Zsolnai László: A buddhista közgazdaságtan kísértése
Bevezetés
A Nobel-díjas amerikai közgazdász Thomas Shelling a közgazdaságtant (economics) az önzés tudományaként (ego-nomics) aposztrofálta. Valóban, a nyugati gazdasági világkép az önérdek körül forog, az emberek vágyait minél jobban kielégítő mechanizmusokat propagál. De hova vezet mindez?
A nyugati gazdaság elárasztotta az embereket az anyagi javak tömegével, a boldogságkutatások (happiness research) azonban egyértelműen bizonyítják, hogy az emberek boldogságát nem az anyagi javak nagysága, hanem az interperszonális kapcsolatok gazdagsága határozza meg. Nem a dolgok, hanem az emberek teszik az embereket boldoggá.
A buddhizmus egy szelídebb és erőszakmentesebb életformát javasol. A buddhizmus azért jelent kihívást a nyugati gondolkodás — és benne a közgazdaságtan — számára, mert az én-t a nyugati felfogással ellentétesen határozza meg. A buddhizmus ugyanis tagadja az állandó, változatlan én létezését. A modern idegtudomány támogatni látszik az én illuzórikus voltát állító buddhista megközelítést.
Amit az idegkutatók az én helyén találnak, az egyfajta virtuális én, egy koherens mintázat, ami sehol sem lokalizálható, mégis központi szerepet játszik a viselkedés szervezésében.
Ez a nem lokalizálható, nem szubsztantív én úgy működik, mint egyfajta virtuális interface.
A Z A L A P E L V E K
Az én-nélküliség (anatta) buddhista koncepciója jelentős erővel bír a közgazdaság megújítása számára. Az angol közgazdász E. F. Schumacher, a thai buddhista szerzetes P. A. Payutto és követőik mára a buddhista közgazdaságtant egy alternatív gazdasági világképpé fejlesztették.
A szenvedés csökkentése
A nyugati közgazdaságtan a profitmaximáló gazdasági viselkedést támogatja. Ezzel szemben a buddhista közgazdaságtan a szenvedés csökkentését javasolja alternatív alapelvként. A buddhisták szerint a gazdasági cselekvés akkor igazolható, ha az nem növeli, hanem csökkenti az összes érintett lény szenvedését.
A szenvedéscsökkentés elvét úgy is meg lehet fogalmazni, hogy a gazdálkodásnak nem a nyereségek növelésére, hanem a veszteségek csökkentésére kell irányulnia. Ennek a törekvésnek a létjogosultságát a döntéspszichológia kortárs felfedezései támasztják alá. A Daniel Kahneman és Amos Tversky által kifejlesztett — Nobel-díjjal jutalmazott — prospect theory kimutatta, hogy az emberek jóval érzékenyebbek a veszteségekre, mint a nyereségekre. Kísérleti eredmények azt mutatják, hogy az emberek veszteségérzékenységi koefficiense 2, ami azt jelenti, hogy átlagosan kétszer vagyunk érzékenyebbek a veszteségekre, mint a nyereségekre. Mivel az emberek — és más érző lények — alapvetően veszteségérzékenyek, ezért értelmes törekvés elsődlegesen a negatív hatások csökkentésével foglalkozni, a pozitív hatások hajszolása helyett.
A vágyak leegyszerűsítése
A nyugati közgazdaságtan a vágyak megsokszorozásában érdekelt. Az emberek új meg új vágyak kifejlesztésére vannak késztetve a cégek reklám- és marketingakciói által, amelyek sokszor nem rettennek vissza az addikciót okozó technikák használatától sem. A vállalatok profitéhsége miatt van szükség a javak iránti kereslet állandó generálására.
Az anyagias fogyasztói életformának azonban nagy ára van. Pszichológiai kutatások egyértelműen bizonyítják, hogy a materialisztikus értékorientáció aláássa az emberek jólétét. Azok az emberek, akik nagy jelentőséget biztosítanak a materiális értékeknek, alacsonyabb személyes jóléttel és egészséggel rendelkeznek, mint azok, akik kevésbé anyagias életformát képviselnek. Ez az összefüggés jól dokumentálható, a gazdagoktól a szegényekig, a fiataloktól az öregekig, az ausztráloktól a dél-koreaiakig. Az eredmények azt mutatják, hogy a túlzott anyagiasság az élettel való alacsony szintű megelégedettséghez, depresszióhoz, bizonytalansághoz, testi problémákhoz és személyiségzavarokhoz — például önimádáshoz és antiszociális viselkedéshez — vezet.
A pszichológiában önkivetítésnek hívják azt a mechanizmust, amely segítségével az emberek a vágyaik kielégítését keresik. Ez azonban egy vesztes stratégia, hiszen akár kielégülnek az emberek vágyai, akár nem, újabb és újabb problémák jelentkeznek.
Ha az emberek nem tudják beteljesíteni a vágyaikat, akkor kielégületlenséget éreznek, és a körülményeket vagy az alkalmazott eszközöket hibáztatják. Ha viszont beteljesülnek a vágyaik, akkor az rendre nem hozza meg a várt kielégülést, és a csalódás lesz úrrá rajtunk.
A vágyak kergetése sohasem hozza meg azt a kielégülést, amit az emberek keresnek.
A buddhista közgazdaságtan nem a vágyak megsokszorozását, hanem a vágyak leegyszerűsítését célozza. A nélkülözhetetlenül szükséges anyagi komfort (élelmiszer, ivóvíz, ruházkodás, lakhatás, és orvosság) elérésén túl a buddhisták szerint bölcs dolog az emberi vágyak megfékezése. A vágyak csökkentése jelentősen hozzájárulhat az emberek jólétéhez és a természet tehermentesítéséhez.
A buddhista közgazdaságtan abban hisz, hogy — meditáció, önreflexió, önszuggesztió és hasonló technikák segítségével — az emberek megváltoztathatják saját preferencia-rendszerüket. A buddhisták egyfajta középutat javasolnak: meditáljunk, és ez által csökkentsük a fogyasztás iránti vágyainkat, és növeljük a meglévő javakkal való elégedettségünket, és dolgozzunk, hogy előteremtsük az életünkhöz valóban szükséges javakat.
Erőszakmentesség
A nyugati közgazdaságtan a piacok kiterjesztését javasolja. Polányi Károly ezt a folyamatot nevezte a Nagy Átalakulásnak, amely során a piac maga alá gyűri a társadalom szféráit. A globális gazdaság korában a piacosítás folyamata még nagyobb léptékben és még gyorsabban történik, mint valaha.
A piac hatékony mechanizmus a javak és szolgáltatások rugalmas és termelékeny előállítására. De megvannak az inherens korlátai is. Vannak ugyanis olyan szereplők, amelyek egyáltalán nem reprezentáltak vagy alulreprezentáltak a piaci mechanizmusban, a jól reprezentált szereplők pedig sokszor rövidlátó módon cselekszenek.
A természetnek és a jövő generációknak nincs szavazatuk a piaci rendszerben, hiszen semmilyen módon nem tudják érdekeiket pénzben megjeleníteni. A szegényeknek nincs elég fizetőképes keresletük ahhoz, hogy preferenciáik kellő súllyal jelenjenek meg a piacon. Azok a csoportok, amelyek viszont kellő vásárlóerővel rendelkeznek, sokszor rövidlátó módon döntenek, azaz leértékelik a távoli és jövőbeli hatásokat. A piac általában a legerősebb érdekcsoportok preferenciáit tükrözi, és kevésbé vagy egyáltalán nem reprezentált szereplők kárára oldja meg a társadalmi problémákat.
Az erőszakmentesség (ahimsa) a buddhizmus vezérlő értéke a társadalmi problémák megoldás tern. Ez azt jelenti, hogy egy cselekvés nem okozhat kárt sem a cselekvőnek, sem pedig a cselekvésben érintetteknek. A közösségi gazdaság modelljei jól példázzák az erőszakmentes gazdaságszervezést.
A közösségi gazdaság lényege, hogy a termelők és a fogyasztók szövetkeznek arra, hogy mindkettőjük szükségleteit a lehető legalacsonyabb költséggel és minimális kockázattal lehessen kielégíteni.
A közösség által támogatott mezőgazdaság (community supported agriculture) az egyik legismertebb ilyen modell. Fogyasztók egy csoportja megállapodik egy ökológiai gazdálkodást folytató termelővel a terményei folyamatos megvásárlására. A termelési döntésekbe a fogyasztók is beleszólhatnak. Közös, hosszú távú, fenntartható stratégiában gondolkoznak, amely piactalanítja az élelmiszer-termelést és földhasználatot, és elutasítja a monokultúrát és a vegyszerek használatát.
Az erőszakmentesség a nagy, korporatív üzleti szervezetek oldását, kisebb léptékű, a helyi társadalomba beágyazódott, nem tisztán profitorientált szerveződések elterjedését igényli.
Valódi törődés
Oscar Wilde híres mondása szerint a közgazdászok mindennek tudják az árát, de semminek sem tudják az értékét. A nyugati gazdasági gondolkodásban minden létező értéket — legyen az emberi lény, természeti létező vagy műtárgy — csak és kizárólag az általa létrehozott pénzáram (cash flow) nagysága határozza meg. A legfőbb gond a létezők instrumentális megközelítésével, hogy negatív válaszreakciókat vált ki az érintettekből. Haszonleső stratégiára haszonleső stratégia a válasz, ami ellehetetleníti az elkötelezettség és a bizalom kialakulását a partnerek között.
A Cornell Egyetem közgazdásza Robert Frank kimutatta, hogy az érintettek irányába megmutatkozó törődés jelentős előnyökkel jár a felelős vállalatok számára. Ezek az előnyök a következők:
- (i) az opportunista viselkedés csökkentése a vállalkozáson belül,
- (ii) jó kvalitású alkalmazottak rekrutációja,
- (iii) az alkalmazottak elkötelezettségének erősítése a vállalkozás iránt,
- (iv) a fogyasztók lojalitásának és ragaszkodásának a megnyerése, és
- (v) bizalmon alapuló kapcsolat kialakítása a beszállítókkal és más partnerekkel.
A valódi törődés képes mozgósítani a jóság köreit, az érintetek elkötelezettsége és bizalma által.
Nagylelkűség
A nyugati közgazdaságtan biztosít bizonyos helyet az etikus cselekvésnek, de csak akkor és csak annyiban amennyiben az a szereplők (hosszú távú) érdekét szolgálja. Ez az önérdek alapú, opportunista etika azonban nem igazán működőképes.
A Leuven-i Katolikus Egyetem professzora, Luk Bouckaert az etika paradox jellegét a következőkben látja. Ha az etikus cselekvést az önérdekre hivatkozva támogatjuk, akkor ezzel a moralitást gazdasági kalkulációkkal helyettesítjük, s így éppen azt a célt nem érjük el, amit szándékozunk. A bizalom és a felelősség csak a valódi moralitás talaján bontakozhat ki.
A nagylelkűség, azaz mások önzetlen szolgálata működőképes lehet a gazdaságban, mert az emberek Homo reciprocans-ként viselkednek, azaz hajlamosak viszonozni azt, amit másoktól kapnak.
Ernst Fehr és Simon Gaechter osztrák közgazdász izgalmas kísérletet végzett ezzel kapcsolatban. Modelljüket ajándék cserejátékként nevezték el. Kísérletükben a munkaadó és a munkás szerepel. A munkaadó bérajánlatot tesz és meghatározza a munkástól elvárt munkaintenzitást. A munkás eldöntheti, hogy milyen intenzitással dolgozik az ajánlott bérért, a munkaadó viszont elbocsáthatja a munkást, ha úgy ítéli meg, hogy annak odaadása nem megfelelő. Az önérdekkövető munkás a minimális erőfeszítést választaná, az önérdekkövető munkaadó pedig a lehető legalacsonyabb bért ajánlaná a munkásnak. A valódi kísérleti személyek azonban máshogy viselkedtek. A munkaadók nagylelkű, gáláns bérajánlatot tettek, amit a munkások extra erőfeszítéssel viszonoztak.
A S T R A T É G I A
A buddhista közgazdaságtan egy minimalizáló gondolkodásmódot képvisel, amely szerint minimalizálni kell a szenvedést, a vágyakat, az erőszakot, a létezők instrumentális használatát és az önérdeket. A kicsi-szép és kevesebb-több szlogenek jól megragadják a buddhista közgazdaságtan alapállítását. Ezzel szemben a nyugati közgazdaságtan egy maximalizáló gondolkodásmódot hirdet, amely szerint a profitot, a vágyakat, a piacot, a létezők instrumentális használatát és az önérdeket maximalizálni szükséges. A nagyobb-jobb és a több-több fejezik ki a nyugati közgazdaságtan eszmeiségét.
A buddhista közgazdaságtan nem feltétlenül törekszik egy saját — buddhista alapokon álló — gazdaság kiépítésére. Inkább felfogható problémamegoldó stratégiaként, amely a gazdaság bármely szegmensében alkalmazható. Olyan stratégiáról van szó, amely úgy kíván megélhetést teremteni az emberek számára, hogy közben csökkentse az emberi és nem emberi lények szenvedését — a szükségtelen vágyak megtagadása, az erőszak elutasítása, a valódi törődés, és a nagylelkűség gyakorlása által.
A mai üzleti modellek az énközpontú gazdasági gondolkodáson és cselekvésen alapulnak. A buddhista közgazdaságtan azonban rámutat arra, hogy a szélsőséges individualizmus és a materiális értékorientáció pusztító hatású lehet mind az énre, mind a társadalomra, mind pedig a természetre nézve. A buddhisták abban hisznek, hogy a béke csak erőszakmentes eszközökkel valósítható meg. A vágyak önkéntes korlátozása ehhez jelentősen képes hozzájárulni, ugyanis aki kevesebbet akar, az kevésbé hajlamos az erőszakos cselekvésre. A gazdaság léptékének elkerülhetetlen csökkentését nem kell áldozatként felfognunk. Ha ezt a szenvedés csökkentésének a nemes ethosza kíséri, akkor pozitív jövőként élhetjük meg.