FANDOM


ZSOLNAI LÁSZLÓ: A felelős gazdasági döntéshozatal modellje - A tanulmány a szerző hasonló címû OTKA-kutatásának zárótanulmányán alapszik.
Zsolnai László a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Vállalatgazdaságtan Tanszék, Gazdaságetikai Központ docense.

Magyar közlése: Közgazdasági Szemle, XLV. évf., 1998. február (154–162. o.)


Összefoglalva Szerkesztés

Komplex döntési helyzetekben a döntési alternatívák többdimenziós értékelésére van szükség. A döntéshozó meghatározza az egyes alternatívák értékét a kitûzött célok megvalósítása szempontjából, emellett azonban tekintettel kell lennie az etikai normáknak való megfelelésre, valamint döntésének az érintettekre gyakorolt hatásaira. Az így felfogott többdimenziós értéktérben a „legkevésbé rossz” lehetőség választása jelenheti a felelős döntést.

Bevezető Szerkesztés

Businesswoman

Döntési lehetőségek

Az etikai értelemben vett felelősség szükségképpen jelen van minden olyan döntési helyzetben, ahol a döntés hosszú távú, jelentős következményekkel jár, és a döntéshozón kívül mások is érintettek a döntés kimenetelében. Tanulmányomban az ilyen döntési helyzetet komplex döntési helyzetnek fogom nevezni. Belátható, hogy az összes fontos mikrogazdasági és gazdaságpolitikai döntés komplex döntési helyzetet tételez fel, legyen szó egy termék vagy technológia bevezetéséről, egy gyár megszüntetéséről, valamely autópálya építésének-bővítésének koncesszióba adásáról vagy az árfolyam-politika módosításáról.

Kutatásom arra irányult, hogy kimunkáljam a felelős döntéshozatal normatív, de realisztikus modelljét. A bemutatandó modell előíró jellegû, tehát azt mondja meg, hogy komplex döntési helyzetekben a döntéshozónak miként kell eljárnia, ha felelős döntést kíván hozni. Törekedtem arra, hogy modellem realisztikus legyen, tehát semmi olyat ne követeljen meg a döntéshozótól, amit pszichológiai korlátok miatt ne lenne képes teljesíteni. A felelős döntéshozatal normatív modelljének összhangban kell állnia a komplex döntési helyzetek leíró pszichológiai elméleteivel.

A felelősség fogalma és jellemzői Szerkesztés

A felelõsség legalább három, egymástól eltérõ fogalmával találkozhatunk a szakirodalomban és mindennapi nyelvhasználatban. Felelõsnek mondhatunk valakit valamely cselekvés eredményéért abban az értelemben, hogy az õ cselekvése a kiváltója az adott eredménynek. Ezt okozói felelõsségnek nevezik. Felelõsnek mondhatunk valakit valamely cselekvésért jogi értelemben, ami azt jelenti, hogy a cselekvõ az érvényes jogszabályok alapján felelõsségre vonható cselekvéséért. Végül, etikai értelemben felelõsnek mondhatunk valakit, ha felelõsséget érez cselekvése tárgyáért. Amikor felelõs döntéshozatalról beszélek, akkor mindig ez utóbbi, tehát az etikai értelemben vett felelõsségrõl lesz szó.

A felelõsség problematikáját Hans Jonas, a világhírû német–amerikai filozófus állította a kortárs morálfilozófiai diskurzus középpontjába. A hetvenes évek végén publikálta könyvét, amiben a felelõsségetika modern megalapozását nyújtja. 1984-ben jelent meg a könyv kibõvített-átdolgozott angol változata (Jonas [1979] és [1984]). Jonas szerint a felelõsség alapvetõen szubsztantív természetû. A cselekvõ elõzetesen, ex ante módon mérlegeli cselekvésének etikai jelentõségét és hatását másokra (az emberekre, a természeti környezetre stb.). Annak van felelõssége, akinek – legalább részlegesen – hatalma van mások felett. A felelõsség alapvetõen aszimmetrikus viszonyt tételez fel a cselekvõ és a cselekvésben érintettek között. Felelõsségi viszonyba kétféle módon kerülhetünk: vagy természetes módon, vagy pedig szerzõdéses kapcsolat révén. Az elsõ esetben az érintettek akaratuktól függetlenül lesznek a cselekvésünk érintettjei, míg a második esetben a saját maguk elhatározásából kerülnek kapcsolatba velünk, s ezáltal válnak érintetté.

Jonas a szülõi és a politikusi felelõsséget hozza fel példaként a természetes és a szerzõdéses típusú felelõsség ideáltípusaira. A szülõ nem a gyermek akaratából válik felelõssé gyermeke iránt. A politikus felelõssége viszont abból a „politikai szerzõdésbõl” származik, amit a választók kötnek vele.

Nyilvánvaló, hogy a gazdasági döntéshozó valahol a szülõi és a politikusi szerep között helyezkedik el. Egy gazdasági vezetõ döntéseiben vannak olyan érintettek, amelyekkel az általa képviselt szervezet szerzõdéses kapcsolatban áll (például fogyasztók, alkalmazottak, szállítók), de vannak olyanok érintettek is, amelyekkel nem szerzõdéses alapon, hanem mintegy természetes módon áll kapcsolatban (például a lakóhelyi közösségek, a természeti környezet).

Deontológia, racionalitás és respektus Szerkesztés

Gazdasági kontextusban a felelõs döntéshozatal eddigi legkiérleltebb modelljét Kenneth E. Goodpaster alkotta meg. (Goodpaster–Matthews [1982], Goodpaster [1983], [1990].) Goodpaster a felelõsség két komponensét határozta meg. Ezek a racionalitás és a respektus. A racionalitás itt azt jelenti, hogy a döntéshozatali folyamat rendelkezik a következõ sajátosságokkal:

  1. az érzelmi elfogódottságok háttérbe szorítása;
  2. az alternatívák és a következmények gondos feltérképezése;
  3. a célok és a szándékok tisztázása;
  4. a megvalósítás részletei iránt tanúsított figyelem.

Látható, hogy a fenti négy sajátossággal jellemzett racionalitás alapvetõen különbözik a standard ökonómia racionalitásfelfogásától, ami a teljes informáltságon alapuló hasznosságmaximalizálást írja elõ a gazdasági szereplõk számára. Az itteni felfogás lényegében a Herbert Simon-féle procedurális racionalitásnak felel meg (Simon [1982]).

A respektus – mint a felelõsség másik összetevõje – azt jelenti, hogy a döntéshozó tekintetbe veszi döntése másokra gyakorolt hatását. „Mindez sajátos abban az értelemben, hogy túlmutat a racionalitáshoz rendes körülmények között hozzá tartozó tudatosságon és törõdésen. A respektus tehát többet jelent annál, hogy másokban csupán saját céljaink megvalósításához szolgáló eszközöket lássunk. A más életek iránt érzett respektus azt jelenti, hogy az egyén mások szükségleteit és érdekeit is komolyan veszi, nem erõforrásként, hanem korlátozó tényezõként veszi azokat számba döntései meghozatalakor.” (Goodpaster–Matthews [1982].)

Goodpaster értelmezésében a felelõs döntéshozatal nem más, mint a racionalitás és az érintettek irányába mutatott respektus együttese. A respektus alapvetõen, ha nem is kizárólagosan, következményelvû (consequentialist) számbavételt jelent. Arról van szó, hogy a döntéshozó döntéseinek az érintettekre gyakorolt hatását tekintetbe veszi. Számos olyan komplex döntési helyzet van azonban, ahol ez nem elegendõ.

Komplex döntési helyzetekben elõfordulhatnak marginális hatások, elõre nem látható következmények és a tér-idõben távoli hatások. Lehetséges, hogy valamely döntési következmény hatása csupán marginális az érintettekre, de számos marginális hatás együttes eredõjeként létrejöhet a Garret Hardin által leírt „közlegelõk tragédiája” csapdahelyzet (Hardin [1968]). A következményelvû számbavételi mód nehezen tud megbirkózni az elõre nem látható következményekkel, a téridõben távoli hatásokat pedig szükségképpen diszkontálja (Kindler [1985]). Ezért a felelõs döntéshozatal során szükség van az alternatívák nem következményelvû számbavételére is.

Ennek lehetõségét biztosítják az etikai normák. A nem következményelvû, hanem a normáknak való megfelelésre figyelõ szemléletet deontikus (deontologic) szemléletnek nevezzük. Deontikus számbavétel esetén tehát egy döntési lehetõség értékét nem az határozza meg, hogy az milyen következményekre vezet a való világban, hanem kizárólag az, hogy megfelel-e az etikai normáknak. Filozófusok, közgazdászok és szociológusok sora mutatott rá, hogy a gazdasági döntéshozatalban a deontikus szemléletnek nagy szerepe van. Így például Amitai Etzioni, Robert Frank, Jon Elster, Amartya Sen és Jane Mansbridge, hogy csak a legjelentõsebbeket említsem. Több alkalommal én is foglalkoztam a témával. (Etzioni [1988], Frank [1988], Elster [1989], Sen [1982], Mansbridge [1990], Zsolnai [1989], [1992].)

Goodpaster felelõsségmodelljét ki kell egészítenünk egy harmadik komponenssel, nevezetesen a deontikus dimenzióval. Így a felelõs döntéshozatal három komponens szintézisébõl áll elõ. Ezek a deontikus szemlélet, a racionalitás és a respektus. Felelõs döntéshozó ezek szerint az, aki igyekszik a szóban forgó normáknak megfelelõ, a saját (illetve az általa képviselt szervezet) céljait elõmozdító és az érintettekre is tekintettel levõ döntéseket hozni. Felelõs döntéshozatal esetén tehát három döntési változóval kell számolnunk. Az alternatíváknak van deontikus értéke, instrumentális (célelérési) értéke, és az érintettekre gyakorolt hatást kifejezõ externális értéke.

A döntéshozatal pszichológiája Szerkesztés

A döntéspszichológiai kutatások az elmúlt évtizedekben több olyan alapvetõ pszichológiai mechanizmust tártak fel, amelyeket mindenképp figyelembe kell vennünk a felelõs döntéshozatal modelljének realisztikussá tételéhez. Amos Tversky és Daniel Kahneman alapos kísérleti vizsgálódással feltárták a döntéshozók értékfüggvényeinek fontosabb jellemzõit. Elméletüket prospect theorynak nevezték el (Kahneman–Tversky [1979]). Tversky és Kahneman azt találták, hogy az emberek különbözõképpen értékelik a pozitív és a negatív eshetõségeket. Az emberek általában veszteségérzékenyek, azaz érzékenyebbek a negatív eshetõségekre, mint az ugyanakkora pozitív eshetõségekre.

V(x) < –V(–x), (1)

ahol V( ) az értékfüggvény és x egy pozitív eshetõség, míg –x egy ugyanakkora negatív eshetõség.

A kísérleti tapasztalatok azt mutatják, hogy a veszteségérzékenységi koefficiens értéke körülbelül 2, ami azt jelenti, hogy az emberek általában kétszer érzékenyebbek a negatív értéktartományban, mint a pozitív értéktartományban (Kahneman [1994]).

2V(x) ≈ –V(–x). (2)

A harvardi pszichológus Richard J. Herrnstein által felfedezett ún. matching law azt állítja, hogy a döntéshozók számára az egyes alternatívák megerõsítési értéke (reinforcement value) a döntõ. Ez azt fejezi ki, hogy milyen arányban állnak a pozitívan értékelt jellemzõk a negatívan értékelt jellemzõkkel szemben. Herrnstein és munkatársai több évtizedes kísérleti kutatásaik során azt találták, hogy a döntéshozók választásaik során az alternatívák átlagos megerõsítési értékeit akarják kiegyenlíteni (melioration) (Herrnstein–Prelec [1991]).

Végezetül meg kell említenünk Reinhard Selten eredményét. Õ kísérleti játékelméleti kutatásai során azt tapasztalta, hogy a döntéshozók döntéseik során igyekeznek elkerülni az átváltásokat (trade-off) a különbözõ, általuk egyformán fontosnak ítélt értékdimenziók között (Selten [1994]). Selten eredményét alátámasztják Herbert A. Simon megfigyelései is. Simon szerint a döntéshozók összemérhetetlenség esetén a leginkább kritikus dimenzióra koncentrálnak, s ott próbálnak javulást elérni (Simon [1982], [1987]). Ezt a heurisztikát alkalmazza a többszempontos döntésmódszertan ún. referenciapont-módszere (reference point approach) is (Stewart [1992]).

Az eljárási modell Szerkesztés

A felelõs döntéshozatal eljárási modellje a következõképpen foglalható össze:

1. a célok tisztázása;
2. a releváns normák azonosítása;
3. az érintettek feltérképezése;
4. az egyes döntési lehetõségek szimultán értékelése a célelérés, a normák és az érintettek szempontjából;
5. a legkevésbé rossz alternatíva választása a többdimenziós döntési térben;

Azt, hogy a „legkevésbé rossz” választási lehetõség mennyire jó, a normák, a döntési célok és az érintettek konvergenciája határozza meg.

Hivatkozások Szerkesztés

  • ELSTER, J. [1989]: The Cement of Society. Cambridge University Press, Cambridge.
  • ETZIONI, A. [1988]: The Moral Dimension. The Free Press, New York.
  • FRANK, R. [1988]: Passions Within Reason. W. W. Norton, New York.
  • GOODPASTER, K. E.–MATTHEWS, J. B. [1982]: Can a Corporation Have a Conscience? Harvard A felelõs gazdasági döntéshozatal modellje Business Review, január–február. (Magyarul megjelent: Kindler József–Zsolnai László (szerk): Etika a gazdaságban. Keraban Kiadó, Budapest, 1993. 118–134. o.)
  • GOODPASTER, K E. [1983]: The :Concept of Corporate Conscience. Journal of Business Ethics, No. 1.
  • GOODPASTER, K E. [1990]:PASCAL and Corporate Conscience. Strategic Direction, november.
  • HARDIN, G. [1968]: The Tragedy of the Commons. Science, december, 1243–1248. o.
  • HERRNSTEIN, R. J.–PRELEC, D. [1991]: :Melioration: A Theory of Distributed Choice. Journal of Economic Perspectives, No. 3.
  • HOFFMAN, M. [1984]: The Ford Pinto. Megjelent: Hoffman, M. W.–Frederick, R. E.(szerk.): Business Ethics. 1995. McGraw-Hills, Inc. 446–454. o.
  • JONAS, H [1979]: Das Prinzip Verantwortung. Insel Verlag, Frankfurt.
  • JONAS, H [1984]: The Imperative of Responsibility. University of Chicago Press, Chicago.
  • KAHNEMAN, D.–TVERSKY, A. [1979]: Prospect Theory: An Analyses of Decision Under Risk. Econometrica, No. 2.
  • KAHNEMAN, D. [1994]: New Challenges to the Rationality Assumption. Journal of Institutional and Theoretical Economics. No. 1.
  • KINDLER JÓZSEF [1985]: Rövidülõ távlatok. Valóság, 7. sz. :MANSBRIDGE, J. [1990]: On the Relation of Altruism and Self-Interest. megjelent: Mansbridge, J. (szerk.): Beyond Self-Interest. University of Chicago Press. Chicago, London, 133–143. o.
  • NEUMANN VON, J.–MORGENSTERN, O. [1944]: Theory of Games and Economic Behavior. Princeton University Press, Princeton.
  • SELTEN, R. [1994]: New Challenges to the Rationality Assumption. Journal of Institutional and Theoretical Economics, No. 1.
  • SEN, A. [1982]: Rights and Agency. Philosophy and Public Affairs, No. 1.
  • SEN, A. [1987]: On Ethics and Economics. Blackwell.
  • SIMON, H. A. [1982]: Korlátozott racionalitás. Közgazdasági és Jogi könyvkiadó, Budapest.
  • SIMON, H. A. [1987]: „Satisficing” in The New Palgrave: A Dictionary of Economics. McMillan, London, 243–245. o. RAWLS, J. [1997]: Az igazságosság elmélete. Osiris, Budapest.
  • STEWART, T. J. [1992]: A Critical Survey on the Status of Multiple Criteria Decision Making Theory and Practice. OMEGA (International Journal of Management Science), No. 5–6.
  • ZSOLNAI LÁSZLÓ [1989]: Morally Rational Decisions, Megjelent: Chikan Attila (szerk.): Progress in Decision, Utility, and Risk Theories. Elsevier. ZSOLNAI LÁSZLÓ [1992]: Felelõs döntéshozatal és a természeti környezet. Vezetéstudomány, 5. sz.
  • ZSOLNAI LÁSZLÓ [1997]: Moral Responsibility and Economic Choice. International Journal of Social Economics, No. 4.


Kapcsolódó szócikkek Szerkesztés

Community content is available under CC-BY-SA unless otherwise noted.