Alternatív Gazdaság lexikon
Register
Advertisement

Wolfgang Uchatius: A wörgli csoda 2011/11/04

Hogyan hozzuk mozgásba a pénzt és lendítsük fel a gazdaságot még egy reménytelen recesszió kellős közepén is? Egy osztrák polgármester fantasztikus kísérlete 1932-ből.

Michael és a fiziokrata havilap[]

Senki sem tudja, honnan vagy kitől került oda az a bizonyos betiltott politikai újság, ahol megtalálta egy osztrák mozdonyvezető 1916-ban, az I.VH. frontja közelében. Talán egy békepárti őrnagy, egy baloldali szanitéc vagy egy gazdasági kérdések iránt érdeklődő őrmester hagyta el? Azt sem tudja senki, mi történt volna akkor, ha ez a bizonyos mozdonyvezető, név szerint Michael Unterguggenberger egyszerűen rá sem hederített volna az újságra, és továbbra is csak azzal foglalkozott volna, amit Ausztria császára elvárt tőle ott Galíciában, a mai Ukrajna területén: hogy a munícióval és katonákkal megpakolt hosszú szerelvényt biztonságban eljuttassa a frontra, hogy felvehessék a harcot az oroszok ellen.

Michael Unterguggenberger azonban egy pillanatra mégis megszakította az anyaországnak tett szolgálatát, felvette a meglehetősen különös címet viselő újságot – “Der Physiokrat” (= A fiziokrata) – és olvasni kezdett.

Ezzel pedig egy olyan történetet lendített mozgásba, ami kereken 15 évvel később, a gazdasági világválság során a fél világon elterjed majd. Amerikában, Német- és Franciaországban is egy sosemvolt kísérletről írnak majd az újságok, egy vidéki polgármester – Michael Unterguggenberger – bámulatra méltó zsenialitásáról és újra és újra Wörgl csodájáról.

Ez a történet a pénz hatalmáról szól, mely amilyen veszélyes, éppen olyan áldásos is lehet. Sajnálatos, hogy mára ezt a történetet már szinte mindenki elfelejtette, pedig most, egy újabb gazdasági világválság és spekulciós lufik közepette éppen olyan aktuális, mint a maga idejében.

Főhősünk, Michael Unterguggenberger 1884 augusztus 15-én, Tirolban látja meg a napvilágot, egy egyszerű munkás gyermekeként. A gépészi képzésére a pénzt ő szedi össze magának, főként kölcsönökből. Az ő nagy szerencséje a vasút; az Inntal és a Brixental kereszteződésében fekvő Wörgl ugyanis ideális helyszín egy vasúti csomóponthoz. Itt mindig keresnek fűtőket, kétkezi- és segédmunkásokat, így az ifjú Unterguggenberger is hamar talál magának állást, néhány év múltán pedig már mozdonyvezetővé küzdi fel magát.

Van róla egy fénykép is ebből az időből, amint épp egy gőzmozdony előtt áll, a kezében egy akkora csavarkulccsal, ami a lábától egészen a csípőjéig ér. És bár akkoriban valóban nem voltak szokatlanok az ilyen óriási szerszámok, de konkrétan az ő esetében az eszköz méretét saját alacsony termete is kiemeli, mivel Unterguggenberger alig magasabb 1,60 méternél. Nem valami erős, viszont annál jobban beszél. 1904-ben belép a szociáldemokrata munkáspártba, később pedig kollégái százait győzi meg a vasutas szakszervezet wörgli részlegéhez való csatlakozásról.

Unterguggenberger nem riad vissza a saját gondolatoktól. Hogy 12 évesen el kellett hagynia az iskolát? Na bumm, akkor most annál többet olvas: Marxtól és Engels-től, Henry Ford életrajzát, elemzéseket az iparosodásról és a kapitalizmusról. Így kezd el foglalkozni a pénzzel – de persze leginkább csak elméletben, mivel neki magának bizony alig van belőle valamennyi.

A forradalom gondolata különösebben nem hozza lázba az ifjú szociáldemokrata Unterguggenbergert; a 4.000 lakosú Wörgl ehhez túl kicsi. És különben sem veri be az orrát az ember annak a cellulózgyárosnak és sörfőzdésnek, akikkel egy pultnál isznak a kocsmában. Unterguggenberger meglátása szerint a pénznek magától kellene a munkásokhoz áramlania. A kérdés csak az, hogy ezt mégis hogyan érhetjük el?

A Habsburg-birodalmon keresztüli hosszas vonatozásai alatt is végig ezen kattognak Unterguggenberger fogaskerekei. Erről a kérdésről esett szó abban a bizonyos politikai újságban is, amire egyszer csak rábukkant a háború alatt.

Gesell rozsdásodó pénz elmélete[]

A fiziokrata havilap, mintegy 600 példányszámos megjelenéssel. Kiadója és egyik legfőbb szerzője az 1862-es születésű Silvio Gesell, a kereskedő, vegetáriánus és autodidakta közgazdász egy rendkívül különös elgondolással: állítása szerint a pénzügyben minden rossz abból fakad, hogy a pénz nem olyan, mint a vas: hogy azzal ellentétben bármeddig lehet tárolni anélkül, hogy megrozsdásodna.

És nem hogy nem rozsdásodik, még gyarapodik is. Aki pénzt halmoz fel és leköti, az learathatja előbb a kamatot, majd a kamatos kamatot, és végül teljesen meg is feledkezhet arról, hogy valakinek valahol meg is kell termelnie azt a hozamot. Munkásoknak, alkalmazottaknak, menedzsereknek. Amíg bőségesen áramlik a bevétel a vállalatokba, addig nincs is semmi gond; de előbb vagy utóbb eljön az a nap, amikor a legnagyobb szorgalom és a legjobb ötletek sem lesznek már elegek a kamat és a kamatos kamat kifizetéséhez. És akkor kipukkad a hitellufi, a vállalatok pedig csődbe mennek.

Gesell szerint a nyomor nem fog véget érni a háborúval együtt. Csak épp a háború után már nem az ágyúk és a páncélosok sanyargatják majd az embereket, hanem a tőzsdék és a bankok.

A háborús cenzúra természetesen be is tiltja A fiziokratát, de ettől persze még éppen elegen olvassák. Unterguggenberger érdekesnek találja Gesell meglátásait, de még nem győződött meg teljesen azoknak az igaza felől; elvégre így a Monarchia végnapjaiban sokan mondanak sokfélét. Werner Onken német közgazdász és Gesell-szakértő elmondása szerint “Gesell úgy gondolta, hogy nem vonhatjuk ki többé a pénzt a világ természetes mulandósága alól – és ezzel máris jobb hellyé tehetnénk a világot.” Gesell egy egész elméletet épít fel erre az alapelgondolásra, jelesül az úgynevezett szabadpénz-tant. No de mégis hogy értsük azt, hogy mulandó pénz? Hogyan rozsdásíthatjuk meg a pénzt?

Évekkel később, 1929-ben következik be az, amit Gesell megjósolt: összeomlik a new yorki tőzsde, spekulánsok hullanak az ablakokból, bankok mennek csődbe, éhező munkanélküli amerikaiak vonulnak az utcákra, a mozdonyvezetők pedig búzát égetnek a mozdonyaikban, mert már senki nem vásárolja fel a gabonát.

A válság kiterjedése[]

Unterguggenberger az újságból értesül a válság kiterjedtségéről, és elgondolkodik azon, hogy hogyan lehetne újra beindítani a pénz áramlását úgy, hogy az valóban eljusson a hétköznapi emberekhez is ahelyett, hogy időtlen időkig porosodna egy szűk elit bankszámláin? Most persze azt hihetné az ember, hogy Unterguggenberger gazdasági elmélkedései világszinten eléggé jelentéktelenek; elvégre ugyan kit érdekel, hogy milyen válaszokat ötöl ki a gazdaságelmélet nagy kérdéseire egy tiroli mozdonyvezető? Unterguggenberger azonban ekkor már sokkal több egyszerű mozdonyvezetőnél.

Ausztria ugyanis időközben demokratizálódott, Unterguggenberger pedig bekerült a helyi képviselő-testületbe, rögtön a szociáldemokraták frakcióvezetőjeként. Az 1928-as választásokon azonos eredményt érnek el a wörgli szociáldemokraták és a polgárpártiak – azonban a mai szokásokkal ellentétben ilyen helyzetben nem egy megismételt választás döntött a polgármester személye felől, hanem a szerencse. Az első alkalommal, 1928-ban a polgárpártiak jelöltjét sorsolják ki, majd 1931 decemberében Unterguggenbergert. Az egyszerű munkásgyermek Wörgl polgármesterévé lép elő.

Mondhatjuk, hogy még épp időben. Az Amerikából kiindult nagy gazdasági világválság ugyanis, amelynek hátteréből majd kiemelkedik a wörgli csoda, már bőven elérte Közép-Európát és így Wörglt is. Az egykor 400 embert foglalkoztató cellulózgyárban leállítják a termelést, a parasztság a túlélésért küzd, barna inges és horogkeresztes-karszalagos fiatalok masíroznak az utcákon. Egy évvel később, az 1932-es országgyűlési választásokon az NSDAP a voksok közel 20%-át gyűjti össze Ausztriában.

Wörglben lassan már minden negyedik ember munkanélküli, az új polgármester pedig név szerint is ismeri mindegyiküket. Az emberek személyesen keresik fel és kérnek tőle pénzt, hogy etethessék az éhező gyermekeiket. A munkanélküliek azonban csak rövid ideig számíthatnak az állami támogatásra; egy kortárs szemtanú későbbi beszámolója szerint “8-10 koldus csengetett be hozzánk mindennap.”

A bécsi kormány csak egyféle megoldását látja a válságnak, mégpedig a megszorítást. Csökkennek a bérek és az állami kiadások, megindulnak a leépítések; a számítások szerint így egy idő után majd újra jobb lesz a helyzet. Unterguggenberger mindehhez csak annyit fűz hozzá egy írásában, hogy: “Ezen intézkedések logikája tehát nagyjából a következő: meghúzom a nadrágszíjat, és mezítláb járok (jobb lesz ettől a cipésznek?). Meghúzom a nadrágszíjat, és nem utazok (jobb lesz ettől a szövetségi vasúttársaságnak?). Meghúzom a nadrágszíjat, és nem eszek vajat (jobb lesz ettől a parasztoknak?).”

Nem, egyértelműen nem, véli Unterguggenberger. Pénz híján senki nem tud vásárolni. Ha pedig az embereknek nincs pénzük, akkor a kormánynak kell adnia nekik.

Márpedig Wörglben most ő maga a kormány, és ennek megfelelően úgy dönt, hogy nem fog megszorítani. Épp ellenkezőleg. Először is hídépítésbe és útfelújításba kezd, hogy újra beindítsa a pénz áramlását, és hogy az végül valóban a hétköznapi embereknél kössön ki. Ez azonban önmagában még kevés, mivel ennek nyomán csak az építőmunkások, ácsok és mérnökök tennék zsebre a pénzüket. És nagy valószínűséggel még ők sem költenék el, hanem csak a párnájuk alá dugnák azt ezekben az ínséges időkben, hogy felkészüljenek a még rosszabbakra. Elvégre a pénz nem rozsdásodik. Vagy talán mégis…?

Helyi pénzt ad ki az önkormányzat[]

Ez a második része Unterguggenberger tervének, amit Wörgl képviselőtestülete és tisztségviselői elé terjeszt a Postafogadóban: új pénzt hoz forgalomba, ami a hagyományos bankjegyektől csak egyetlen apró részletben különbözik: csak addig érvényes, amíg minden hónapban ragasztanak rá egy újabb értékmatricát. Így képzelte el a rendszert Silvio Gesell, és így valósította meg Michael Unterguggenberger. Így tehát ha az ember a hónap lejártával, a következő hónapra is meg akarja őrizni a 10 Schillingese érvényességét, akkor kénytelen lesz venni hozzá egy újabb matricát 10 Groschenért. Így az már lényegében csak egy 9,90 Schillinges.

A pénz tehát máris mulandóvá vált, Gesell elgondolásának megfelelően; folyamatosan veszít az értékéből, hacsak időben el nem költik.

1932 július 25-én Wörgl csak úgy zeng, cseng és bong a munka zajától. Kalapácsok aprítják a sziklákat, kövek hullanak a csillékbe, ásókkal takarítják el a zúzalékot. Wolfgang Broer történész és újságíró “jókedvre derítő zajként” írta le ezeket a hangokat 2007-ben a Schwundgeld (= Ideiglenes pénz) c. könyvében. Három utcát és a népiskolát is bekapcsolják a csatornahálózatba, vasbetonhidat építenek egy hegyi patak fölé, valamint felhúznak egy síugrósáncot is. Többhavi, sőt egyes esetekben többévi tétlenség után a munkások újra szorgoskodnak, fizetségük pedig a sárga, kék és rózsaszín bankók sokasága. Hivatalosan “munkaérték-elismervénynek” nevezik és 1, 5 és 10-Schilling névértékben bocsátják ki őket, és mindegyikükön ugyanaz a jelmondat áll: “Lindert die Not, schafft Arbeit und Brot” (= “Enyhíti a nélkülözést, biztosítja a munkát és a megélhetést”).

Freigeld

Olyan helyi pénz, ami havonta veszít értékéből, tehát nem érdemes felhalmozni (szabadpénz)

A wörgliek eleinte persze szkeptikusan viszonyulnak az újdonsághoz. Mindössze négy üzlet vállalja, hogy elfogadja az új bankókat. És ezek egyike is csak Rosa Unterguggenberger, a polgármester feleségének butikja.

Idővel azonban egyre többen csatlakoznak, mivel a munkások valóban pontosan úgy viselkednek, ahogyan azt Gesell előrejelezte, és Unterguggenberger is remélte: elköltik az ideiglenes pénzüket. Az új pénz új bevételhez juttatja a kereskedőket, akik így több árut is vásárolnak a parasztoktól, kézművesektől és gyáraktól, amelyek pedig így újra több embert is vesznek fel.

Miközben Ausztria-szerte egyre nő a munkanélküliség, Wörglben egyre csökken. Gyarapodnak a fizetések és a község adóbevételei is. Mintha csak repülőgépről szórtak volna pénzt a lakosok közé – pedig valójában szinte semmivel sincs több pénzük, mint azelőtt. Mindössze 5500 Schillingnyi munkaérték-elismervény van forgalomban – csak épp gyorsabban áramlanak a bankók. Az ácstól a henteshez, a hentestől a paraszthoz, a paraszttól a kocsmároshoz, a kocsmárostól az ácshoz, és mindenki kap is érte valamit.

A helyi pénz sikeres Wörglben[]

Szomszédos községek is csatlakoznak a kísérlethez, felépül egy uszoda is. Az új pénz meglepő egységet teremt Wörglben, miközben az ország többi részében a szociáldemokraták, az osztro-fasiszták és a nemzetiszocialisták egymást marják a hatalomért és pártseregek lövöldöznek egymásra. Egy újság pedig már egyenesen azt írja, hogy Le a parlamenttel, diktatúra kell ide!

Wörglben azonban a szabadpénz elsimít minden vitát, a képviselő-testület egyhangúlag kiáll a polgármester mellett, bal- és jobboldaliak kart karba öltve koccintanak a kocsmában a gazdasági fellendülésre.

Rövidesen megérkeznek az első újságírók is, ritka jó hírrel dobva fel a lapjaik eddigi rossz hír-áradatát. Riporterek járják az utcákat, faggatják az orvost, a szabót és a mozitulajdonost Wörgl titka után kutatva. Nincs ásványi kincs? Nincs nagybefektető? Csak néhány színes bankó, és ez minden?

És ez minden. Az emberek újra bevásárolnak, és hirtelenjében újra jobban megy a soruk. Néha talán átláthatatlannak tűnhet a kereskedelmi viharoktól, hozamgörbéktől és kamatlábaktól zsúfolt kapitalizmus, ám a wörgli fejlemények jól mutatják, hogy végeredményben csak egy a lényeg: hogy minél többen és minél gyakrabban költsék a pénzt.

Az újságok leközlik az első beszámolókat a tiroli ideiglenes pénzről – és nem csak Ausztriában, de Angliában, Jugoszláviában és Romániában is. Egy francia lap “a népgazdaság új Mekkájaként” említi Wörglt, míg az amerikai újságok a rendkívüli “Unterguggenberger polgármester úrról” írnak “a hegyek szívében meghúzódó” kis községből.

Később az egyik riporter, aki Unterguggenbergert is meginterjúvolta, azt írja, hogy “a beszélgetésünket három alkalommal is telefonálók szakították meg. Előbb egy bécsi szerkesztőség érdeklődött, majd egy svájci újságíró Zürichből, végül pedig egy harmadik Lipcséből.”

Unterguggenberger ezekben a hónapokban igen sokat utazik, mint ahogyan tette azt azelőtt, mozdonyvezetőként is. Ausztria-szerte tart előadásokat, de meghívják Svájcba is. Ő, egy aprócska község elöljárója egyszeriben az ország legismertebb polgármesterévé lép elő.

Rövidesen pedig elárasztják a bécsi kormányt a Unterguggenberger pénzügyminiszterré való kinevezését követelő levelek. 1933 nyarának elején a Kaiserhof bécsi vendéglőben tart előadást 170 másik polgármester előtt, akik maguk is azt fontolgatják, hogy követnék Wörgl példáját, és szintén bevezetnék az ideiglenes pénzt. Most már nem csak egy-két szomszédos községről van szó, hanem nagyvárosokról: Linzről, Steyrről és Spittalról – a köztársaság egy részéről.

Banki monopólium érvényesítése[]

Miért is ne? Miért ne lehetne Wörgl csodája Bécs és egész Ausztria csodája is? Mindössze azért, mert az osztrák jegybank nem hajlandó lemondani a pénznyomtatási monopóliumáról. A törvény is kimondja, hogy egyedül ők bocsáthatnak ki pénzt és senki más, és ez maradjon is így. Már nem sokkal az ideiglenes pénz bevezetését követően is felbukkantak a bank belső köreiben az “ennek az ostobaságnak a leállítását” sürgető gondolatok. Az 1933 eleji, a kísérlet beszüntetését követelő hatósági határozat ellen Unterguggenberger még fellebbez, bár már sejti, hogy “a fejesek úgyis be fogják tiltani az egészet”. 1933 november 18-án aztán, szűk másfél évvel a kísérlet beindítását követően az osztrák közigazgatási bíróság is megerősíti, hogy a wörgli ideiglenes pénz bizony törvénybe ütközik.

És véget ért a csoda.

A bankókat bevonják, a község építőmunkásait elbocsátják, a kereskedők bevételei ismét éppúgy visszaesnek, ahogyan az adóbevételek is. “Ezt a nélkülözést nem Isten küldte, hanem a törvények és az emberek zavarodottsága” – írja a csalódott Unterguggenberger az egyik újság szerkesztőségéhez címzett levelében.

A válság visszatér a tiroli községbe, és rövidesen újraélednek a régi viszályok is. 1934 februárjának közepén a rendőrség és a jobboldali Honvédelem több városban is összecsap a felfegyverkezett szociáldemokratákkal; Wörglben is harcok dúlnak, ifjú szocialisták sáncolják el magukat az öreg cellulózgyárban. A Honvédelem le akarja fegyverezni őket, lövések dördülnek, többen megsérülnek. Mielőtt azonban halálos áldozatok is esnének, Unterguggenberger tárgyalások útján vet véget a harcoknak. Benne, a mérsékelt szociáldemokratában mindkét oldal megbízik.

Ez volt a néhány nappal később már csak ex-polgármesterré váló egykori mozdonyvezető, Unterguggenberger utolsó politikai lépése. Engelbert Dollfuß szövetségi kancellár vezetésével az osztro-fasiszta kormány feloszlatja a szociáldemokrata munkáspártot, és Unterguggenberger is kénytelen visszalépni. Már régóta gyötörte egy súlyos asztma, és 1936 decemberében, 52 évesen tüdőembóliában hal meg.

Hatása[]

Néhány hónappal korábban John Maynard Keynes, a 20. század legjelentősebb közgazdasági teoretikusaként számon tartott brit közgazdász “az igazságtalanságon átlátó prófétának” nevezte Silvio Gesellt, a szabadpénz teoretikusát. Gesell 1930-ban halt meg, miután 1919-ben egy kis időre a Müncheni Tanácsköztársaság pénzügyminiszterévé nevezték ki. “Úgy hiszem, a jövő sokkal többet tanulhat Gesell szelleméből, mint Marxéból”, írta Keynes.

A jelek szerint azonban nagyot tévedett. A II.VH. nagyrészt eltörölte a wörgli csoda emlékét, a szabadpénz-tan pedig megmaradt külsős elméletnek; sok szakember soha még csak nem is hallott róla. Azonban ennek ellenére a szelleme mindmáig él. A világgazdaság által észrevétlenül, a német ajkú térségekben ma is ideiglenes, regionális pénzek tucatjai vannak forgalomban; Urstromtaler-ek, Chiemgauer -ek és Rheingold. Némelyikük csak játékszer, mások azonban nagyon is komoly alternatív fizetőeszközök, melyek ötletgazdáinak ugyanaz a cél lebegett a szemük előtt: ne heverésszen a pénz, hanem áramoljon, az ácstól a hentesig, a hentestől a parasztig, hogy mindenki profitálhasson belőle, mint ahogyan egykor Wörglben is.

Forrás[]

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.

Advertisement