Együttműködés a szegénység elleni küzdelemben

Részlet Simai Mihály akadémikus, VKI: A szegénység globális problémái és a fejlesztési együttműködés című írásából (2003)

A jövő egyik alapvető fontosságú kérdése az, hogy egy alapjában véve piacgazdaságra épülő világban, vannak-e olyan társadalmi érdekek és erők, amelyek képesek a szegénység okainak megszüntetésére, vagy mérséklésére?

Minden ember, élőlény tiszteletet érdemel.

Nemzeti, kormányzati programok

A kormányok a világ legtöbb országában kialakítottak a szegénység elleni programokat. Ezek között a társadalombiztosítás, a segélyezés a legáltalánosabbak. Nem ismeretlenek a munkahelyteremtő, az átképzési programok sem. A fejlődő országok többségében is vannak ilyen programok.

A múltbeli nemzetközi tapasztalatok szerint a piaci viszonyok csak meghatározott feltételek mellett képesek elősegíteni a szegénység csökkentését. Ezek a feltételek a következők voltak.

1. a gazdasági növekedés és a népesség növekedésének harmonizálása,
2. gyors és tartós gazdasági növekedés,
3. magas szintű és növekvő a kereslet a munkaerő iránt,
4. a falusi lakosság döntő többségének földhöz, illetve állandó munkalehetőségekhez juttatása s megfelelő értékesítési lehetőségek számukra,
5. ha a töke mindeni számára viszonylag könnyen biztosítható,
6. ha az oktatási rendszer, legalább a funkcionális írástudás biztosításához a lakosság döntő többsége számára elérhető.
7. foglalkoztatásbarát és szociális irányultságú állami politikák, amelyek képesek mérsékelni a vagyon és jövedelemelosztás egyenlőtlenségeiből fakadó problémákat. (Például a szegények jövedelmeinek növelése közmunkákkal, a munkahelyteremtés állami támogatásával, fogyasztásuk, lakbérük stb. szubvencionálásával, a legszegényebbeknek nyújtott egyéb “céltámogatással" enyhítheti a gondokat.)
8. a fenti feltételek megvalósítását elősegítő és ösztönző nemzetközi együttműködés.

Csak néhány országnak sikerült teljesíteni ezeknek a feltételeknek többségét. Az államok jelentős része képtelennek bizonyult erre. Egyrészt hiányzott és ma is hiányzik a politikai elkötelezettség. Másrészt korlátozottak a rendelkezésre álló anyagi eszközök, s az intézkedések rendszerint csak a lakosság igen szűk rétegére terjednek ki, elsősorban a városokban. Fontos probléma az is, hogy a politikai és gazdasági intézmények hiánya vagy gyengeségei miatt képtelenek átfogó programok megfogalmazására és megvalósítására.

A szegénység elleni küzdelem elvei

Az ENSZ Alapokmány 55. cikkelye tartalmazza a teljes foglalkoztatottsági elkötelezettséget. Roosevelt amerikai elnök 1945-ben,megfogalmazta a globális emberi biztonság alapgondolatát, miszerint: "a békéért két fronton kell harcolni. Az első a biztonság frontja, ahol a győzelem a félelem nélküli életet jelenti. A másik a gazdasági és a szociális front, ahol a győzelem a szükségtől való megszabadulást eredményezi."

Az alapokmány: kimondja "az Egyesült Nemzetek elő fogja mozdítani:

a) az életszínvonal emelését, a teljes foglalkoztatást, valamint a gazdasági és szociális haladás és fejlődés feltételeit;"

56 cikkely: valamennyi tag kötelezi magát arra, hogy az 55 cikkben felsorolt célok elérése érdekében a szervezettel együttesen és külön együttműködik.

Igen fontos az. Emberi Jogok Egyetemes Deklarációjának megállapítása is: (1948. december).

“Mindenkinek joga van olyan életszínvonalhoz, amelyik saját magának és családjának egészségét és jólétét biztosítja, beleértve az élelmezést, a ruházkodást, lakást, orvosi ellátást és a szükséges társadalmi szolgáltatásokat, valamint a jogot a biztonsághoz, munkanélküliség, munkaképtelenség, megözvegyülés, idős kor, vagy más, az egyénen kívülálló okokból bekövetkező megélhetési lehetetlenülés esetén"

Tovább bővítette és tette a fentieket konkrétabbá az ENSZ egyezségokmány a gazdasági és szociális jogokról. Ezeket megerősítette az Emberi Jogok Világkonferenciája 1990-ben, s kimondta, hogy: a szegénység szélsőséges formái és a társadalmi kirekesztettség az emberi jogok megsértését jelentik.

Mindezeken kívül még 35, valamennyi állam által megszavazott ENSZ határozat ajánlás és deklaráció van érvényben.

Nemzetközi összefogás folyamata

Igen jelentős az, hogy a fejlett államok nemzetközi segélyezési szervezetei, a kormányközi szervezetek többsége és sok nemzetközi társadalmi szervezet és mozgalom is segíti a fejlődő országokat a szegénység elleni harcban. A XXI. század elején ez a feladat jelentős súllyal szerepel a nemzetközi fejlesztési együttműködésben. A bilaterális együttműködési programokkal előadásom keretében nem foglalkozom. A multilaterális programok közül is döntően az ENSZ szerepért fogom ismertetni. Az ENSZ keretei között alakult ki a legátfogóbb és a legsokoldalúbb multilaterális együttműködési program a szegénység ellen. Az ENSZ elemző, normatív, operatív, kezdeményező és koordináló szerepet is játszik a szegénység csökkentésében illetve mérséklésében.

Mit tett az ENSZ az elmúlt évtizedekben a fentiek érdekében?

Lényegében a következő területekre összpontosult munkája, amelyben természetesen az egész ENSZ-rendszer részt vett:

• figyelemfelhívás a problémákra, a szegénység okainak és következményeinek elemzése, statisztikai adatok, kiadványok, jelentések keretében.
• nemzetközi és világkonferenciák, csúcstalálkozók, szakértői tanácskozások keretében politikai és szakmai párbeszéd szervezése az államok között a szegénység problémájáról és a tennivalókról.
• nemzetközi magatartási ajánlások és normatív célok megfogalmazása, s elfogadtatása.
• azoknak a területeknek meghatározása, amelyeken nemzetközi együttműködés szükséges, általában, s a közösen meghatározott célok elérése érdekében.
• a nemzetközi emberbaráti segélynyújtás állandó szervezeteinek és szervezeti hálózatának kialakítása, szükséghelyzetek kezelése és ilyen esetekben speciális programok működtetése,
• a nemzetközi szervezetek szociális emberbaráti tevékenységének koordinálása.(UNDP, UNICEF, WHO, ILO, UNESCO, HABITAT, UNEP, UNFPA, WFP stb.)

A szegénység elleni küzdelemnek fontos mérföldköve volt az ENSZ keretei között 1995 márciusában, Koppenhágában szervezett, a világ szociális problémáival foglalkozó globális csúcstalálkozó, 185 ország, s 117 állam és kormányfő részvételével hirdeti meg a harcot a szegénység ellen s egy átfogó globális programot fogadott el a szociális nyomor enyhítése érdekében.

A Koppenhágai Deklaráció 10 fontos területet emelt ki, amelyben a világ államai politikai kötelezettséget vállaltak a közös cselekvésre. Ezek között kiemelkedő fontosságú a szegénység felszámolása a világon, nemzeti intézkedésekkel s a nemzetközi együttműködés előmozdításával.

A Világszervezet 50. jubileumi közgyűlése az 1996-os esztendőt a szegénység elleni küzdelem évének, s az 1997-2006 közötti évtizedet a szegénység legrosszabb formái felszámolása évtizedének deklarálta.

Frissítés: A szegénység felszámolása, az éhezés megszüntetése, egyenlőtlenség csökkentése a Fenntartható Fejlődési Célok 2015-2030 kiemelt feladatai.

Az ENSZ Szociális programja (2000)

Az ENSZ Millenniumi közgyűlése 2000-ben lényegében az 1995-ben elfogadott szociális programot fejlesztette tovább és ennek alapján konkrét célokat tűzött ki, amelyet Millenniumi Fejlesztési Célokként deklaráltak az állam és kormányfők.

A jövő-orientált program társadalmi céljai 2015-ig terjednek, s a világ legsúlyosabb problémáit kívánják enyhíteni. A program fő céljait az alábbiakban foglalom össze:

• A szegénység és az éhség radikális csökkentése. Felére csökkenteni a legszegényebbek és az éhezők számát.
• Általánossá tenni az alapfokú oktatást. Elérni azt, hogy a lányok és a fiúk elvégezzék ezt a szintet.
• Előmozdítani a nők egyenlőségét és képzettségüket növelni
• Csökkenteni a gyermekhalandóságot. Az öt éven aluliak halandóságát kétharmaddal csökkenteni
• Javítani a szülő nők egészségi viszonyait, gyermekágyi halálozást kétharmaddal csökkenteni
• Harcolni az AIDS, a malária és más betegségek ellen
• Előre lépni a fenntartható környezeti fejlődés terén:

• integrálni a környezeti és a gazdaságpolitikát
• felére csökkenteni a tiszta vízhez nem jutók arányát
• radikálisan javítani 100 millió nyomortelepen élő ember helyzetét.

• Globális partneri viszony a fejlődés érdekében:

• Növelni a fejlesztési támogatást
• Elősegíteni a bejutást a piacokra
• Kezelhetővé tenni az adósságot.

A fenti célok tekintetében egyetértés alakult ki az államok között. Sokkal nehezebbnek bizonyult azonban a válaszadás azokra a kérdésekre, hogy a fentieket hogyan, mely államok hozzájárulásával kívánják megvalósítani, s hogy mindez mennyibe kerül?

A feladatok egy részét természetesen a fejlődő országoknak kell megvalósítani saját erőből. Ehhez a gazdaság fejlesztésére, helyes, áttekinthető kormányzásra, a korrupció visszaszorítására, igazságosabb jövedelemelosztásra, és a szociális szolgáltatások jelentős bővítésére lenne szükség. Megvalósíthatatlanok azonban a célok a nemzetközi támogatás jelentős bővítése nélkül.

A Világbank közgazdászai kiszámították, hogy a fenti célok megvalósítása mennyibe kerülne a fejlődő országoknak. A számítások szerint a szegénység csökkentéséhez a jelenleginél évi 54-62 milliárd dollárral többet, oktatási célokra 10-30 milliárd dollárral többet, az egészségügy fejlesztésére 20-25 milliárd dollárral többet, környezeti projektekre évi 6-21 milliárd dollárral többet kellene költeni. Ez összesen évi 100-140 milliárd dollár többletkiadást jelentene. Ennek egy része belső felhalmozás növeléséből lenne megvalósítható az elképzelések szerint, de több mint feléhez külső források kellenek. A jelenlegi fejlesztési segélyt meg kellene duplázni.

Sokan az Európai Uniótól várják a támogatás növelését, s azt remélik, hogy az EU a szegénység elleni küzdelem legfőbb nemzetközi bástyájává válik. Az adatok szerint, szerepe már ma is igen jelentős a nemzetközi segélynyújtásban, s általában a humanitárius tevékenységekben.

Bírálatok, vélemények

A nemzetközi szervezeti hálózat tevékenységét az adott területen a múltban is sok bírálat érte, s éri ma is.

Egyes, főleg konzervatív szakértők és politikusok szerint az ENSZ rendszere az adott területen eltúlozza a problémákat és túldramatizálja a helyzetet. Válságretorikával igyekszik hatni a közvéleményre. [8]

A másik végletet alkotják az olyan bírálatok, miszerint az ENSZ viszonylag keveset tesz, de annál több illúziót kelt a szegénység felszámolásának, mérséklésének lehetőségéről, a mai világgazdasági egyenlőtlenségek érdek és értékviszonyok mellett.

Ugyanezek a vélemények bírálják a Világbankot és a Valutaalapot is. Szerintük a két szervezet kétszínű. Egyrészt kiadványaikban a szegénység elleni fellépést propagálják, másrészt maguk is felelősek ennek terjedéséért. [9] A bírálatok szerint nem befolyásolják e szervezetek kellőképp a helyi elitek magatartását, különösen a társadalmi kirekesztéssel, a gazdasági és szociális jogok megtagadásával, a jövedelemelosztás egyenlőtlenségeinek előmozdításával kapcsolatban.

A Millenniumi ENSZ Közgyűlés vitáiban és a különböző egyéb konferenciákon megfogalmazódott olyan bírálat is, hogy az ENSZ humanitárius tevékenysége nincs megfelelően összehangolva, sok a selejt, s az ENSZ programjai nem elég hatékonyak az eszközök felhasználásában.

Az ENSZ reformjának közelmúltban megfogalmazott célkitűzései foglalkoznak ugyan az emberbaráti feladatok kezelésének hiányosságaival a Világszervezetben, de ez meglehetősen rövid és gyenge része a vonatkozó dokumentumnak. Tény ugyanakkor az, hogy az ENSZ titkárságának szociális főosztálya és ennek részlegei kitűnő elemzéseket és igen részletes javaslatokat dolgoztak ki a közelmúltban. Remélhetőleg ezek nagyobb teret kapnak majd a 2005-ös közgyűlésen, a Millenniumi Program eddigi teljesítéséről szóló jelentésben és ennek vitájában.

Összefoglalás

Összefoglalva, a globális elemzések arra utalnak, hogy a szegénység problémáival a világnak még hosszú ideig foglalkozni kell. Ennek kérdései napirenden maradnak a Világszervezetben. Az új programok, új megközelítési módok reálisabbá teszik munkáját. Nyilvánvaló azonban, hogy a nemzetközi együttműködés csak kiegészítő és támogató szerepet játszhat. A fő feladatokat az adott államok keretei között, az adott társadalomnak és intézményeinek kell megoldani.