FANDOM


A bejegyzés részletesen feldolgozva itt: Síklaky István: Létbiztonság és harmónia

A természetjog egyik posztulátuma, a teljesítmény-elv szerint a társadalmi össztermék fölötti rendelkezés azokat illeti meg, akik teljesítményükkel létrehozták. (Az ilyen embereket - Gesell nyomán - nagy általánosítással: munkásoknak nevezzük.) A munkások, amennyiben a természetjog alapján állnak, a munkaképtelenek rendelkezésére bocsátanak az össztermékből legalább annyit, amennyi a megélhetésükhöz szükséges. A fennmaradó rész kell hogy a munkások között kerüljön felosztásra. Ennek lehetséges módozatai:

Erőszakkal, önkénnyel való elosztás. Ezt a természetjog alapján el kell utasítani.

Szükségletek szerint való elosztás. Ez kicsiny, nagyon összetartó közösségekben (pl. családban, kolostorban, kibucban) megvalósíthatónak bizonyult, nagyobb közösségekben azonban - a teokratikus és a nemzetségi társadalmak felbomlása óta - alig van rá történelmi példa (ilyen ritka példa a jezsuiták által szervezett dél-amerikai indián ú.n. regressziók), és valószínű, hogy a jelenlegi erkölcsi (önzési/önzetlenségi) színvonalon a legtöbb korunkbeli nagyobb közösségben nem is valósítható meg.

A szükségletek szerinti elosztás egyik módja a steineri modell, ahol a társként vállalkozók a közös tiszta bevétel elosztásakor a tagok igényeiből, mégpedig szükségleteik saját belátásuk szerinti megítélése alapján bejelentett igényeiből indulnak ki. A társvállalkozók ezeket az igényeket egyeztetik egymással és a lehetőségekkel, míg a felosztásról egyetértésre nem jutnak. Ezt az elosztási módot néhány kisebb, áttekinthető, úttörő társult vállalkozásban sikeresen alkalmazzák. Ez a mód azonban a személyiség bizonyos erkölcsi fejlettségét feltételezi, és így tömeges elterjedése jó esetben is még hosszabb időt vesz igénybe.

Elvi lehetőség az egyenlő elosztás. Ez nyilvánvalóan helytelen, hiszen ha a nagyétkű, a közepes és a kis étkű ugyanannyi krumplifőzeléket kap, a kis étkűnek fölöslege marad, a nagyétkűnek pedig felkopik az álla.


Marad a teljesítmény arányában való felosztás, a természetjogból következően azzal a korláttal, hogy mindegyik munkásnak legalább a létminimumot meg kell kapnia.

Kérdés, milyen módszerrel méressék össze a munkások teljesítménye? Erre elvileg két válasz adódik:

  • Egy a munkások fölé emelt tekintély döntése (nevezzük őt bírónak).
  • A teljesítmények fogyasztóinak (kedvezményezettjeinek) szavazása, más szavakkal: a munkamegosztásban résztvevők a kereslet-kínálat szabad alakulása révén megmért teljesítményük arányában részesüljenek a társadalmi össztermékből.

Nem kell soká töprenkednünk, hogy megállapítsuk: sok százmillió munkás teljesítményének összemérése bírók által megvalósíthatatlan. Marad a fogyasztók szavazása. A fogyasztók szavazásának, a kereslet-kínálat szabad alakulásának történelmileg kialakult - megfelelő körülmények között kielégítően működő - intézménye: a szabad szerveződésű gazdaság, pontatlanabb néven: a piac. A klasszikus piacon megjelennek a vállalkozók, azaz az árutermelők, mint árukínálók, és a fogyasztók, mint árukeresők. Minden vásárlás egy szavazat, amely a megvásárolt árut (a kínáló teljesítményét) előnyben részesíti a meg nem vásároltakkal (a többiek teljesítményével) szemben.

Ismert összefüggés, hogy a pénz közvetítette árucserében az eladó által érvényesíthető ár (amit kellő számú vevő hajlandó megfizetni) fejezi ki a fogyasztók szavazásának eredményét. Ezt az összefüggést más nézetből a kereslet-kínálat törvényének nevezzük. (A kereslet-kínálat törvénye nem csak az árucserében, hanem más területeken is érvényes. Mindenütt, ahol sok elkülönült kínált dologgal szemben sok elkülönült igénylő áll szemben, és ahol az igénylők szabadon választhatnak a kínált dolgok közül. Így például a hitelek piacán a kölcsönpénzt kínálók állnak szemben a kölcsönpénzt igénylőkkel, és az ár: a hitelkamat. Másik ilyen terület az, ahol a munkáltatók munkahelyeket kínálnak és bérmunkásokat keresnek, velük szemben pedig azok állnak, akik munkahelyet keresnek és bérmunkásnak ajánlkoznak. Az ár ez esetben: a munkabér.)

Az idézett tömör megfogalmazás: "A munkamegosztásban résztvevők a piac által megmért teljesítményük arányában részesüljenek a társadalmi össztermékből" úgy értelmezendő, hogy ez

- a egyéni vállalkozók esetében közvetlenül;

- a társult vállalkozók esetében közvetve, a vállalkozás megmérettetésén keresztül;

- bérmunkások esetében közvetve, a munkáltatóval kötött megállapodás útján érvényesül.

A természetes társadalmi rend intézményrendszere biztosítja, hogy

  • teljesítmény nélkül - a munkaképtelenek kivételével - senki ne részesüljön a társadalmi össztermékből;
  • mindenki maga dönthesse el, hogy a társadalmi munkamegosztás szervezetében egyéni vállalkozóként, társult vállalkozóként vagy bérmunkásként kíván-e részt venni;
  • a vállalkozások teljesítményüknek (árujuknak) a fogyasztók által való értékelése arányában részesüljenek a társadalmi össztermékből;
  • a bérmunkások részesedéséről a bérmunkások és munkáltatóik megállapodása, azaz a bérmunka kínálatának és keresletének viszonya döntsön;
  • a társult vállalkozók maguk döntsenek a vállalkozáson belüli elosztás módjáról;
  • mindenki megkapja a létminimumot.

Forrás: http://www.freeweb.hu/fennmaradas/fa_28.html

Community content is available under CC-BY-SA unless otherwise noted.