Alternatív Gazdaság lexikon
Advertisement

A Gazdapiac.com termelői adatbázis, virtuális piac valamint hír- és közösségi portál.


Honlap:


Gazdapiac piacszervezési modell

Egy személyes tapasztalatra és egy új vásárlási modellre szeretnénk felhívni a figyelmüket, amely lehetővé teszi, hogy a magyar gazdák árui vevőre találjanak, sőt a létrejött személyes kapcsolatokon keresztül ennél jóval többet nyújt.

Lépései:

  1. Baráti körben, munkahelyen, falusi vagy egyházi közösségben egy valaki vállalja, hogy összeírja, hogy kinek miből mennyire van szüksége, illetve beszerez néhány ajánlatot a termelő barátaitól, ismerőseitől vagy a www.gazdapiac.com oldalról, hogy körülbelül mik az árak.
  1. Az igények ismeretében valaki felveszi egy vagy több termelővel a kapcsolatot, és jelzi felé, hogy nagyobb mennyiségű árura lenne szüksége. Egy adott mennyiség felett a legtöbb termelő szinte bárhova hajlandó elmenni az árujával.
  1. Egyeztetik a termelővel és a közösséggel az átvétel helyszínét és időpontját, és megszervezik az átadást. Idézek az írásból: "Harminc vevőnek 3395 kg árut szolgáltunk ki hárman, két óra leforgása alatt."

Példa

"Hagyományteremtés?

Viszonylag új betelepülőként igyekeztünk minél gyorsabban, minél több szinten beépülni községünk életébe. Sok emberrel ápolunk élő, személyes kapcsolatot.

Nemrég egy barátunk, Tamás az egyházközségi levelezőlistán az után érdeklődött, nem tudna -e valaki derék magyar termelőktől nagyobb tételben jó áron, jó krumplit szerezni télire. Eszembe jutottak Szeged környéki gazdálkodó barátaink. Talán nekik is jót tennék, ha segítenék értékesíteni a terményeiket. Magamtól nem lett volna erőm, hogy kezdeményezzek egy ilyen akciót, de most éreztem, hogy nem szabad tétlenül elmennem mellette. Visszaírtam tehát, hogy én talán tudnék segíteni. Ízibe jött is a válasz, hogy akkor kérdezzem meg, van -e alma, hagyma és répa is.

Szegedi barátunk közvetítésével fel tudtam venni a kapcsolatot egy őstermelővel, akinek krumplija, hagymája van rengeteg, az almát és a répát pedig be tudja szerezni. Egy napnyi időt kért, hogy utánajárjon, miből mennyit tud szerezni, mennyi pénzért. Ezalatt Tamás a fél falut összekürtölte, hogy lesz jó télálló zöldség és alma. Másnap már részletes listával szolgálhattunk. Tamás öt nap alatt összegyűjtötte a rendeléseket, (ami ekkorra már több mint három tonnára rúgott), én pedig közben tisztáztam a szállítás körülményeit. Következő levelünkben már az átvétel helyszínét és időpontját közöltük a megrendelőkkel.

Végül megérkezett az áru a falunkba. Munkásruhát öltöttem, segítettem a zsákokat lepakolni a
teherautóról, almát mérni, könyvelni, illetve az autóhoz cipelni és berakodni az árut. Nagyon kellemes légkörben, olajozottan haladt az átvétel. Harminc vevőnek 3395 kg árut szolgáltunk ki hárman két óra leforgása alatt.[...]Olyan ütemben érkeztek a vevők, hogy gyakorlatilag senkinek nem kellett 5-10 percnél tovább várakoznia, másfelől mindenkinek volt egy-két jó szava és mosolya hozzánk. Akadt aki így búcsúzott: "No akkor jövőre ugyanitt!"

Lehet, hogy új hagyományt sikerült teremteni a településünkön? Este nagyon boldogan búcsúztunk szegedi barátainktól: megérte belevágni!"

K.O. - Pilisszentiván

Advertisement