Az erények a társadalomban kívánatos emberi értékek, melyek révén a boldogság, másik nézőpontból a közjó érhető el. Az univerzális értékek katalógusa tartalmazza rendszerezetten, az alábbiakban történeti áttekintés olvasható.

Az antik görög filozófia tanításai az erényről[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az eszményi viselkedés vágya közöttünk van.

A görögben az areté nem csak erény - mindenféle kiválóságot, esetleg alkalmatosságot jelölő a szó, de nem kapcsolódik hozzá értékítélet, így például beszélhetünk akár egy tolvaj kiválóságáról is. A boldogságot (eudaimónia) az erények következményének tekintették. A boldogság jele a jó, a kiegyensúlyozott, a derűs lélek. E lelki derűnek pedig a józan mértéktartás a feltétele, vagyis a mértékletesség. Ez pedig azt jelenti, hogy az embernek tartózkodnia kell a túlzásoktól, meg kell lelnie a helyes mértéket, gyakran az "arany középutat".

Szókratész, aki az erényt egyféle bennünk rejlő tudásként értelmezi. Szerinte, aki tudja mi a jó, az fog jól cselekedni, tehát a jó tudása, a helyes ismeret előfeltétele a helyes cselekedetnek, vagyis az értelem játszik kulcsszerepet a boldogsághoz vezető úton.

Platón ezt gondolatot építi tovább erénytanában. Az erények nála az emberi lélek részeihez kötődnek, tehát minden lélekrésznek meg van a maga erénye, ezek pedig a bölcsesség, mint az értelem, a bátorság, mint az indulatos lélekrész és a mértékletesség, mint a vágyakozó lélekrész erénye. Ha a lélek mindegyik része gyakorolja a maga erényét és az értelem vezérletével harmonikusan együttműködnek egymással, akkor megjelenik a lélek egészének az erénye, az igazságosság. Ezt a négy erényt a későbbiekben sarkalatos vagy kardinális erények néven tartják számon.

Arisztotelész az erények két csoportját különbözteti meg; az észbeli és az erkölcsi erényeket. Az előbbiekre tanulás, az utóbbiakra szoktatás révén teszünk szert. Az erkölcsi erény egyféle lelki alkat, amely abban nyilvánul meg, hogy az érzelmekhez helyesen viszonyulunk, azaz velük szemben megtaláljuk a helyes mértéket, a középutat.

A sztoikusok Arisztotelész ez tanulható erény gondolatát tovább fejlesztve – úgy vélik, hogy ezeket további erények követik. A bölcsességet az átlátás, a leleményesség stb., a mértékletességet a tapintatosság, a méltóság, a tartózkodás és a mértéktartás, a bátorságot a nagylelkűség, a merészség és a kitartás, az igazságosságot a jámborság, a jóság és a vidámság.

A késői szemléletek az erényt a lélek azon képességének tekintik, amely segítségével megvalósíthatja saját legmagasabb lehetőségét. Ez a lehetőség pedig nem más, minthogy a lélek szellemmé és végső soron isteni lénnyéné váljon. Ebben segítenek a megtisztulást hozó magasabb rendű erények. Ugyanakkor megkülönbözteti az erények egy másik – bár azonos néven említett – csoportját a politikai, vagyis a közösségi léthez szükséges erényeket, amelyek mértéket, rendet teremtenek ebben a világban.

A keresztények erény felfogása sztoikus és neoplatonikus forrásokból táplálkozik., pl Loyolai Ignác szerint a sarkalatos erények: okosság, igazságosság, mértékletesség, lelki erősség.

Konfuciusz erényei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A jámborság szót fontos tisztázni. A jámborság talán a gyermeki alázat, szelídség és elfogadás szóval adható vissza a legjobban, amely a élet/sors/Isten által adott dolgok tökéletes elfogadását takarja.

A testvériség elsősorban családon belül értelmezendő, de akár ki is terjeszthető. Lényege az együvé tartozás, a szoros kapcsolat, a kölcsönös függés és egymásrautaltság, s az ezekből fakadó segítségnyújtás.

A hűség főleg a saját lelkünk elveihez való hűség, bár ez nem kínai megközelítés. A hűség a világtörvénnyel való összhangot takarja, amikor az igazsághoz vagyunk hűek és a hamisságot utasítjuk el magunkban.

A bizalom és bizalom kiérdemlése. Ennek alapja az, hogy megtartjuk, amit ígértünk és összhangban vannak a kimondott szavaink a cselekedeteinkkel. Így válunk mások számára a bizalom és a tisztelet megtestesítőivé.

Az udvariasság a kölcsönös tiszteleten és bizalmon alapul, ami a durvaság helyett a kedvességet, a szerénységet, a tisztességes bánásmódot részesíti előnyben.

Az igazságosság és az igazság képviselete ingoványos talajnak tűnhet, mivel a szubjektivitás és a relativizálás teljesen kiforgathatja az igazságot önmagából, annak valódi mivoltából. Igazságosságról nem beszélhetünk az alacsonyabb tudatszinteken. Úgy is mondható, hogy intelligencia, belátás és alázat nélkül érvényét veszíti az igazság és az igazságosság fogalma.

A becsületesség a tisztuló tudat egyik markáns ismérve. A hazugság, a csalás, a lopás, a félrevezetés elvetése és alapvetően az őszinteség lelkiállapotából születő döntéseink tesznek becsületessé a felfogásom szerint.

A szégyen hiánya az önromboló bűntudatot és bűntudatkeltést egyaránt magában foglalja. Amikor tisztában vagyunk gyarlóságainkkal és tökéletlenségünkkel, de ez a felismerés nem megy az önbecsülésünk rovására, akkor egészen más színben fogjuk látni önmagunkat, a környezetünkben élőket és az életet. A lelkiismeretesség egészséges határait átlépő szégyen nem más, mint az egó önpusztító válaszreakciója egy kellemetlennek tűnő helyzetre. A szégyen ritkán vezet jó döntésekhez, legfeljebb elindíthat a vezeklés útján.

A 10 erény a Buddhizmusban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A páli kánonban lévő Buddhavamsza[1] A tíz tökéletesség (dasza páramijo) a következőkből áll (eredeti páli kifejezések):

  1. Dána párami: nagylelkűség, önzetlenség
  2. Szíla: erény, moralitás, helyes viselkedés
  3. Nekkhamma párami: lemondás
  4. Panná párami: transzcendentális bölcsesség, belső látás
  5. Vírja párami: energia, szorgalom, életerő, erőkifejtés
  6. Khanti párami: türelem, tolerancia, elfogadás, kitartás
  7. Szaccsa párami: igazságosság, becsületesség
  8. Adhitthána párami: elszántság, határozottság
  9. Mettá párami: szerető kedvesség
  10. Upekkhá párami: derűs egykedvűség

A meditáció alatt a következő négy mérhetetlen, vagyis finom tulajdonságot kell szétárasztani: a jóakarat, együttérzés, együtt érző öröm és egykedvűség.

Erények a gazdaságban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források, további irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Buddhavaṃsa, 2. fejezet, A Buddhavaṃsa tulajdonságairól szóló online forrás a pāramī fogalomban megtalálható, lásd Bodhi (2005).
    A többi páli irodalomban megtalálható fogalom, Rhys Davids & Stede (1921-25), p. 454, entry for "Pāramī," Sablon:Webarchive (olvasva: 2007-06-24) idézet Dzsátaka mesék i.73 és Dhammapada Atthakatha i.84. Bodhi (2005) szintén említésre kerül Acsarija Dhammapala értekezése a Csarijápitaka-Atthakatha és a Brahmajala szútra lábejegyzetében.
Community content is available under CC-BY-SA unless otherwise noted.