Alternatív Gazdaság lexikon
Advertisement

A C3 kereskedelmi hitelezési kör – vagyis angolul C3 Commercial Credit Circuit rendszer – működési elve a következő: A kereskedelmi tranzakcióknál 90 napos halasztott fizetési határidőben állapodnak meg. Ha egy biztosítótársaság a háttérben ezt ügyletenként fedezi, vagyis garantálja, hogy a vevő fizet, akkor ezt a fizetési ígérvényt pénzhelyettesítőként egy zárt gazdasági közösségben el lehet számolni. Így a kisvállalkozások ezt a pénzhelyettesítőt egymás közt többször is felhasználhatják azonnali fizetésként, hiszen lejártakor valós pénzáramlás történik. Egy számítógépes elszámolási rendszer segítségével, mint egy normál bankszámla esetében ezt váltó jelleggel fel lehet használni.

Bernard Lietaer neves banki [szakember] vezetésével a holland STRO nevű civil szervezet dolgozott a kis- és középvállalkozásokat világszerte sújtó likviditási probléma kezelésére.


Magyar megvalósíthatósága[]

A modell hatása és működése tulajdonképpen olyan, mint egy helyi pénz. Lehetővé teszi, hogy egy-egy C3 rendszerben az egymást személyesen is jól ismerő és folyamatos üzleti kapcsolatban lévő kis- és középvállalkozások csoportosuljanak.

Ez Magyarországon annál is inkább reális, mert a Nemzeti Bank egy felmérése alapján a magyar kis- és középvállalkozások számláik közel 50 %-át olyan partnerek felé bocsátják ki, akik egy 45-50 km-es köröm belül találhatóak. A maradék számláknak is közel a fele a regionális határokon belüli megrendelők felé kerül kibocsátásra. Így a C3-nak nevezett megoldás Magyarországon teljesen célszerű és időszerű. Időszerű, mert a hazai vállalkozások egyik legnagyobb problémáját, a körbe tartozást és a pénzhiányt hivatott kezelni.

A C3 rendszer gyakorlata[]

Az üzleti modell lényege, hogy a kis és középvállalkozók többsége számára megoldhatatlan cash-flow problémát okoz, hogy a nagy cégekkel 90+ napos fizetési határidővel kényszerülnek szerződni, (ráadásul pénzüket ritkán kapják meg a megállapodott határidőre), miközben a saját beszállítóiknak -30 napos, vagy azonnali határidővel kell fizetni. A C3-nak nevezett modell tulajdonképpen egy üzleti klíring hálózat, amelyben a kibocsájtott, de még kifizetetlen számlával rendelkező tagok választhatnak, hogy elfogadnak egy olyan klíring egységet, melynek fedezete a követelés, és akkor ezzel az egységgel fizethetnek a saját beszállítóknak is – akik szintén tagjai ennek a rendszernek – vagy némi veszteséggel, fizetési engedményezési hitelt kapnak a rendszertől a nemzeti valutában. Ezt a modellt már több országban, így számos Dél-Amerikai országban sikeresen kipróbáltak.

Ezen túlmenően a C3 elszámolás rendszer szinte mindazokat az előnyöket is biztosítja a közösség számára, melyeket a közösségi pénzek! Ennek nyilvánvaló oka az, hogy működtetése által a kis- és középvállalkozások sokkal könnyebben és olcsóbban jutnak rövidtávú hitelhez, és pénzellátottságuk sokkal kedvezőbb lesz. Így a mai cash-flow problémák nem akadályozzák többé a vállalkozásokat kiépített kapacitásainak működtetésében. Ennek hatására javul a gazdaság teljesítménye és csökken a munkanélküliség a C3 rendszerek körzeteiben.

A C3 tranzakció[]

Az elszámolási tranzakcióhoz kellenek a cégek, akik egymással kapcsolatban vannak és kell legalább egy biztosító társaság, aki a számlákra biztosítást köt.

A folyamat a következő 6 lépésben történik:

  1. A részvevő A cégnek van egy 90 napos, vagy azon túli kinnlevősége és fedezetbiztosítási szerződést köt erre a kintlévőség értékére. Ennek a biztosításnak a fedezete többnyire a kibocsájtott számla engedményezése, ritkábban a cég vagyona.
  2. Az A cég egy folyószámlát nyit a rendszerben és a biztosított követelést – költség és kamatmentesen – beváltja klíringegységre, amivel szabadon rendelkezik. Így lehetősége van arra is, hogy a rendszerben szintén részt vevő B beszállítójának azonnal és teljes egészében „ klíring egységben” kifizesse a tartozásait.
  3. A B cég, akinek szintén kell egy folyószámla a klíringben történő fizetés befogadására, amint a jóváírás megérkezett két lehetőség között választhat: vagy nemzeti valutát kér a rendszertől a klíring egység ellenében, ebben az esetben megfizeti a 90 napos hitelre eső kamat és kezelési költséghányadot, vagy továbbadja az egységet a saját beszállítójának, akit nevezzünk C-nek.
  4. A C cég szintén nyit egy folyószámlát a klíring befogadására és választhat két lehetőség között., és így tovább.
  5. Bármelyik cég, A vagy B vagy C bármikor, amikor pozitív számlaegyenlege van kamatmentesen használhatja a klíring egységet fizetésre bárkinek, aki a rendszerben tag, függetlenül attól, hogy milyen határidős a számla, amellyel fedezte a folyószámla követelését.
  6. A fizetési határidő lejártával a hálózat a megkapja a számla ellenértékét. Abban az esetben, ha a követelés behajthatatlan, akkor az A cég fedezetbiztosító társasága fizet. Bárki bármikor kifizetheti korábban is a kintlévőség ellenértékét, de kamatot nem kérhet érte.

A C3 rendszer jellemzői és előnyei[]

  • A kis- és középvállalkozások a szerződésekben kikötött 90 nap vagy ennél hosszabb fizetési határidők előtt hozzájuthatnak a pénzükhöz, azaz nem kell hitelezniük a nagyoknak.
  • Így az alvállalkozóik azonnal hozzájuthatnak a pénzükhöz, függetlenül a fővállalkozói szerződésben szereplő fizetési határidőtől. A kisvállalkozói hálózat likvid pénzellátása rendkívül alacsony költséggel megvalósítható.
  • Van hozzá egy kidolgozott és bevált nyitott forráskódú szoftver, amit bárki szabadon használhat a saját C3 rendszeréhez, ami a kisvállalkozások számára is könnyen megfizethető és elérhető pénzügyi adminisztrációt tesz elérhetővé..
  • Maga a rendszer teljesen legális, más országokban nem kell hozzá semmiféle állami engedély.
  • Biztonságos, mert csak 100%-ban biztosított és számítógépesen kezelt számlákat engednek be a rendszerbe.
  • Az államnak többszörösen is jó ez a rendszer, egyrészt mert rendkívül olcsó eszközökkel tudja a körbe-tartozásból fakadó adófizetési problémákat kezelni, ha elfogadja a klíring egységet adófizetésre is, másrészt pedig azért, mert a rendszer működése által jelentősen csökken a munkanélküliség, nő a gazdaság teljesítő képessége. Uruguayban pl. az állam is elfogadja C3 egységet adófizetésre.
  • Továbbá mivel a rendszer csak számlás, azaz a számítógépes rendszerben is nyomon követhető forgalmat kezel, ezzel hatékonyan küzd a fekete és szürke gazdaság ellen, ami az állami érdekekkel messzemenőkig azonosul.
  • Mindenkinek azonos biztosítási feltételeket kell elfogadni, és kompatibilis informatikai eszközöket kell használni, melynek eredményeképp a helyi gazdaság tud erősödni, kizárva a távolabbi beszállítók konkurenciáját, akik nem részei a helyi rendszernek.
  • Ma a bankok csak nagy cégek finanszírozására hajlandók és a kis- és középvállalkozásokat nem éri meg számukra kezelni. A C3 rendszer ezt a nagy cégnek nyújtott hitelt továbbítja a kis- és középvállalkozások felé.
  • További lehetőség a rendszerben, hogy az egész C3 hálózat együtt lép fel szerződéses partnerként a bankkal kapcsolatban, így a bank nem egyenként tárgyal a kisvállalkozókkal. Ez a bank számára is érdekessé teszi az ügyletet és a siker esélye növekszik.
  • A biztosítási feltételek is sokkal egyszerűbben kezelhetők, mintha minden kisvállalkozás hitelkérelmét egyedileg kellene vizsgálnia a banknak. A kockázatok az egész rendszerre eloszlanak, az egész rendszer stabilitása jelentősen növekszik.

Gyakorlat[]

Ezt a rendszert több ország kormánya is bevezette, a közelmúltban például Brazília és Uruguay; az utóbbiban már adófizetésre is elfogadjak ezt az elszámolási egységet, hiszen az államnak így garantáltan lesz lejáratkor bevétele, amellyel gyors gazdasági fejlődést tudtak elérni.

Források[]

Advertisement