..jpg){kind=link}
Az olvasás segít megérteni a világot
Carl Menger 1871-ben megjelentetett, A közgazdaságtudomány alapjai című könyveben kezdte meg a közgazdaságtudomány újraalapozását. A könyv beletartozik azoknak a XIX. századi nagy világmagyarázó könyvek sorába, amelyek azt kívánták felfejteni, hogyan és miért alakult ki a modern piaci és ipari társadalom, s amely választ keres arra, miként lehet a legjobban működtetni ezt a szokatlan, új, állandóan változó, s emiatt gyakran félelmetesnek tűnő társadalmat.
Könyvének vezérmotivuma, hogy az emberi történelem igazi hajtóereje az emberek törekvése biztonságra, a tudásvágy, az innováció és az együttműködés, s nem a konfliktus, mint például Marx esetében. Azt mutatja ki, hogy teszi lehetőve a piaci csere az emberek közötti egyre kiterjedtebb együttműködést az egyre mélyebb munkamegosztás formájában. Menger ennek nyomán azt kivánta demonstrálni, hogy a piaci cserén alapuló kereskedelmi társadalomnak nincsenek olyan feloldhatatlan belso ellentmondásai, amelyek óhatatlanul összeomlásához vezetnek.
Menger könyvében, bár a heterodox közgazdasági nézetek ellen irányul, nem a heterodox nézeteket támadja. Fő célja a smithi-ricardói klasszikus közgazdasági iskola két legfontosabb hibájának kijavítása, vagyis az egyoldalú emberképének és hibás értékelméletének kijavítása, s ennek alapján a közgazdaságtudomány újraépítése annak érdekében, hogy támadhatatlan és logikailag kikezdhetetlen legyen a klasszikus iskola legfontosabb üzenete: a piac, mint isten láthatatlan keze, a lehető legjobb eszköze annak, hogy az emberek és a nemzetek gazdagodjanak és békében éljenek egymással az emberek közötti munkamegosztáson keresztüli együttműködés ezermillió szállal összekötött láncain keresztül. S annak feltétele, hogy az emberiség kiemelkedjen a barbárság állapotából, ahogy Adam Smith megfogalmazta, semmi más nem szükséges mint béke, alacsony adók és toleráns igazságszolgáltatás az állam részéről. A többiről a dolgok természetes folyása gondoskodik.
Karl Marx által írt Tőkével szinte egyidőben (1871) publikálta Carl Menger a könyvét, mely, a tőkéhez hasonlóan, azoknak a XIX. századi nagy világmagyarázó írásoknak a sorába tartozik, amelyek azt kívánták felfejteni, hogyan és miért alakult ki a modern piaci és ipari társadalom, s amelyek választ kerestek arra, miként lehet a legjobban muűködtetni ezt a szokatlan, új, állandóan változó, s emiatt gyakran félelmetesnek tűnő társadalmat.
Menger olyan emberközpontú közgazdaságtudomány megalkotására törekedett, amelyben a főszereplő, s minden változás oka a mindennapi életből ismert, hús-vér, vagyis tökéletlen, de gondolkodó és vágyakkal rendelkező, újítani képes ember. Menger számára az ember a maga ura, értelmes, akarattal bír, mindenki másnál jobban tudja, mik a saját szükségletei, és képes és akar tenni a szükségletei kielégítése érdekében, képes környezetét megismerni, tanulni, új ismereteket szerezni, felfedezni, s emiatt javítani saját során úgy, hogy közben környezetét is átalakítja. Menger emberszemlélete pontosan az ellentéte volt Marxénak, aki szerint mindenki besorolható egy osztályba, csavar egy gépezetben, és alá van rendelve a gazdasági és társadalmi mechanizmusok kíméletlen működésének.
Menger szerint a piaci társadalom organikusan alakult ki, és ennek legfontosabb oka az az inherens emberi tulajdonság, hogy gondolkozunk, keressük annak útját-módját, miként hárítsunk el egy kényelmetlenséget, s folyamatosan keressük a megoldását az előttünk álló szorító problémákra. A tudásnövekedés egyben igénynövekedéssel is jár. Menger ebből a gondolkodó, cselekvő ember képéből kiindulva építette fel azt az oksági láncot, amely organikus módon jut el a piaci árutermeléshez.
Menger szerint a munka gyümölcsének áruvá válása, az árutermelés, a piac annak nyomán alakul ki, hogy az ember (emberi közösségek) tudás növekedése révén már nem lehet a növekvő fogyasztási igényeket kielégítő egyre komplexebb termékeket egy zárt kis közösségen belüli munkavégzés eredményeképpen előállítani. Ennek a tudás és igénynövekedésnek a nyomán alakul át a szomszédos törzsek alkalmi cserekereskedelme – munkamegosztás útján – specializálódó termelők rendszeres cseréjévé, s alakulnak ki az egyre hosszabb és bonyolultabb, egymással a piacon összekapcsolódó termelési láncok, amelyekben minden termelő árut termel a piacra.
A mengeri világban az emberi fejlődés mozgatórugója az emberek és emberi közösségek közötti együttműködés, és nem a konfliktus, az egymással antagonisztikus osztályok harca, mint Marxnál.
Menger azt mutatta ki, hogy a cserén alapuló piaci társadalom a piac zavartalan működése esetén nem hoz létre olyan mechanizmust, amely sokak elszegényedéséhez, s kevesek mérhetetlen meggazdagodásához vezet. Éppen ellenkezőleg, a valóban szabad piac működése garantálja, hogy ne alakulhassanak ki mesterséges monopóliumok, amelyek védelmezik kevesek jólétét, s gátolják sokak felemelkedését. Menger szerint a piaci társadalomnak nincsenek olyan belső ellentmondásai, amelyek miatt óhatatlan lenne a piaci társadalom összeomlása. Éppen ellenkezőleg, a piac biztosítja a lehető legrugalmasabb együttműködési formát, amely a legjobban biztosíthatja az emberi igényt a biztonságra és az újitásra egy bizonytalan, az egyes ember által nehezen befolyásolható világban.
Források[]
- Tóth András: A Marxot dicsérők tévedései és tévhitei -2018 (részlet)
- Tóth András: Carl Menger, az első „osztrák” közgazdász - 2015 (részlet)