FANDOM


Az e-önkormányzatiság magyarországi helyzete Forrás: Bicsák Tamás E-demokrácia tanulmánya: Az online kommunikáció bevonása a települési döntéshozatalba (BME Diplomamunka, 2018)


Általános helyzetkép Szerkesztés

Mint a dolgozatban korábban említésre került a magyar kormány is foglalkozik az e-demokrácia kérdésével és az edemokracia.magyarorszag.hu oldalon olvashatjuk is a magyar kormány értelmezéséről az e-demokrácia tekintetében. Az oldal definíciója szerint: „Az e-demokrácia olyan szolgáltatás-együttes, amely az információs technológia segítségével ad lehetőséget az egyéneknek, a közösségeknek és az intézményeknek az információcseréhez, az ügyintézéshez és a közös cselekvéshez, s amelynek használatával nemcsak a közösség hat az egyénre, hanem a közösség bármely tagja is hatást gyakorolhat a közösségre, egyforma technikai és eljárási feltételek mellett.”.

A gyakorlatban azonban a kormányzat inkább az első pontok megvalósításában jeleskedik, az oldalon egy átlagos műszaki színvonalú fórum működik, ahol más fórumokkal összehasonlítva kifejezetten kevés a hozzászólás olvasható, kifejezetten kevés embertől, a legújabbak is több hónaposak már jelen dolgozat megírásakor (2018. december). A topikok többségében a legújabb hozzászólások is több évesek, és csak általános politikai eszmecsere zajlik bennük, nem egyszer személyeskedésekkel tarkítva, ahogy például egy hírportál fórumán is általánosnak tekinthető ugyanezen jelenség. A hozzászólások száma a témakörökön belüli altémák esetében kifejezetten alacsony, általában a százat sem éri el, vagy csak csekély mértékben haladja meg azt, amely más, üzleti orientációjú fórumokon legfeljebb pár nap alatt felgyülemlő mennyiségnek bizonyult a fórumokat érintő kutatás során, ahol gond nélkül lehetett több ezres mintákkal dolgozni, ennél sokkal rövidebb időtávokon.

Az Európai Unió, a köztársasági elnök, a bíróságok, az országgyűlés, az ombudsman és azok helyettesei, a helyi önkormányzatok és a rendőrség felé valóban jó kapcsolatokat nyújt az oldal, ahogy az alkotmánybírósághoz és a minisztériumokhoz is, azonban itt újfent meg kell jegyeznünk, ezek csupán a hagyományos elérhetőségi formák gyűjteményét biztosítják, ha rájuk kattintunk; még akkor is, ha magas színvonalon, és jól átláthatóan összeszedve. A kérdéses oldaltól részben elvonatkoztatva az ügyintézés területén az Ügyfélkapu rendszer valóban sikeresnek mondható. Amennyiben tehát az online ügyintézést és a kormányzat állampolgárok felé való online kommunikációját azonosítjuk az e-demokráciával, úgy Magyarországon kifejezetten elterjedtnek tarthatnánk az e-demokráciát. Azonban könnyen belátható, hogy az online ügyintézés, vagy a közhivatalok és közhivatalnokok elérhetőségének online megjelenése maradéktalanul megvalósulhat egy, a dolgozat terminológiája szerint nem e-demokráciában, sőt, egy diktatúrában is, így a magyarországi gyakorlat erős pontjai inkább az e-governance és még inkább az e-government hatáskörébe tartoznak – amelyek ugyan az Európai Parlament és Magyarország állásfoglalása szerint is az e-demokrácia szerves részei, a sajtó és a köznyelv azonban sokkal inkább az e-participation-t, az online döntéshozatalt tekinti az e-demokrácia szinonimájának.

Az e-demokrácia három pillére közül az e-participation Magyarországon gyakorlatilag ismeretlen fogalom, az e-government és az e-governance esetében azonban már láthatóak pozitív tendenciák. Ironikus módon az 1998-ban alakult E- Demokrácia Műhely Egyesület (továbbiakban: Egyesület) maga is inkább az utóbbi kettőre helyezi a hangsúlyt, miközben mind nevükben, mind a deklarált céljaikban az e-demokrácia ügyét kívánják szolgálni a hazai önkormányzatiság keretein belül. Az Egyesület szakmai háttere makulátlan, szociológusok, politológusok, újságírók és jogászok alapították, 2001-ben az MTA-val együtt is végeztek kutatásokat a kérdésben. A honlapjukon kifejezetten nagy jelentőséget tulajdonítanak – az egyébként meglehetősen fontos és időszerű kérdéseket feszegető – Üvegfalu programjuknak, amely a magyarországi falvak döntéshozatalának és közügyei intézésének átláthatóságát, internetes elérhetőségét helyezi szem elé, kiváltképpen az önkormányzatok gazdálkodásával kapcsolatban. Lényegében ez teszi ki az Egyesület oldalán a teljes tartalmat, néhány aktuálpolitikai áthallásoktól sem mentes rövidhírt leszámítva.

Természetesen ez egy fontos és legitim cél, kiváltképp azért is, mert a település szavazói és a helyi adófizetői közt igen nagy az átfedés, pongyolán fogalmazva „a zsebükre megy a játék”, ugyanakkor fájóan hiányzik az e-participation, akár csak említés szintjén is [eDemokrácia Műhely Egyesület]. Sajnos a szakirodalomban nemigen akadni hazai példára. Mivel azonban a korábban említett izlandi Reykjavíkban vagy a brazíliai Porto Alegrében működő modellek manapság még világszerte is ritkaságszámba mennek, így e téren Magyarország semmiképp sem érezheti elmaradottnak magát. Sajnálatos módon azonban az e-government és az e- governance területén is tapasztalhatóak súlyos hiányosságok. Persze a pozitív példák is léteznek szerencsére, a Fejér megyei Pázmánd például az országban elsőként tette 53teljes egészében online átláthatóvá magát, ahogy Pomáz esetében is 80%-os az előírt közérdekű adatok feltöltöttsége, azonban az Egyesület 2015-ös vizsgálata szerint a magyarországi önkormányzatok mindössze 17%-a teljesítette akkor a jogszabályban előírt (!) online közzétételi kötelezettségeit. 2016-ban az Egyesület a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával hat Pest és Fejér megyei önkormányzatot vizsgált (Budakalász, Pilisborosjenő, Pomáz, Szentendre, Székesfehérvár és Üröm), amelyek esetében „rendkívül hiányosnak” ítélte a közérdekű adatok feltöltöttségét, még a legjobban teljesítő Pomáz is csupán 75%-át helyezte el azon közérdekű adatoknak a világhálón, amelyeket a 2011. évi CXII. az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény előír [Csak a civilek... (2018)].

Az e-participationről hazai viszonylatban a legnagyobb jóindulattal is csak annyit lehetséges megállapítani, hogy gyerekcipőben jár. 2015-től datálja magát az Abesse Kft. által fejlesztett varoszerviz.hu portál, ahol több mint harminc magyarországi települést lehet a legördülő menüből kiválasztani és bejelenteni az adott problémát különböző kategóriákban (pl. közvilágítás, játszótér, közlekedés, stb.), amelyről elvileg ezt követően az illetékes visszajelzést ad az elhárítás folyamán. Mindez idáig (2018. október) 936 bejelentett és megoldott problémáról tudósít az oldal, a legelső nyilvános hibabejelentés – nincs mindegyik nyilvános listázva – 2017. 04. 01-jén született. Kritikaként meg kell említeni, hogy az oldal bár viszonylag egyszerű, mégis nehezen átlátható, bár ez kétségtelenül egy szubjektív megállapítás. Ennél objektívebb, hogy a csokorba gyűjtött települések – köztük Győr, Sopron és Szombathely – együttes lakossága több százezres, nagyjából a félmilliós nagyságrendbe esik, mégis csupán 936 bejelentett hibáról tudósít az oldal, az elmúlt bő egy évben, ha jóhiszeműen az első nyilvános bejegyzés kerül első bejelentésként azonosításra. Könnyen belátható, hogy ennyi lakos és ennyi időtáv alatt egy jól menedzselt Városszervíz oldalon jóval több bejelentett hibának kéne lennie. Halvány kritikaként még megfogalmazható, hogy az oldal kifejezetten a települési infrastruktúra műszaki hibabejelentésére specializálódott, így még a „participation jellege” is erősen megkérdőjelezhető. Ettől függetlenül kétségtelenül pozitív és előremutató a kezdeményezés.

Anekdotikusan, nem szakirodalmi forrásból ismerhetünk – jellegéből kifolyólag sajnálatos módon nem megerősíthető – példákat is az e-participation hazai alkalmazására. Jelen dolgozat elkészítése közben is felmerültek ilyen példák, ezen települések azonban a források kifejezett kérésére nem nevesíthetőek. Állítólag egy 54alföldi kisvárosban, a román határ közelében egy kultikus szórakozóhely bezárása kapcsán csaptak magasra az indulatok a Facebookon, egy, a városlakóknak fenntartott zárt csoportban, amelyet követően nem sokkal az önkormányzat bejelentette saját Facebook oldalán, hogy a továbbiakban átvették az üzemeltetési jogot, fenntartva továbbra is a kultuszhelyet. Egy budapesti kerület esetében a helyi lakosok szintén a saját zárt Facebook-csoportjukban elkezdtek beszélgetni arról, milyen átalakításokat tartanának szükségesnek a kerület egyik közkedvelt parkjában. Nem sokkal később a kerületi önkormányzat maga is egy kísértetiesen hasonló, a parkra vonatkozó tervvel „kedveskedett” a helyi lakosoknak. Amennyiben ezek a példák esetleg nem, vagy nem is ebben a formában feltétlenül valósak, úgy is kiválóan képesek szemléltetni, hogy mi az e-participation működési elve web2.0 katalizátorral: az interneten keresztül a lakók a szabadidejükben, viszonylag kicsiny energiabefektetéssel és egy hivatalos közmeghallgatásnál vagy fogadóóránál jóval kötetlenebb keretek közt kifejtik a közvetlen lakókörnyezetükkel kapcsolatos észrevételeiket, javaslataikat, afféle spontán brainstorming keretében, amelyre a közjogi hatalom valamilyen formában – már csupán saját jól felfogott érdekéből, a népszerűségét védendő is – reagál. Bár semmiképp sem tekinthető e-participation-nek, mégis fontos építőköve annak a kétoldalú webes kommunikáció. Megengedően értelmezve akár a BKK Futár alkalmazása, vagy a Közkutak mobilalkalmazás is ilyennek tekinthető, előbbi a Budapesten éppen közlekedő aktuális járatok pozíciójáról világosítja fel a felhasználót, utóbbi országszerte naprakész információkkal szolgál a közelben található közivókutak helyzetéről és állapotáról [Mobilalkalmazás segít... (2018)].

Minden pozitív vonásuk ellenére ezek és a hozzájuk hasonló egyéb applikációk is súlyos hiányosságokat hordoznak magukban, amennyiben a dolgozat terminológiája szerinti e-demokrácia kritériumai alapján vizsgáljuk őket, jóllehet nem is ez a deklarált céljuk. Először is sérül a kétirányú kommunikáció elve, hiszen a felhasználó csupán vevő, a szolgáltató csupán feladó lehet benne. Emellett a many-to-many kommunikáció alapelve is sérül, jelen esetben a one-to-many kommunikáció valósul meg, ennek ellenére fontos építőkövei lehetnek egy későbbi e-participation modellnek, akár csupán informálódásra szolgáló platformokként is. Ebbéli funkciójukban kritikaként megfogalmazható, hogy túlságosan tördeltek és témaspecifikusak a kérdéses alkalmazásokat, ahelyett, hogy egy holisztikus és integrált szemléletmódhoz szocializálnák a felhasználóikat.

Az önkormányzati kommunikáció egy másik formája is lehet a későbbi e-participation és e-democracy egyik fontos építőköve, ez pedig az egyes önkormányzatok kommunikációja a közösségi médiában. Kissé humoros és kétségtelenül aktuálpolitikai áthallásokkal is terhelt hír, de 2018-ban a Szaúd-Arábiai Királyi Testőrség tagjai Magyarországon, Tápiógyörgyén tartózkodtak és az önkormányzat külön Facebook posztban hívta fel a figyelmet, hogy nem illegális migránsokról van szó, így ne forduljanak a Rendőrséghez, ha a településen arab kinézetű embereket látnak nagyobb számban vagy csoportosan. Ezt követően az önkormányzat még egy kommentet helyezett el a bejegyzés alatt, amelyben nyomatékosan felhívta a figyelmet a „gyűlöletre izgatás” kerülésére a hozzászólások körében [Erdélyi (2018)]. Az önkormányzat ezzel kétségtelenül belépett egy olyan kommunikációs térbe, ahol megvalósul a many-to-many kommunikáció és az adott platformon csupán egyetlen, egyenrangú fél a többi kommentelővel, a helyi lakosokkal szemben.

Hasonló bejegyzéseket napjainkban természetesen már jóformán minden önkormányzat tesz a saját közösségi-médiafelületein, azonban ahogy a korábbi – részben anekdotikus – példák is mutatják, azok beemelése az önkormányzati működésbe erősen ad hoc jellegű, nincsenek kialakultan bevett, pláne hivatalosan lefektetett normái. Érdekességként említhető a vitatott megítélésű 2016-os eset, amikor Barna Illés cukrászatát bezáratta a NÉBIH Gödöllőn. Az eseményt óriási felháborodás követte, amelyet követően – a közösségi oldalakon egyébként is kiemelkedően aktív – helyi önkormányzat és személyesen – a közösségi médiában szintén igen aktív – Gémesi György polgármester bejelentették, hogy hajlandóak a Hivatal által kért változtatásokat az önkormányzat költségén elvégezni, ha a cukrász halála után az önkormányzatra száll az ingatlan és a cukrászathoz kötődő ingóságai.

Később Barna Illés cukrászmester köszönettel elutasította a felajánlást, amelyet szintén a Facebookon jelentett be az önkormányzat [Illés bácsi végleg... (2016)]. Bár itt országos felháborodásra reagált az önkormányzati, ez a tápiógyörgyei mellett az e- participation működési mechanizmusának szintúgy egy kezdetleges, de kétségtelenül működő példája.

A Szabihíd projekt Szerkesztés

Lényegében az egyetlen sikeres nagyobb e-participatory projektnek, amely bottom- up és nem top-down módon szerveződött – ellentétben például a BKK 56menetrendegyeztetéseivel – a Szabihíd projekt nevezhető, azonban itt is súlyos hiányosság, hogy más városok és országok példáival ellentétben a bottom-up folyamatba egy közvetítő szervezet, a VaLyo Egyesület ékelődött be, amely mediált a spontán szerveződő budapesti tömeg és a Fővárosi Önkormányzat között. A közismert történet röviden bemutatva úgy kezdődött, hogy 2016 nyarán lezárták a budapesti Szabadság hidat a rajta futó villamosvágányok felújítása céljából. A szakértők tömeges közlekedési káosztól tartottak, hiszen a Deák Ferenc térnek a Kelenföldi pályaudvarral és a XXII. kerülettel való összeköttetését vágták el, amely villamosvonalak mellesleg fel is tárják a XI. kerület színe-javát, többek közt a Móricz Zsigmond körteret, Újbuda-központot vagy épp a Fehérvári és a Bartók Béla utat.

Azzal azonban senki sem számolt, hogy a budapesti, ott élő, tanuló vagy dolgozó fiatalság, illetve a turisták birtokukba veszik a lezárt hidat, ahonnan páratlan kilátás nyílik a Gellért-hegyre, a Budai várra, Pesti rakpartra és a Műegyetem főépületére. Az egész akció bottom-up jellege 2016. június 20-án, annak születésekor bontakozott ki a legélesebben, amikor az I bike Budapest Facebook oldal eseményt hozott létre Piknik a lezárt Szabadság hídon néven, amelyre 3500-an jelezték, hogy ott lesznek, további húszezren pedig érdeklődtek iránta. A későbbiekben az egész nyár folyamán tömegek tértek vissza naponta a hídra, hogy ott kulturáltan szórakozzanak, még lánykérésre is sor került a hídon az éve őszén. A kezdeményezés hallatlan sikert látva a VaLyo Egyesület felkarolta a kezdeményezést és lobbizott a Fővárosi Önkormányzatnál annak állandóvá tételéért.

Sokak meglepetésére végül sikerre vitték a projektet, amelyet Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes jelentett be, így 2017 nyarán négy hétvégén lezárásra került a híd, kifejezetten az ott kikapcsolódni vágyók kedvéért. A VaLyo Egyesület teljesen ingyen különböző programokat szervezett, például közös hídbejárást a hidasmesterrel, estére koncerteket vagy épp kötélhúzást a hídon. Egyetlen szabály volt csupán, Tarlós István főpolgármester úgy fogalmazott: „Ha egyszer valaki felmászik a turulhoz, az egész akció le van fújva!” [Kulcsár (2016)] [Négy hétvégére... (2017)] [Kovács (2017)]. Saját elmondásuk szerint a szervezők maguk lepődtek meg a legjobban, hogy milyen erős önszabályozó mechanizmusok alakultak ki a hídfoglalók körében, a főpolgármester által lefektetett egyetlen szabály betartására például egymást figyelmeztették a jelenlévők, ha egy-egy ember ennek megszegésére készült.

57A VaLyo Egyesület gondozásában Szabihíd néven fut a projekt, a Facebook oldalának 6000 kedvelője volt, és a Szabihíd projekt véleményezése 4,6 volt az elérhető maximális ötből a Facebookon, 2018. tavaszán. A szöveges vélemények is egyértelműen pozitívak voltak ekkor – igaz, ezek nem feltétlenül objektív indikátorok, hiszen nem reprezentatív felmérésekről beszélünk, a módszertan sem tudományos igényű. A Szabihíd során az elsődleges szempontok között szerepelt a nonprofitság, a két koordinátor elmondása szerint számos magáncég kereste meg őket szponzorációs, reklámozási vagy kereskedelmi ajánlatokkal, de ők mindezeket elvből visszautasították, és ingyen dolgozó önkéntesekkel oldották meg a feladatokat, mint például a hulladék kezelését, vagy a jelenlévők biztonságára való odafigyelést [Kovács (2017)]. Érdemes megemlíteni, hogy a projekt idővel a budapestiek mellett a külföldi turisták körében is népszerű lett, ezt a jelenlévők és a szervezők elmondásai mellett olyan, többé-kevésbé objektív indikátorok is megerősítik, minthogy a Szabihíd Facebook oldalán több pozitív véleményt is külföldiek jegyeznek, akik az adatlapjuk alapján nem Budapesten élnek, vagy akár a véleményükben le is írják, hogy ez milyen szép élmény volt a magyarországi nyaralásuk során. Ehhez hasonló soft indikátornak tekinthető az is, hogy a tripadvisor.com nevű utazási portálon Budapest érdekes kulturális programjaként ajánlják többen a lezárt Szabadság hídon való időtöltést.

Jogosan adódik a kérdés, hogy miért sorolom az online települési döntéshozatal körébe a Szabihíd projektet? Elvégre egy spontán kialakuló hídfoglalást felkarolt egy civil szervezet, amelyet felkarolt a formális, politikai hatalom, az önkormányzat, így téve hivatalossá azt. Ebből a szempontból egy abszolút hagyományos, offline eszközökön alapuló projektnek tűnhet az egész Szabihíd. Maga a két koordinátor is elsősorban a híd szerencsés fekvésének tulajdonította a projekt sikerét, amely tagadhatatlan tény, szép kilátás nyílik a hídról a Dunára, a Gellért-hegyre, a Várhegyre, a pesti oldalra és rengeteg szebbnél-szebb történelmi épületre. Azonban ez önmagában elég lenne? Nyilvánvalóan nem. Itt jön képbe a web2.0 kezdeményező ereje, hiszen – mint korábban említésre került – maga az egész, később hivatalossá váló rendezvény egyetlen Facebook esemény hatására jött létre.

Miután a Szabadság híd lezárása ilyen hallatlan népszerűségre tett szert, a VaLyo Egyesület a Facebook oldalán jelezte, hogy minden érdekérvényesítő erejükkel dolgozni fognak a Szabihíd projekt további települési szintű támogatásáért.

Mindehhez kitettek egy online kérdőívet is, amelyben a projekt iránt érdeklődők, az azt támogatók igényeit, meglátásait, preferenciáit mérték fel. A mai napig a Szabihíd 58Facebook oldala a fő kommunikációs felület a VaLyo Egyesület részéről. A projekt szervezői és koordinátorai emellett készítettek 2018 tavaszán egy rövid, valamivel több, mint 16 perc hosszú dokumentumfilmet az előző évi eseményekről, amelynek során számtalan, a Facebookon és a VaLyo Egyesület honlapján közzétett felhívásra érkező amatőr felvétel is bevágásra került. 2018 áprilisában pedig szintén itt számoltak be arról a szervezők, hogy ígéretesek a tárgyalások Budapest vezetésével a hallatlan népszerűségnek örvendő projekt 2018-as folytatásáról. További sikere Budapest egyik leginnovatívabb kulturális programjának, hogy a róla készült képeket tartalmazó fotókiállítás jutott tovább a Velencei Nemzetközi Építészeti Bienálére.

Ennek ellenére el kell ismernünk, hogy a későbbi események tovább árnyalják a képet. 2018 tavaszán bejelentette a Fővárosi Önkormányzat, hogy lesz folytatás és 2018 nyarán újabb négy hétvégére átengedték a hidat a lakóknak és a turistáknak [Thüringer (2018)]. Ekkor már egyértelműen a VaLyo Egyesület volt megadva a Fővárosi Önkormányzat megbízásából kinevezett főszervezőnek, akik igyekeztek ennek a feladatnak maradéktalanul eleget tenni. 2018. augusztus 6-án került nyilvánosságra egy fotó, amely az Egy üveg borral a Szabadság hídon nevű esemény után készült, a kora hajnali órákban és a képen – egyesek szerint csupán abból a perspektívából – nagyon soknak tűnik a szórakozók után a hídon maradt szemét. A kép nyomán heves és igen erősen átpolitizált polémia alakult ki, amely kapcsán a VaLyo Egyesület nevében Péter Benjámin a 444.hu-nak ezt nyilatkozta: „Hibás nincs nagyon az ügyben, természetesen a Szabihíd Projekt a mi nevünkön fut, így mi vagyunk a felelősek a hídon történtekért. Aznap volt egy event, ami nem a mi szervezésünkben valósult meg, nem mi koordináltuk és meg sem kérdeztek minket.

Ettől függetlenül a mi felelősségünk, hogy beengedtük őket és a helyszínen nem figyelmeztettük őket a szemétszedésre. Ha mindenképp okolni kell valakit az maga a szemetelő és mi, mint koordinátorok.” [Szily (2018)].

Mindezek mellett tény, hogy a Szabihíd lájkolóinak száma 9580-ra emelkedett 2018 decemberére, amely közel másfélszeres növekedés, a megítélése azonban romlott, 4,6-ról 4,3-ra esett vissza az értékeléseinek átlaga, miközben számos negatív szöveges vélemény is megjelent a Facebook-oldalán. Ezek egy része verbálisan agresszív és nyomdafestéket nem tűrő mocskolódás, nemegyszer aktuálpolitikai megállapításokkal és összeesküvéselméletekkel színezve, más esetekben azonban jogosnak hangzó és higgadt kritikák arról, hogy éppen azok az értékek, az önszabályozó mechanizmusok, a kulturált szórakozásra való internális igény 59közösségi szintre emelése vesztek ki 2017 és 2018 között a rendezvényből. Lelkes önkéntesek helyett mogorva koordinátorokról, a turulhoz mászásnál közösségi fék helyett közösségi buzdításokról és ebből kialakuló veszekedésekről tudósítanak – persze számos egyéb továbbra is pozitív értékelés mellett.

Sajnálatos módon az egész 2018-as eseménysorozat, függetlenül a szemetes kép morális tartalmától, a kezdeményezés e-participation és kiváltképp bottom-up jellegét csorbítja, ahol egyre inkább egy közbülső „pszeudoképviseleti” szerv kerül a bottom (budapesti vagy oda kötődő emberek) és az up (Fővárosi Önkormányzat) közé a VaLyo Egyesület képében. A valódi e-democracy a magyar önkormányzatiságban tehát még várat magára.

A Járókelő kezdeményezés Szerkesztés

Több rokon vonást is mutat a korábban bemutatott Városszervízzel a Járókelő kezdeményezés, amely jóval sikeresebbé vált. A Járókelő a brit FixMyStreet.org mintájára jött létre, Le Marietta alapította 2012-ben. Az oldal kezdetben Budapestre fókuszált, majd 2014-től Nyíregyháza csatlakozott, ezt követte 2015-ben Szeged, majd 2018-ra összesen 17 magyarországi település kapcsolódott be a projektbe. A projekt során eddig 25 ezer különféle hibát jelentettek be és 15 ezer került „megoldott” státuszba. Az oldalt teljes egészében önkéntesek működtetik, nonprofit módon, együttműködést keresve az önkormányzatokkal és egyéb illetékesekkel, például a Budapest Közúttal vagy a BKK Ügyfélszolgálattal a fővárosból. A hibabejelentés teljesen anonim, csupán egy fényképet kell készíteni az észlelt problémáról és pár sorban leírni azt, miközben a felületre feltöltjük, ezzel is kérve a továbbítását az illetékesek felé. Ez utóbbi célból természetesen a hiba helyszínét is a lehető legnagyobb pontossággal meg kell jelölni [jarokelo.hu]. Az oldal is könnyebben kezelhető, és átláthatóbb, mint a Városszervíz, így talán joggal nevezhető egy „jobban sikerült verziójának”. Fontos megemlíteni, hogy a Járókelő oldala rendelkezik a web2.0 összes fő ismérvével, azaz many-to-many kommunikáció valósul meg rajta és a tartalmat a felhasználók generálják.

Strukturált mélyinterjú a Járókelővel Szerkesztés

Jelen dolgozat megírása során strukturált mélyinterjú is elkészítésre került a Járókelő kezdeményezés egyik vezetőjével [Lukács (2018)]. Nézete szerint a projekt sikerességének egyik záloga az, hogy megkönnyíti a bürokratikus útvesztőktől 60könnyen megrettenő érintett állampolgárok számára az ügyintézést, azaz a web2.0 jellegű platform jelen esetben valóban katalizátoraként funkcionált az e-demokrácia folyamatainak. Ebben az aspektusban éppen a pszichológiai gátlótényezők hiányát láthatjuk a gyakorlatban funkcionálni. Interjúalanyom hasonlatával élve a Járókelő egyszerre egy filter és egy tölcsér szerepét tölti be, azaz felülről, egy viszonylag széles „szájon” át folynak be a panaszok, azaz jóformán bárki és bármit elmondhat, a Járókelő pedig minden esetben arra fog törekedni, hogy az elhangzottak megnyugtatóan lezárásra kerüljenek. Ez első filterezés meglehetősen egyszerű, mivel csupán néhány tiltott tárgy van, amellyel a Járókelő nem foglalkozik – vagy elvből, vagy a jogi lehetőségei korlátozottak ehhez. Először is, csupán közterületi panaszokat vesznek fel, azaz például az egyes hivatalokban hosszú sorállás panaszát illetékesség hiányában vissza kell utasítaniuk, amely egy viszonylag gyakori félreértés a bejelentők körében. Emellett feljelentésre tilos használni a Járókelőt, ennek egyrészt jogi akadályai is vannak, másrészt amúgy is ellentétes volna a kezdeményezés szellemiségével. Ezen felül csupán kettő technikai megkötés van: csupán olyan településen (avagy Budapesten kerületben) lehet bejelentést tenni, ahol a Járókelő kezdeményezés aktív, ez nyilvánvaló objektív korlát, hiszen olyan önkormányzatok vagy cégek felé nem tudnak panaszt továbbítani, akikkel nincs együttműködés. A másik ilyen, talán még ennél is enyhébb megkötés, hogy kötelező fotó készítése és a helyszín pontos bejelölése térképen. Ez egyrészt mind a Járókelőt, mind az ügyben eljáró illetékes szervet segíti a probléma pontos azonosítása során, továbbá a kezdeményezés bejelentések teljes transzparenciájára vonatkozó alapelveiket sértené, ha ettől eltérő bejelentéseket is fogadnának. Fontos hozzátenni, hogy a bejelentések transzparenciája nem vonatkozik a bejelentő személyére, az ugyanis teljesen anonim, ezzel is buzdítva az állampolgárokat a cselekvésre, hiszen sokan – gyakorta indokolatlanul – félnek a nevüket felvállalva panaszt tenni a közszolgáltatások színvonalával szemben, még akkor is, ha ez egyébként éppen az egyik legalapvetőbb demokratikus állampolgári jog. A tölcsérben való további lefolyás során – tovább folytatva a hasonlatot – következik a második filter, amely már célirányosabb, és egy másik hasonlattal élve vasúti váltókhoz hasonlíthatóak funkciójukat tekintve, mivel ezeknek már az a célja, hogy a megfelelő illetékességekhez kerüljenek az egyes bejelentések. Ezek általában vagy önkormányzatok, vagy egyes önkormányzatok cégei, igen gyakran városgazdálkodási jellegűek, de lehetnek tisztán magáncégek is, amennyiben 61közterületi illetékességgel bírnak.

Általános tapasztalata a kezdeményezésben részt vevőknek, hogy amíg vidéken vagy az egyes kerületekben csupán egy-egy városgazda kft. koordinál, azaz relatíve könnyű a megfelelő illetékeseket megkeresni, addig fővárosi szinten mindez hatványozottan nehéz, mivel rengeteg önkormányzati szolgáltatócég működik a fővárosi önkormányzat megbízásából, amelyek illetékességi körei is gyakorta metszik egymást, másszor egymásba fonódnak vagy joghézagokat teremtenek. Korábban említett módon a piaci orientációjú, tisztán magáncégek sem példa nélküli, hogy illetékesnek bizonyulnak és ezen esetekben általában kifejezetten segítőkész hozzáállást tapasztalnak a részükről. Interjúalanyom például élete első bejelentését az egyik fővárosi IKEA áruház előtti kerékpártároló támasztékok hibájáról tette, amely esetben a Járókelő magát az áruházat találta illetékesnek, és mivel közterületen helyezkedett el, így továbbították is a panaszt az áruház felé, amely befogadta az észrevételt és később kijavították.

Az önkormányzatok részéről a hozzáállás változó, a VIII. kerületi önkormányzat például kifejezetten proaktív a partnereik közül, gyakorta ő maga javasolja, hogy milyen más területeken volna még érdemes kibővíteni a platformot, miközben magától is monitorozza az egyes bejelentéseket, így gyakorta már a Járókelő aktivistáinak csupán annyit mondanak egy-egy megkeresésük nyomán: „Köszönjük, mi is láttuk, és elkezdtük a helyzet megoldását”. Ennél is tovább merészkedtek Veszprémben, ahol a veszprémi alapszervezet működési költségeit támogatja az önkormányzat, így kevésbé szorul adományokra a Járókelő, miközben az önkormányzat maga is aktívan együtt dolgozik velük, továbbá a veszprémi önkormányzat egyik munkavállalójának az az egyetlen feladata, hogy tartsa a kapcsolatot a Járókelővel és monitorozza az ott befutó észrevételeket.

Természetesen vannak olyan önkormányzatok is, akik tehertételként élik meg a Járókelő tevékenységét, afféle „felesleges nyaggatásnak”. Az általános tapasztalat szerint ezek általában forráshiánnyal küszködő önkormányzatok, igen gyakorta nem is csupán pénzügyi értelemben, hanem sem nekik, sem a hozzájuk köthető cégeknek nincsen elegendő embere, még arra sem, hogy az egyébként a látóterükbe kerülő, vagy az amúgy is ütemezett problémákat időre kijavítsák. A pozitív hozzáállás viszont sokkal általánosabb, ezt interjúalanyom is igyekezett minél inkább kiemelni, már csak az önkormányzatok azon jól felfogott érdekéből kifolyólag is, hogy az elégedettebb lakók gyakorta jutalmazzák szavazatokkal a vezetőiket. Persze ennek is lehetnek groteszk vadhajtásai, volt rá példa, hogy egy önkormányzat nemhogy megegyezni 62hajlandó lett volna a Járókelővel, de még pénzt is ígért nekik, cserébe „csupán” annyit kért, hogy mindössze kettő területen lehessen bejelentést tenni a Járókelő platformon az ő településükön, pontosan kettő olyan területen, amelyben az önkormányzatnak jó eszközök álltak rendelkezésre. A továbbiakban természetesen az együttműködés nem született meg. A kezdeményezés létrejötte (2012) óta exponenciális növekedés tapasztalható a bejelentések számát illetően, azonban az még a Járókelő aktivistái és koordinátorai számára is meglepetést okozott, amikor kis fókuszcsoportos interjút vettek fel a legaktívabb bejelentőikkel. Mint kiderült, szinte kivétel nélkül keserű tapasztalatokkal rendelkeztek korábbról a bürokrácia labirintusaiban ilyen ügyek kapcsán, a többségük afféle utolsó esélyként fordult a Járókelőhöz, mivel „úgyis csak pár kattintás, mit veszíthetünk?”. Az ezt követő gyors és pozitív tapasztalataik kezdték el őket bátorítani arra, hogy többször és egyszerűbben éljenek a bejelentés lehetőségével, és tegyék élhetővé lakókörnyezetüket, mindössze pár perces, telefonon, tableten vagy számítógépen elintézhető módon, azaz a web2.0 jellegű platformok egyszerűsége valóban katalizálta az állampolgári igényeket ezen esetben.

Mint kiderült, a Járókelő korábban rendelkezett saját applikációval is, ez azonban elavult és később úgy döntöttek, hogy nem is készítenek újat, hiszen az jelentős erőforrásokat emésztene fel, miközben a honlapjuk is kényelmesen kezelhető, mind számítógépről, mind telefonról. A következő lépés ehelyett a chatbot kifejlesztése lesz, amely segítségével Facebookon (és Messengeren) keresztül lesz lehetőség hibát bejelenteni, természetesen továbbra is pontos leírással, térképes helymegjelöléssel és fényképpel. Fontos, hogy bár a chatbotnak még név szerint írunk, onnan már anonim módon veszik ki a bejelentést, ez műszakilag könnyedén megoldható. Az ezek alapján feltett kérdésre, miszerint a web2.0 valóban jó katalizátora lehet-e egy ilyen kezdeményezésnek, interjúalanyom nagyon határozott igennel felelt. Az interjú során több alkalommal is kifejezetten fórumként került definiálásra a Járókelő azzal az erős megjegyzéssel kiegészülve, hogy a kezdeményezés lelke éppen annak fórum jellege, ebből a szempontból tehát elmondható, hogy betölti az ókori forum szellemiségét, illetve mutat kontinuitást a fórumok és a web2.0 kapcsolatában.

Érdekes kérdés, hogy tekinthető-e a Járókelő e-participation-nek? A Járókelőn keresztül kezdeményezések már most is megvalósultak, tipikus példája ennek több akadálymentesítés, amikor babakocsival közlekedő, vagy mozgáskorlátozott felhasználók jeleztek nehezen megközelíthető közterületeket a platformon keresztül.

Ezt szinte kivétel nélkül gyors reagálás követte az illetékesek részéről és jogosan felmerülhet a kérdés, hogy mennyiben tekinthető e-kezdeményezésnek egy-egy ilyen bejelentés, amely nem valamely objektív hibára reflektál (pl. eltörött egy hinta), hanem a nem rendellenes, ámde kényelmetlen állapot megvalósulására irányul? Mint az interjú során kiderült, már parkosítást, játszótérbővítést, parkolóhelyek felfestését, és kerékpártárolók telepítését is sikerült kieszközölni Járókelő bejelentés alapján, amelyek már erősen hasonlítanak a reykjavíki példákra, igaz kisebb volumenben. A konkrét kérdésre azonban, hogy a reykjavíki modellt meg kívánja- a kezdeményezést honosítani Magyarországon a Járókelő, interjúalanyom válasza alapján az elkövetkezendő pár évben semmiképpen sem számíthatunk. Jelenleg a Járókelő azon igyekszik, hogy a veszprémi modellt országossá tegye és ők legyenek a kvázi hivatalos problémakezelői a magyarországi önkormányzatoknak, vagyis valami ahhoz hasonló szerepet töltsenek be, mint a Betri Reykjavík az indulása környékén Izlandon.

Jövőkép és javaslatok Szerkesztés

Konklúzióként kimondhatjuk, hogy a közvetlen, azon belül is a deliberatív demokrácia, illetve annak populista irányzata igenis működőképes, immáron történelmi és kortárs példákon keresztül levezetve. Kortárs példáink rávilágítanak arra az objektív körülményre, hogy az internet, azon belül is web2.0 immár betört a közösségi döntéshozatal körébe, a politika felségterületére, kiváltképp, ha a politika szó eredeti, ógörög etimológiáját tekintjük, amely a πόλις (polisz) szóból ered. Ezt manapság döntően városállamnak szokás fordítani, ez azonban nem olyasmit jelentett, mint ma a Vatikán vagy Monaco és Szingapúr, sokkal inkább inkább a város, szabad polgárok közössége, az általuk kialakított hatalom gyakorlása, befolyásolása és szerkezete, de erkölcsi jelentéssel is bírt [Takács: A modern állam...]. Az ilyen értelemben vett politika, a „közös ügyeink intézése” területén inkább az a meglepő, hogy napjainkig ilyen csekély szerep jutott annak a civilizációs és technológiai vívmánynak, amely az ipari forradalomhoz, hogy a nagy földrajzi felfedezésekhez hasonló mértékben forgatta fel a hétköznapi életünket.

Izland és Reykjavík példája kettő dologra enged következtetni, nevezetesen, hogy van értelme mind a hatalom gyakorlóinak, mind a hatalom birtokosainak, azaz a politikai jogokkal rendelkező polgároknak kimozdulni a komfortzónájukból és a négy évente egyszer történő, és alacsony közbizalmat maga mögött tudó választások mellett érdemes folyamatos partnerségben együttműködniük. Az a tény pedig, hogy Izlandon és kiváltképp Reykjavíkban mind a mai napig keresik és vezetik be az együttműködés, a közös politizálás újabb és újabb vívmányait, azt mutatja, hogy ez a folyamat mind a mai napig nem állt meg, és minden bizonnyal nem is egy olyan folyamat, amely belátható időn belül véget érhet. Az ember, mint közösséget alkotó élőlény, folyamatosan újabb és újabb kihívásokkal szembesül, mind egyéni, mind közösségi szinten, amely kihívások mind egyéni, mind közösségi szinten újabb és újabb válaszokat adnak, így ezen kezdeményezések folyamatos életben tartására, fejlesztésére és esetleges revideálására folyamatosan szükség van.

Chicago példája megmutatja, hogy még az olyan társadalmilag érzékeny és komplikált témákhoz is érdemes lehet hozzányúlni, mint a rendvédelem, amely egy kifejezetten szakpolitikai kérdés. Természetesen nem tartható helyesnek az a szélsőséges álláspont sem, amely például orvosszakmai kérdéseket is a laikus tömeg 65kezébe juttatna, az Egyesült Államokban bevezetett közösségi szabadalomértékelés, és tágabb kontextusában a wiki-demokrácia ugyanakkor itt is érvényes és hatékony eszköznek bizonyulhat, könnyen lehet ugyanis, hogy még a szakpolitikai kérdésekben is kiforrottabb eredményekre juthatunk, ha szélesebb tudásbázisból építkezünk. A tudásbázis megléte ugyanakkor alapkövetelmény ezen esetekben, lényegében ezt hívjuk röviden elitista deliberatív demokráciának, ahol az elitista természetesen nem pejoratív jelző. Ugyanakkor, Chicago példája, a Szabihíd projekttel karöltve figyelmeztet bennünket arra is, hogy a deliberatív demokrácia egyes elemeinek bevezetése során mindig fennáll az elkényelmesedés veszélye, amely visszainstitucionalizálódáshoz vezethet, ezáltal éppen a dolog participatory jellege és az ebből adódó magasabb közbizalom rendülhet meg. Természetesen Chicago példája abból a szempontból is mérvadó, hogy képes volt rugalmasan reflektálni saját hibáira.

Akár Chicagót, mint esettanulmányt, akár Reykjavíkot tekintve – nyilvánvalóan nem is alaptalanul – etalonnak, sosem szabad megfeledkezni a Porto Alegre városában bevezetett modell utóéletéről. Mindazon települések, ahol Latin-Amerikában és kisebb részt Európában bevezették a modellt, mindenütt eszközöltek kisebb-nagyobb változtatásokat, igazodva a helyi kulturális, természeti, társadalmi és egyéb kontextusokhoz. Magyarország nem Izland, nem Brazília és nem is az Amerikai Egyesült Államok, így sem a Betri Reykjavík, sem a Participatory Budget, sem a town meeting intézménye nem volna meggyökereztethető azok egyszerű lemásolásával.

Érdemes belegondolni, hogy még Magyarország egyazon megyéjében, egymástól nem túl messze fekvő, hasonló vallási és etnikai összetételű települések közt is milyen jelentős különbségek tudnak fennállni, akár csak életkorbeli, foglalkoztatási szerkezetbeli vagy épp iskolázottságbeli különbségek okán, nem is beszélve a helyi identitás és kulturális beágyazottság kérdéseiről, amelyek például egészen mások egy mezővárosban és egy bányavárosban. A Járókelő kezdeményezés sikerének egyik magyarázata lehet többek közt az, hogy az izlandihoz hasonló, de mégis a magyar viszonyokra optimalizált utat jár.

Akár a Járókelő, akár a Betri Reykjavík tapasztalatai azt mutatják, hogy a Web2.0- nál hatékonyabb katalizátora jelen pillanatban nem ismert ezen folyamatoknak, nem véletlen, hogy ott is elkezdtek nyitni ezen technológiák felé, ahol a kulturális beágyazottság korábbról származik, például Brazíliában, Chicagóban vagy New Englandben. Noha a klasszikus liberális szerzők sokkal inkább a közvetett demokrácia hívei voltak, nem szabad elfeledni, hogy érveik jelentős részben éppen 66abból táplálkoztak, hogy a közvetlen demokrácia technikailag is nehezen kivitelezhető, ilyen lakosságszám, földrajzi távolság és szerteágazó kérdéskör esetében. Egyrészt a skandináv thingek hagyománya ennek ellentmondani látszik, másrészt a képviseleti demokrácia válsága önmagában is egy olyan kortárs (2018) tünet, amelynek megoldása egyre inkább elkerülhetetlen, harmadrészt ezek a klasszikus liberális gondolkodók természetesen nem ismerhették még az internetet.

Érvelésük a maguk korában megalapozottnak tekinthető, napjainkra azonban érdemes elgondolkodni azok aktualizálásán.

Végezetül be kell látni, hogy a szubszidiaritás elvének kiteljesedése és az állam relativizálódásának prognózisa lényegében determinált módon felsejlik ezen tendenciák mögött is, elég akár csak Jón Gnarr szavaira emlékezni. A jelenlegi tendenciák is abba az irányba mutatnak, hogy jobbára globális (klímaváltozás, migráció, túlnépesedés) és lokális problémákra oszthatóak fel a kihívások, miközben a hagyományosan állami kihívások is változnak, vagy globalizálódnak (pl. kereskedelem, közlekedés, energetika) vagy lokálisabb jelleget öltenek (pl. oktatás, közművesítés). Természetesen irreális volna azt gondolni, hogy több milliós vagy akár milliárdos közösségek alakulnak a web2.0 felületeken, amely a világot egyfajta bottom-up önkormányzásnak veti alá, azonban a lokális önkormányzás ilyen formája és ezen önkormányzatok hálózatos működése együttesen már a globális problémákra is hatékonyabb, mégis emberközelibb válaszokat adhat, ezzel ismételten kiteljesítve a szubszidiaritás elvét.

A nemzetközi tendenciák nehezen megállíthatónak tűnnek, a tény, hogy Izlandtól Brazílián át az Amerikai Egyesült Államokig érződnek ezek a trendek, azt mutatja, hogy maga az eszköz kulturális és történelmi beágyazottságtól függetlenül működhet ugyanakkor nem lehet eléggé hangsúlyozni a helyi specialitásokhoz való adaptáció elengedhetetlen szükségességét. Ezt bizonyítja a Járókelő kezdeményezés sikeressége mellett az is, hogy Puzsér Róbert közszereplő a saját Facebook oldalán bejelentette, amennyiben ő lesz Budapest főpolgármestere, úgy bevezeti lényegében véve a Betri Reykjavík modellt a városban. (Nem ezekkel a szavakkal jellemezte, talán nem is tud a létezéséről, azonban de facto azt írta le.) Noha Puzsér megosztó személyiség és mind a győzelmi esélyei, mind indulásának komolysága megkérdőjelezhető, annak mindenesetre jó indikátora, hogy ezek a gondolatok immáron kikerülhetetlenül jelen vannak a nemzetközi és a hazai politikában is.

Jelen dolgozat végső javaslata szerint hazánkban először is célszerű volna nagyobb teret adni a Járókelő azon céljának, hogy afféle hivatalos közvetítő fórumként és platformként funkcionáljanak az önkormányzatok és a lakosság között, mint Izlandon a Betri Reykjavík. Ennél messzebb pedig talán nem is érdemes tervezni, hiszen ugyanaz a korszellem, amely az e-participationt életre hívta bizonyítja egyúttal azt is, hogy a körülmények minden korábbinál rohamosabban változnak. Egyelőre maradjon meg ennyi kitűzött komoly célnak, a többi – bár nagyon fontos, de – egyelőre még az álmok és ideák világába tartozik.

Community content is available under CC-BY-SA unless otherwise noted.