FANDOM


A modernitás vonzáskörzetében: a gőzgéptől a galaktikus hulladékig című projekt célja a modernitás meghatározó tényezői (tudomány és technológia, társadalmi-politikai alakzatok és dinamikák, ideológiai szerkezetek) közötti összefüggéseknek, illetve a bolygóra és a környezővilágra kifejtett hatásuknak a vizsgálata. A projekt egyfelől arra törekszik, hogy a modern kapitalizmus hosszú idejű történetében tárja fel a jelenlegi klímaválság eredetét és okait; másfelől azonban a modernitás azon örökségének és erőforrásainak (kritikai racionalitás, egyetemesség- és egyenlőség-elvűség) a beazonosítását is feladatának tartja, amelyek továbbra is reményt nyújtanak arra, hogy a klímaválságot egyfajta globális – és ma sürgetőbb és szükségszerűbb, mint valaha – ökoszocializmus irányába haladjuk meg, elkerülve az ökofasizmus jelenleg már körvonalazódó disztópiáját.

Singapore-picnic

A környezetttudatosság a modern világban is lényeges erény.

A projekt eseményei Szerkesztés

A projekt, amely a 2020-as év során, különböző előadások, műhelytevékenységek, szemináriumok és kiállítások formájában fog zajlani


Januári alkalom: Hogyan hűtsük le a lángoló bolygót? Szerkesztés

január hónap végén indul Gareth Dale következő előadásával:

Hogyan hűtsük le a lángoló bolygót?
Nemnövekedés, technológia és a Zöld Új Megállapodás

Az előadás – amelyet egy nyilvános beszélgetés követ – a kapitalizmus és a klímaváltozás összefüggéseit elemzi, kritikailag értékeli a klímaválság meghaladására javasolt mainstream, így (“Green Growth”), de a radikális megoldásokat is (a “degrowth”-tól a “Green New Deal”-ig), illetve kitér a klímaválság által a szocialista hagyományokkal szemben támasztott kihívásokra is.

Gareth Dale (London, Brunel Egyetem) számos könyv és tanulmány, így például a Karl Polanyi. A Life on the Left (2016) szerzője, és a Green Growth: Ideology, Political Economy and the Alternatives (2016) társszerkesztője.

Moderátor: Szigeti Attila

Előzmények Szerkesztés

A tranzit.ro/Kvár az elmúlt években többfajta (filozófiai, szociológiai, gazdaságtani) megközelítésben és különféle formátumokban (előadások, szemináriumok, műhelytevékenységek, kiállítások) vizsgálta a kapitalista modernitás és öröksége kérdéskörét – mind a modernitás projektje által lehetővé tett intellektuális kritika és társadalmi-politikai haladás, mind pedig az eleve bennefoglalt, jelenleg robbanásig telített ellentmondások és kihívások értelmében.


Kapcsolatok Szerkesztés

A project koordinátorai: Alex Cistelecan, Dana Domsodi, Szigeti Attila, Tordai-S. Attila.

A tranzit.ro fő partnere az ERSTE Foundation.

A projekt partnerei: a kolozsvári Babeș-Bolyai Egyetem Szociológia, Magyar Biológiai és Ökológiai és Magyar Filozófiai Intézetei, NECC (Nature Education Community Center). Sajtópartnerek: a szem, Transilvania Reporter, Transindex, Vatra.

www.tranzit.org

more info: Iulia Nicodin iulia.sandor@tranzit.org

Community content is available under CC-BY-SA unless otherwise noted.