiai kutatásoknak jelentősége lehet gazdasági döntések hozatalában: jelzik, hogy a gazdaságba bevezetett újítás milyen társadalmi határokkal járhat, ill. hogy a gazdaság változtatását célzó döntések megvalósításának milyen társadalmi gátjai vannak.

Természetközeli népek és közösségek gazdasága Szerkesztés

Az a mód, ahogyan a javakat szétosztják, igen változatos lehet, ám összefoglaló néven valamennyit csereként emlegetjük. Az antropológusok – Polányi Károly ( 1957, magyarul 2004) nyomán – hagyományosan a csere három formáját különböztetik meg : ezek a kölcsönösség ( reciprocitás ), az újraelosztás ( redisztribúció ) és a piac . A kölcsönösség vagy reciprocitás azt jelenti, hogy a javak anélkül cserél nek gazdát, hogy bármilyen közvetítő személy vagy tárgy részt venne a cserében. Ennek módja lehet az ajándékozás , az árucsere , a közvetlen osztozkodás , vagy ha valakit vendégül látunk, sőt, (bizonyos értelemben) a lopás is. Alapvetően (Marshall Sahlins nyomán, 1965) a reciprocitás háromféle módját különböztethetjük meg: az első az általánosított reciprocitás, amely alapvetően valakinek a megsegítését, megajándékozását jelenti, tehát olyan eseteket, amikor nem elvárt a kapott javak viszonzása. A horda-társadalmakban igen jellemző ez az eljárás, mivel az élelmezést csak így lehet kiegyenlített módon megoldani (ma én találok több bogyót, holnap te). Mindazonáltal minden társadalomban felbukkan a csere e formája, ám többnyire nem ez dominál. Sokkal gyakoribb az ún. kiegyenlített reciprocitás, amikor annyit adunk, amennyit kapunk, vagyis a cseretárgyak vagy csereszolgáltatások értéke az adott társadalom értékrendje szerint közel azonos. Meglepő , de az ajándékozás legtöbb formája ide tartozik.

Ajándék Szerkesztés

Az ajándék gyakran olyan szolgáltatás, amelynek csereértéke nem mérhető materiálisan, és nem viszonzandó azonnal. A politikai szövetségek, az „uralkodói” adományok, a terményajándékok ilyenek, de a tanárainknak pedagógusnapra szánt ajándékért is várunk valamit (pl. pozitív hozzáállást) cserébe, még ha ezt nem is mondjuk ki nyíltan. Az ajándéknak tehát rendszerint erős társadalmi integráló szerepe van, hiszen biztosítékként és lekötelező viszonyok feltételeként működik, ahogyan azt Mauss nevezetes tanulmányában leírja 52 (1924).

Szintén a kiegyenlített reciprocitás egy jellegzetes példája a "potlach" intézménye, amelyről már Franz Boas is írt az északnyugat-amerikai indiánok ( kwakiutlok, haidák, tlingitek, salisok és szomszédjaik) esetében, s amelyet Mauss vetekedő típusú totális szolgáltatás nak nevezett. (Mauss 2000: 203) A rendszer presztízsfogyasztás néven is gyakran szerepel a szakirodalomban. A potlach több indián törzset megmozgató ünnepi esemény, ahol takarók, kagylódíszek, kosarak, kenuk, bőrök, vörösréz darabok, sőt, a kwakiutloknál rabszolgák számítottak értéktárgynak. Az északnyugati törzsek meglehetősen bőséges vidéken éltek az antropológia klasszikusainak terepmunkái idején, s főnökeik állandó és kölcsönös ajándékozással kívánták tekintélyüket megalapozni és fenntartani. Amikor az indiánok elkezdtek kereskedni az európaiakkal, egyes főnökök hatalmas vagyonra tettek szert, miközben a törzsek lélekszáma igen megcsappant a behurcolt új betegségek következtében. Egy idő után a felhalmozott vagyon ehhez a megcsappant népességhez vándorolt, majd a kwakiutlok főnökei kiterjesztették a potlach rendezésének jogát az egész populációra.

Megindult a presztízsért folyó versengés, az egymásnak adott ajándékok rendre felülmúlták az azt megelőzőt. Az ajándékozásra nagyszabású ünnepségeken került sor, ahol a gazdagságot hatalmas pazarlással, a javak pusztításával is érzékeltették (elégették a nagy értékű takarókat, kenukat, vörösréz darabokat, sőt, rabszolgákat is a tengerbe vetettek), amelynek szintén az volt a célja, hogy egymást mind jobban felülmúlják. Ugyanakkor bizonyos szerzők úgy gondolják, nem is a versengés, hanem inkább a csoportok közötti szolidaritás, vagy egyszerűen csak a javak újraelosztása mozgatta az intézményt. A potlach ünnepeit 1885-ben a kanadai hatóságok betiltották, de 1950-ben feloldották a tilalmat. Nem csak az amerikai kontinensen találunk azonban hasonló intézményt: Melanéziában, Új- Guineában is felbukkan: Ajándék kör a Trobriand-Szigeteken. A lényeg mindig a hierarchia kifejezése, amelynek csúcsán a főnök áll.

Csere Szerkesztés

Claude Lévi-Strauss a Les Structures Élémenta ires de la Parenté („ A rokonság elemi struktúrái ”, 1949, angolul 1969) című könyvében még széleseb ben értelmezte a csere kiegyenlített reciprocitás-formáját, amennyiben a politikát, a házasodás i rendszereket és sok mindennapi cselekvést is csereként ír le, amely univerzális és jellemz ő kulturális tevékenység. Később Pierre Bourdieu (1977) és Anette Weiner ( 1992) is rámutat, hogy a csere e formája tulajdonképpen elfedi a felek valódi érdekeit, s a szimbolikus erőszakon keresztül kíván valamilyen célt elérni. Ahogyan Eriksen fogalmaz: Uganda egykori diktátora, Idi Amin is jól látta e cseretípus kényszerítő funkcióját, amikor az 1970-es években egy hajórakomány banánt küldött a válság sújtotta Nagy-Britanniába. (Eriksen 2006: 234) Szintén a reciprocitás családjába tartozik az ún. negatív reciprocitás, ami azt jelenti, hogy a felek úgy akarnak minél több haszonhoz jutni, hogy a lehet ő legkevesebb ellenszolgáltatást nyújtsák. Ez a modern társadalom felfogásában a gazdaságosság kulcsa, s a pénzforgalom nélküli társadalmakban is jelentős csereforma. A negatív reciprocitás szélsőséges formája a lopás, amikor semmilyen ellenszolgáltatást nem nyújtanak nekünk eltulajdonított javainkért.

A kölcsönösségtől több tekintetben eltérő forma a redisztribúció, vagyis az újraelosztás rendszere, amely a rétegzett társadalmakban jelenik meg. Ennek esetében a megtermelt és begyűjtött javakat egy harmadik fél (vagy intézmény) közreműködésével egyenlőtlenül osztják szét. Ebbe a kategóriába tartozik a modern társadalmakban az adó, az iparosodás előtti (53 Erről magyarul bővebben lásd Pálinkás 2001. 177) társadalmakban pedig a sarc. Az újra elosztás jellemzően megerősíti az uralkodó vagy az uralkodó osztály státusát, és kialakít valamifajta szociális hálót a szegények és elesettek számára. „A redisztribúció ennélfogva központosított rendszer, az elosztás hierarchikus formája, ezzel szemben a reciprocitás decentralizált, egalitárius elosztási forma.” (Eriksen 2006: 235)

Piac Szerkesztés

Vizi piac

Árus csónakok.

A harmadik nagy csoport az elosztási módok rendszerében a piac. A piaci cserében mindig van olyan tárgy, amely csereközvetítő eszközként funkcionál, ami azt is jelenti, hogy a javak viszonylag általánosan rögzített értékkel rendelkeznek. Például kakaóbab pénz. Az ár az az arányrendszer, amely meghatározza a javak pénzre cserélhetőségét. A piac alapja a kereslet és a kínálat, ami a javak értékét is megszabja (noha arra is van sok példa, amikor az árat, vagyis a javak értékét központilag határozzák meg). A felek között a piaci interakcióban szerződéses viszony áll fenn, ahol nem a szereplők, hanem a csere szabályai rögzítettek. Ezek a csereformák jellemzően nem léteznek ön magukban, sokkal jellemzőbb ezen formák együttes jelenléte – változó hang súllyal, egymást kiegészítve, valamelyik forma dominanciájával. A társadalmat behálózó intézmények függvénye, hogy épp melyik típus válik uralkodóvá, noha Sárkány szerint ez a Polányitól eredő felfogás nem veszi kellőképpen számításba a gazdaság és a társadalom állandóan változó dinamizmusát. (Sárkány 1998: 21) Nagy általánosságban mégis azt láthatjuk, hogy a reciprocitás elsősorban a rokonságon alapuló társadalmakban hangsúlyos, ahol a személyközi kapcsolatokon alapuló csere a társadalmi integráció fontos eszköze, s ahol a javak értéke viszonylagos.

A piacgazdaságban viszont a pénz használata révén általában rögzített, s a társadalom értékrendjét jól tükröző viszonyrendszer áll fenn a javak között. Ez például ki tudja fejezni a munka értékét, ami a gazdasági kölcsönösségre épülő társadalmakban sokkal nehézkesebb – itt csak alku tárgya lehet. Mint ahogyan Lévi-Strauss is tág értelemben foglalkozott a cserével, Sárkány Mihály is arra hívja fel a figyelmet, hogy a cserét kettős értelemben foghatjuk föl. Egyrészt a javak cseréjeként, amikor az egyik tulajdonos javait a másik tulajdonos javaival cserélik ki, másrészt viszont tevékenysége k cseréjeként, ami a termel és folyamatában történik. Ugyanakkor a tulajdonosok javain nemcsak a termékeket érti, ha nem áruba bocsátott speciális képességeiket, munkaerejüket is. (Sárkány 1988: 24)

Munkakultúra Szerkesztés

A termelés megszervezése sem egyforma módon zajlik természetesen a különböző kultúrákban. Az úgynevezett munkakultúra egyik fontos jellemzője a munkamegosztás mikéntje, vagyis az, hogy a különböző korú és nemű emberek között mennyire specifikusan osztják el a munkát. Ez mindig bizonyos státusok alapján történik, amely például a nemen, az életkoron, a 178 rangon, a szakképzettségen vagy valamilyen speciális ismereten alapszik. Bizonyos társadalmakban (pl. Indiában) az egész társadalom foglalkozási csoportokra oszlik, amelyek alapvetően meghatározzák az egyén társadalmi státusát. A legegyszerűbb társadalomszerveződésű kultúrákban a munkát elsősorban nem és kor szerint osztják meg. Polányi Károly (1957, 2003) a gazdasági rendszerek leírásában megkülönböztette a rendszerelvű - és a cselekvéselvű elemzéseket. A rendszerelvű vagy szubsztantív elemzés az anyagi és nem anyagi javak társadalmi termelését, elosztását és fogyasztását vizsgálja, míg a cselekvőelvű elemzések azt vizsgálják, hogy az egyének a rendelkezésükre álló eszközök felhasználásával hogyan maximalizálják a hasznot és ezáltal hogyan rögzül az értékrend. Az elsőre példa lehet Paul Bohannan (1959) vizsgálata a nigériai tivek gazdasági rendszereiről, amely arról szól, hogy a különböz ő gazdasági szférák (mit mire lehet cserélni) átjárhatatlanságát hogyan borította föl a pénz megjelenése, s ez hogyan változtatta meg a hagyományos értékrendet, a másodikra pedig Frederick Barth (1967) vizsgálata a nyugat-szudáni furok morális gazdaságának összeomlásáról (amikor a javak értékét morális elvek szabják meg), amelyet felvált a monetáris kereskedelem piaci törvénye.

Kapcsolódó témák Szerkesztés

Források Szerkesztés

Community content is available under CC-BY-SA unless otherwise noted.