Alternatív Gazdaság lexikon
Figyelem: Nem vagy bejelentkezve. Ha szerkesztesz, az IP-címed nyilvánosan látható lesz a laptörténetben. Ha bejelentkezel vagy regisztrálsz, a szerkesztéseid a felhasználónevedhez lesznek társítva, egyéb hasznos dolgok mellett.

A szerkesztés visszavonható. Ellenőrizd alább a változásokat, hogy valóban ezt szeretnéd-e tenni, majd tedd közzé a változtatásaidat a visszavonás véglegesítéséhez.

Aktuális változat A te változatod
97. sor: 97. sor:
   
Jelen dolgozat végső javaslata szerint hazánkban először is célszerű volna nagyobb teret adni a Járókelő azon céljának, hogy afféle hivatalos közvetítő fórumként és platformként funkcionáljanak az önkormányzatok és a lakosság között, mint Izlandon a Betri Reykjavík. Ennél messzebb pedig talán nem is érdemes tervezni, hiszen ugyanaz a korszellem, amely az e-participationt életre hívta bizonyítja egyúttal azt is, hogy a körülmények minden korábbinál rohamosabban változnak. Egyelőre maradjon meg ennyi kitűzött komoly célnak, a többi – bár nagyon fontos, de – egyelőre még az álmok és ideák világába tartozik.
 
[[Kategória:Demokrácia]]
 
[[Kategória:Likvid Demokrácia / www.li-de.tk]]
 
Please note that all contributions to the Alternatív Gazdaság lexikon are considered to be released under the CC-BY-SA
Mégse Szerkesztési segítség (új ablakban nyílik meg)