FANDOM


Bocskaik

Bocskai Korona: egyike a Magyarországon sikeresen működő helyi pénzeknek

A Napi Gazdaság írásában, a Nemzetgazdasági Minisztérium 2013-as tervezete szerint a helyi pénzek hivatalos elnevezése forgatható utalvány lenne. A cikk szerint a hatályos jogrend magának a helyi pénznek mint utalványnak a fogalmát sem határozza meg, nem támaszt vele szemben formai és tartalmi követelményeket. A szabályozatlanság következtében maguk a kibocsátók is eltérő kommunikációt használnak: míg terméküket a lakosság felé “pénz”-ként, a hatóságok felé “utalvány”-ként jelenítik meg.

A Magyar Nemzeti Banknál a lapnak elmondták: a helyi pénznek nevezett utalványok megjelenése nem sérti az MNB bankjegy- és érmekibocsátási monopóliumát, és az MNB nem kívánja ellehetetleníteni a jó szándékú, lokálpatrióta kezdeményezéseket. Ezzel együtt úgy látják, hogy a helyi pénznek nevezett utalványok valójában nem alkalmasak a helyi gazdaságok felvirágoztatására. Általuk nem kerül “pluszpénz” a gazdaságba, és az utalványokat elfogadó boltokban kapható termékek döntő többsége sem helyben készül. Megjegyezték azt is: az MNB támogatja a szabályozás létrejöttét.

A modern kor vívmányainak megfelelően virtuális pénzek formájában is megvalósulnak az MNB által jóváhagyott fizetési formák, üzleti modellek: Barion, Buxa.

Források Szerkesztés

Community content is available under CC-BY-SA unless otherwise noted.