A Biblia, az egyházak és a kamatgazdaság szerkesztése | Alternatív Gazdaság lexikon


'''Roland Geitmann: "A Biblia, az egyházak és a kamatgazdaság"'''

:Német eredetiből fordította: Kincsesné Salca Mária, az Összefogás a Fennmaradásért Értékőrző Egyesület szakterületi szóvivője, és Fekete Izabella

:Lektorálta: Éliás Ádám és Síklaky István Budakalász, 2000
:forrás: http://www.mkdsz1.freeweb.hu/n04/kamat.html

''”Mi a különbség idegen javak titkolt módon való birtokba vétele és a között, hogy valaki útonállóként, gyilkosság árán teszi önmagát idegen vagyon urává, - vagy ha [[kamat]]fizetés kikényszerítésével veszi tulajdonba azt, ami nem az övé?”
Nyssai Szent Gregor (Kr.u. kb. 334-394)
[[Fájl:Rose.png|thumb|A vallások az emberi értékeket fontosabbnak tartják az anyagi javaknál.]]

''”A kamatszedés tilalma nem csupán valami szociális-gazdasági rendszabály, hanem hatalmi elv: a pénzuralom megakadályozása. A kamattilalom így értelmezhető a keresztény kultúra területén, … Ez az ókeresztény időkben és az egész középkor folyamán mindvégig érvényben van. A [[kamat]]szedés uzsora marad. A kamattilalmat először az egyházi reformáció és a világi reneszánsz oldotta fel, és ezáltal kitárult a kapitalizmushoz vezető fejlődés útja, amely végül sikerre vitte a pénzuralmat, és így Mammon kiszorított Istent – embert. Mózes forradalma ébred újra, ha a szabadpénz-mozgalom reflektorfénybe állítja a kamat-kérdést, a kamat megszüntetését célozva meg.”
Prof. Dr. theol. Leonhard Ragaz:
Bibliamagyarázat, 2. kötet Zürich, 1947, 133. és 134. oldal''''

== A. Jelenlegi helyzet értékelése ==

A (Német) Szövetségi Köztársaság eladósodott háztartásainak százezrei, cég-csődök ezrei és az ebből következő családi tragédiák körülöttünk, amelyekről nem tehetünk, okoznak végül éhezést és nyomort a legeladósodottabb fejlődő országokban, legalább is így kezdődik, mert egyes teológusok nyíltan emlegetik a kamat- és adósság-elengedés bibliai szabályát, azt, hogy megvetendő dolog mások ínségén meggazdagodni és többet követelni vissza, mint amennyit kölcsönképpen adtak. Világraszóló botrány, hogy mi, északi gazdagok, a déliektől nemcsak az adósság törlesztését követeljük, hanem kamatokat is behajtunk, mégpedig sokkal-sokkal többet, mint amekkora fejlesztési segítséget nyújtottunk, és talán a saját gazdaságunk kizsákmányolási alapelvét tartva vagyunk szigorúak. Még alig köztudott, hogy minden egyes árban, díjban tetemes kamat-rész rejtőzik, hogy a fogyasztók négyötöde sokkal több kamatot fizet, mint amennyit valaha beszed, hogy a befektetett tőke kamatozása exponenciális növekedésre kényszeríti a gazdaságunkat, ezáltal mintegy hajtószíja a környezetpusztításnak, a technika eluralkodásának, a munkanélküliségnek, elszegényedésnek, állam-eladósodásnak, és a háborús készülődésnek. (2)

Az ilyen harácsoláson és kizsákmányoláson alapuló gazdálkodás halálos végkifejletét az emberiség évezredek óta ismeri. Babilon, Egyiptom és Róma, de az ókori Izrael királyai is véleményt alkottak róla. Ne lepődjünk meg tehát, hogy a pénz- és földtulajdon-rendszer szabályozása, és elsősorban a kamat tiltása, mint valami vörös fonál, húzódik végig a vallástörténeten, különösen a kereszténységen át. Olyan időben, amikorra ez a bölcsesség szinte teljesen feledésbe merült, és amelyben ennek következményei drámaian kiélesednek, nagy segítségnek számíthat visszatérni a korábbi évszázadok felismeréseihez, és meríteni a jogos, igazságos rend keresésének indítékaiból.

== B. Történeti áttekintés ==

Áttekintve kultúrtörténetünk utolsó 3000 évét, a vallásos kamat-tilalom belső szigora után újabb kanyar következik. Az ívelés - kb. fél-magasságban - Kr.e. 1250 körül kezdődött a mózesi törvényekkel, tetőpontját érte el Jézus Krisztus hegyi beszédében, és a 20. század végére (eddigi?) legmélyebb pontjára jutott. Az utolsó 150 év teológusai hajlanak arra, hogy visszamenőleg relativizálják a kamattilalmat, és ezáltal feloldják az ellentmondást, és a tilalmat túlhaladottnak tüntessék fel. Ezért sok a vitatott értelmezés ebben a fogalomkörben. (3)


=== I. Biblia ===

1. Mózes törvényei

A kamat tilalma azon isteni törvények közé tartozik, amelyeket Mózes hirdetett ki Izrael népének a Sinai hegyen, az Egyiptomból való kivonulás után:

“Ha te, egyik a népemből, pénzt adsz kölcsön egy szegénynek a közeledben, ne úgy segíts neki, mint valami uzsorás, nem szabad rá kamatot kiróni.” (4)

Ettől kezdve minden [[kamat]] uzsorának számít, függetlenül a nagyságától. Jóllehet a kamatfizető szegény testvérre való utalás azt jelzi, hogy a kölcsön - főleg a fogyasztási kölcsön - közönséges dolog. Ebből kiindulva mégsem volna megengedhető, hogy az újabb idők termelési kölcsönei kamatozók legyenek. Aztán a kamattilalom körül ott a többi szabály: az “elengedés éve” (Mózes 5. könyve, 15,1-11), miszerint minden hetedik évben minden adósság elengedtetik, és a “kürtölés éve” (Mózes 3. könyve, 25), a minden ötvenedik esztendő, amikor minden földbirtokot vissza kell adni eredeti tulajdonosának ?ezt kellett kikürtölni, kürtöt fújva kihirdetni országszerte, - a fordító megjegyzése?, úgyhogy a termőföld el nem idegeníthető ennél hosszabb időre, és a még esedékes termés, annak értékén számított ára abban az esztendőben veszendőbe megy. Ezek a kamattilalom érvényesítéséhez szükséges elengedési szabályok és földtulajdonjogok a történelem folyamán feledésbe merültek, és ez súlyos következményekkel járt.
Mózes a saját népére korlátozza a kamatszedés tilalmát, és megengedi az idegenekkel szemben (kifejezetten így; Mózes 5. könyve, 23, 20). Ezt a megkülönböztetést a zsidók a mai napig betartják, ami részben oka tragikus történetüknek.

2. Próféták

Izrael népe Mózes és Józsué halála után hamarosan hátat fordított ennek a tiltásnak, - az Ótestamentum érzékletesen ecseteli számunkra, hogy ennek milyen gonosz következményeit kellett elszenvedniük. Ennek ellenére a próféták - legalább is ezen a ponton - nem alkalmazkodtak a valósághoz, hanem megszigorították a kamattilalmat. Ezékiel próféta így intett a babiloni fogság alatt, Kr.e. 597 körül:

“Aki kamatra ad kölcsönt és ráadást vesz, maradjon-e életben? – Nem marad életben! … Meg kell halnia! Vére jöjjön belőle!” (18, 13) (5)

 A korlátozás tehát az izraelitáknak adott kölcsönre vonatkozik. Mégis, először a makkabeusok érvényesítették a kamattilalom, az “elengedés” és a “kürtölés” évének törvényét, Kr. e. a 2. században, rövid időn át, a római uralom előtt.

3. Keresztény tilalom

Jézus Krisztus a követelésével még tovább megy. Hegyi beszédében ezt mondja:

“Inkább szeressétek ellenségeiteket, és tegyetek jót, és kölcsönözzetek, anélkül, hogy visszavárnátok. Akkor nagy jutalmatok lesz, és a Magasságos fiai lesztek…”
(Lukács, 6,35)

Ezzel a kamatszedés tilalmát magától értetődőnek nyilvánítja, és követelménnyé teszi, hogy adott esetben a kölcsön visszaadásáról is lemondjanak. A Máté evangéliumában (5,38) leírt hegyi beszédből ez még érthető, hiszen a hitelezés-téma szövegkörnyezetében ott a tetszetős felszólítás, hogy ha megütötték a jobb orcádat, fordítsd oda a balt is, továbbá, az, hogy akitől az alsó ruháját akarják, adja oda a felsőt is. Hozzáfűzi:

“Adj annak, aki kér tőled, és ne fordulj el attól, aki tőled kölcsönözni akar!” (5,42)

Az, hogy az anyagi haszonra törekvés és Krisztus követése összeegyeztethetetlen, sok helyen kiviláglik, például abban a kijelentésben, amely szerint egy teve könnyebben átjut a tű fokán, (amivel ő gyalogos-kapura gondol,) mint hogy egy gazdag ember bejuthatna Isten országába (Máté, 19,24), és ebben a markáns mondatban:

“Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.”
(Máté, 6,24)

Pál apostol elítéli a teljesítmény nélküli és az élősködő jövedelmet:

“Ha valaki nem akar dolgozni, ennie sem kell.” (2. Tesszaloniki levél, 3,10.) (6)

Időközben bizony messze eltávolodtunk az erkölcsi követelmények ilyen magasától.


=== II. Egyház ===

====1. Ókor====
A szinódusok mellett mindenekelőtt az egyházatyákként és szentként tisztelt őskeresztény egyházi írók szolgálnak forrásként, akik az érvényes római törvények ellenére tiltották a kamatszedést. Lactantiustól (megh. Kr.u. 330-ban), kora egyik legképzettebb és legtanultabb emberétől származik a következő mondás:

“Rendkívül igazságtalan többet visszakövetelni, mint amennyit az ember odaadott. Így cselekedni: ez a legszűkebb környezetünk kizsákmányolása, és spekulálni a megszorultságon: álnokság.”

A nyssai Szent Gregor (Kr.u. kb. 334-394), aki görög püspök, jelentős teológus és misztikus volt, nyomatékosan kiátkozta a kamatot:

”Mi a különbség idegen javak titkolt módon való birtokba vétele és a között, hogy valaki útonállóként, gyilkosság árán teszi önmagát idegen vagyon urává, - vagy ha kamatfizetés kikényszerítésével veszi tulajdonba azt, ami nem az övé?”

Ambrosius (340-397), Augustinus (354-430) és Hieronymus (331-420) is keményen elítélték a kamatszedést, jóllehet ezzel heves támadásoknak tették ki magukat.

Számtalan korai egyházi szinóduson határozták el és igazolták a kamat tilalmát. Az elvirai szinódus (306-ban) a kamatszedést megtiltotta mind a papságnak, mind a laikusoknak. A Konstantin által 313-ban hozott, keresztény-barát, milánói türelem-rendelet után az egyház készségesnek bizonyult, egy darabig alkalmazkodott, és a klérusra korlátozta a kamattilalmat, hasonlóan az Arles-i szinódus 314-ben és a nikeai konzilium 325-ben, amint a későbbi szinódusok és konziliumok úgyszintén. Létezett ugyan megkülönböztetés uzsora és kamat között, mégsem számított, aszerint, hogy a kölcsön célja fogyasztás-e, vagy ipar. Ezt egyrészt az Ó- és az Új Testamentumra alapozták, másrészt az igazságosság természetes elveire, ahogyan azokat már a görög filozófia - különösen Arisztotelész – megfogalmazta.

====2. Középkor====

A kamattilalom először a Karolingok alatt vált általános érvényűvé. Miután Anglia 787-ben megelőzte, Nagy Károly 789-ben az aacheni szinóduson megfelelő törvényt terjesztett elő. Lothar császár 825-ben így rendelkezett:

“Aki kamatot szed, sújtsa azt királyi átok, aki ismételten kamatot szed, taszítsa ki magából az egyház, és vettessék börtönbe.”

A kamattilalom érvényessége és hatása kétségtelenül a középkorban jutott csúcspontra. Az emberek vallásos magatartása, a középkori földtulajdon-törvény és a túlnyomórészt természetes gazdálkodás tette ezt lehetővé. Ahogy a pénzgazdálkodás fejlődött, a kamattilalom fenntartását megkönnyítették a mindig újra cserélésre kibocsátott brakteátok [vékony, könnyen félbe is törhető fém-pénzérmék, csak egyik felükön nyomva, - Silvio Gesell az 1910-es években ajánlott (papírból) hasonló szerepű, vagyis forgásbiztosított, ú.n. “szabadpénzt”. A fordító megj. ] (kb. 1150-1250) (10), a főképp a mezőgazdaságtól és a kézműipartól távoltartott, a pénz- és árukereskedésre korlátozott zsidók a bűnbak szerepét játszottákk.

Emiatt határozhatta el a második lateráni konzilium 1139-ben:

“Aki kamatot szed, ki kell azt taszítani az egyházból, és csak a legsúlyosabb büntetés után és a legnagyobb óvatossággal vehető fel ismét. Attól a kamatszedőtől, aki megtérés nélkül hal meg, meg kell tagadni a keresztény temetést.”


III. Jenő pápa 1150-ben kihirdette:


“Aki többet követel vissza, mint amekkora a kölcsönadott összeg, az uzsorásság bűnébe keveredik. Minden, ami a kölcsönadott összeghez hozzájön, uzsorának számít.”

És III. Sándor pápa (1179-ben), valamint V. Kelemen pápa (1311-ben), világi uralkodókkal szemben, öntudatosan ezt állította:

“Nullával egyenlő és semmis minden olyan törvénykezés, amely megengedi a kamatot.”

Milyen nehéz dolog ez, ha jobban szemügyre vesszük, - mutatja aquinói Szent Tamás (1224-1274), a középkor legjelentősebb teológusa és filozófusa, részletes fejtegetése. Ő is elítéli a kamatot, mint ami önmagában igazságtalan (hivatkozva többek között Arisztotelészre):

“A pénz csak fizetőeszközként használható fel, tehát a hívők nem fizetnek kamatot. Kamatra kölcsönözni bűn.”

Tamás mégis elismerte nemcsak a bérletet és a haszonbért, olyan dolgoknál, amelyek a használat során nem fogynak el, hanem a külön megállapodás alapján nyereségrészesedést és kártérítést is.

Szorosan a gazdasági gyakorlat szükségleteire fejtett ki a késő-skolasztika (14-15. század) egy ebből szétágazó kamat-jogcím-elméletet, amely megtöri a kamattilalom terjedését. Eszerint a kölcsönadó egyes, indokolt esetekben, a neki okozott kár fejében kártérítést, vagy az elmaradt hasznot is követelheti, ahogy kockázati pótdíjat és egyezményes büntetést is a késedelmes visszafizetésért, amennyiben erről külön megállapodás történt. A járadékvásárlás elismerése érdekében állt az egyháznak, különösen a sok kolostornak, miáltal az ingatlan-eladó a vevőtől rendszeres teljesítést várhat, akár hosszabb időre kötött, akár egy-, vagy kétoldalúan felmondható egyezség alapján. Mihelyt a teljesítés nem függött a konkrét földdarab mindenkori jövedelmétől, a szerződés körülményei közelítettek a kamatozó kölcsönhöz.
Elismertté vált a költségtérítés követelése is, a kölcsönt intéző egyházi rend számára, amely a 15. század második felében olasz városok szűkölködő lakóinak zálogért pénzt, vagy más dolgokat kölcsönzött.
Nagyon vitatott maradt azonban, hogy a kamattilalmat az úgynevezett “contractus trinus” révén [hármas szerződéssel] próbálták meg kijátszani, úgy, hogy egy társasági szerződés és két biztosítási szerződés révén fix nyereségrészesedésben és a kikölcsönzött összeg visszaadásában állapodtak meg.

====3. Újkor====

A brakteátok kora végétől az egyház többé nem tudta érvényesíteni a kamattilalmat. Mihelyt a pénz ismét az értékmegőrzés eszközévé vált, a gazdasági viszonyok sokfélesége, a haszonszerzési vágy és a fantázia a kamat gyors elterjedéséhez vezetett, és ezáltal a szakadék növekedéséhez a szegények és a kevés gazdag között, továbbá a 14-15. század gazdasági-szociális hanyatlására. Ezt a fejlődést segítették elő olyan jogászok, akik tanulmányozták és átvették a római jogi gondolkodást, különösen a római tulajdon fogalmával összekötött rendelkezési hatalomról, és vele a római pénz-szellem érvényesüléshez való viszonyáról.

Ilyen fejlődés révén tűnt fel például az egyik Jakob Fugger (II. 1459-1525), aki Velencében tanult, és jó szimattal felkutatta a középrangú és főpapság kiterjedt, de parlagon heverő pénzbefektetéseit, ezeket titokban kamatozóvá tette jövedelmező tovább-kölcsönzések révén, különösen I. Miksa császárnak, ezüst- és rézmonopóliumok közvetítése fejében, és a pápának, akinek vezető bankárja lett, és árengedményes eladásokat is szervezett. (11) Mellesleg azt is megkísérelte, hogy a kamatkérdésben befolyásolja a teológiai véleményalkotást: akkoriban az ingolstadti bajor egyetem Johannes Eck nevű teológia-professzorát pártfogolta, és 1515-ben Bolognában látszat-vitát kezdeményezett, amelyen Eck általános engedélyt adott legfeljebb 5% kamat szedésére.

A kereskedelmi monopóliumok és a kamatteher keltette drágaság, és ennek következtében a vidéki lakosság gazdasági és szociális szükséghelyzete valóságos tolóerő volt Luther Márton (1483-1546) reformációja számára. Több írásában szenvedélyesen fordul szembe az uzsorával és a monopóliumokkal (13):

“Azért az uzsorás és a fösvény bizony tisztességtelen ember, bűnöző, voltaképpen nem is emberi! Emberevő farkas, rosszabb, mint az összes zsarnok, gyilkos és rabló, csaknem olyan gonosz, mint maga az ördög! Ugyanis nem ellenségként jön, hanem mint barát, mint polgártárs a gyülekezet védelmében és békéjében, és rabol és gyilkol mégis, iszonytatóbb minden ellenségnél és gyilkos tűznél. Ha az útonállókat, gyilkosokat, viszálykodókat kerékbe törik és lenyakazzák, előbb kéne minden uzsorást - és eleinte milyen sokat! – kerékbe törni és kínpadra vonni, - minden fösvényt elkergetni, kiátkozni, lefejezni…”

Luther abból indult ki, hogy az uzsora – függetlenül a nagyságától – folyvást nő, ahol pénzt adnak kölcsön, és ezért többet és jobbat követelnek, vagy szednek be, és hogy az uzsora drágaságot eredményez, és rövid időn belül felfalja az egész földet. Persze, kivételeket is megnevez, amelyekben jóváhagyja a kárpótlást a késedelmes visszafizetésért, vagy a konkrét haszon-elmaradás esetén, megengedi a kamatvásárlást (járadékvásárlást) bizonyos ingatlanokra, azok konkrét hozama meghatározott százalékában, és ezen keresztül elfogadja a “kis szükség-uzsorácskákat” is, amelyek például akkor állnak rendelkezésre, ha egy özvegyasszonynak a vagyonkája kamatbevételén kívül nincs miből megélnie. A kamatszedés határozott elítélése ellenére Luther gyakorlatban arra figyelmeztet, hogy a kamatot pontosan fizetni kell, hacsak a fejedelem nem nyilvánította érvénytelennek a követelést, és azt tanácsolja, ne rendeljék el a kamat elsüllyesztését.

Ulrich Zwingli reformátor (1484-1531) egy lépéssel továbbmegy a szétválasztásban, amelyben a kamatot egyrészt istentelennek és keresztényietlennek jelenti ki, másrészt elismeri az állam jogát arra, hogy a kamatlábat megállapítsa.

Még erősebben érezhető Calvin János (1509-1564) közelsége az üzlethez és a termeléshez, mert ő megengedi a kamatszedést, ha az összhangban áll a méltányossággal és a testvéri szeretettel; az uzsorával ellentétben a kamat ne legyen megengedhetetlen, egyébként a nyereségre törekvő kereskedő lehetetlenné válik.
“A pénz arra való, hogy gazdasági tevékenység által szaporodjon.”
Ez a beállítottság segítette elő a kapitalizmust Angliában és Amerikában.

A 16. században a kamatkérdés körül rendkívül heves küzdelem folyt. A lutheri evangélikus oldal 1600 körül végül is “feltűnés nélkül korrigálta” a kamatszedés elvi visszautasítását, számolva a keletkezőben lévő pénzgazdasággal. (14) Az állam és a gazdaság növekvő gyorsulása, az evangélikus államvallás és a teológiai fakultások az állami képzésben a kamat témáját olyan kitartóan hagyták eltűnni a süllyesztőben, hogy sok protestáns papnak – a rábízott talentumok félreértett példabeszédén kívül (Máté, 25,27) – erről ma már semmi nem jut eszébe, és különösen a kamatban többé semmiféle teológiai problémát nem lát.

Ezzel szemben el kell ismerni, hogy a Katolikus Egyház az, amely sokkal hosszabb ideje, és kitartóan küzd a kamat kérdésével.
Jóllehet a világi hatalmak egyre inkább kifejezetten megengedik a kamatot, (így olasz városok a 14. századtól, a hesseni udvar 1550, Bajorország 1553, Mecklenburg 1562, a poroszok és a lengyelek 1569, utoljára Franciaország 1789 óta) a 16.-tól a 18. századig negyvennél több szinódus erősítette meg a kamattilalmat a heves támadások ellenére. Többek között Scipio Maffei olasz tudós kamatpártoló írásai hatására adta ki XIV. Benedek pápa 1745-ben a “Vix pervenit” jelentős enciklikát, amelyben fenntartja a kamattilalmat, ha utalással is a késő-skolasztikában kifejtett formai kivételekre.

A 19. század iparosodása és a kapitalizmus diadalmenete azonban arra indított számos katolikus erkölcs-teológust, (ilyenek elsősorban Pesch, Biederlack, Pruner, Zehentbauer, Ratzinger, Schindler, Cathrein, Linsenmann) (16) hogy igazolják a kamatvételt. A valóság körülményei megváltoztak; a pénz váljon termékennyé, tehát általánosan adjon lehetőséget a haszonra törő beruházásoknak. Különbséget tesznek kamat és uzsora, illetve, fogyasztói és termelői kölcsön között. “Modern erkölcsi tudatra” hivatkoznak, és arra, hogy a kamat legyen a kereskedelem és a forgalom előmozdítója. Ennek tragikus következményeit csak kevesen ismerik fel.

====Csak egyesek állnak ellen.====
Kiemelten:

Karl von Vogelsang (1818-1890), mecklenburgi jogász, 1850-ben szerzetesrendbe vonult, Bécsben havi folyóiratot alapított a keresztény szociális reformokért, és ismertette írását: “A kamat a szociális kérdés kulcsa”.

Wilhelm Hohoff (1848-1923), plébános és Marx Károly tisztelője, síkraszáll a kereszténység és a szocializmus egyesítéséért, és határozottan a munka-érték-elmélet képviselője, amely szerint csak az emberi munka teremthet értéket.

Megnevezhetjük a későbbiek közül mindenekelőtt Anton Orel (1881-1959) jogászt és ifjúsági vezetőt, kétkötetes művével: “Oeconomia perennis” (= “Örök, vagyis fenntartható gazdaság”) (1930), a továbbiakban: Johannes Kleinhappl (17), a gráci teológiaprofesszor Johannes Ude (18), mint beosztottja: Alois Wiesinger, és Franz Koutny (19).

Végül mégis a tények hatalma győz, a katolikus egyházban is. 1870-ben zátonyra fut a kamattilalom igazolására 22 püspök által indított kezdeményezés az első vatikáni konziliumon, mivel azt a német-francia háború kitörése miatt korán befejezték. 1891-es “Rerum novarum” című szociál-enciklikájában XIII. Leó pápa beszél a munkáskérdésről, mégpedig a “mohó uzsoráról”, a “jóllakathatatlan kapitalizmusról”, és arról, hogy “a mindent elnyelő uzsorát ki kellene küszöbölni a világból”, - anélkül azonban, hogy kimondta volna a kamattilalmat.

1918-tól a katolikus egyház az egyházi törvénykönyvben (Kanon 1543) merész mutatvánnyal (“spárgával”) próbálja egyesíteni a hagyományos tanítást a mai pénzgazdasággal, amelyben egyrészt megállapítja, hogy a kölcsönszerződés nem indokolja a hasznot, másrészt (világi) törvények alapján a haszonról szóló megállapodás megengedett.

XI. Piusz pápa 1931-es, “Quadrogesimo anno” című enciklikájába Oswald von Nellbreuning, a kamatszedők védelmezője, belevési a pénz uralmát. XXIII. János pápa 1961-es, “Mater et magistra” című, VI. Pál pápa 1967-es, Populorum progressio” című és II. János Pál pápa “Sollicitudo rei socialis” című enciklikája beszél ugyan szimptómákról, de kamattilalomról nem.

Meghiúsult az a megalapozott kezdeményezés is, amelyet a Paul Bauschulte és Ernst van Loen körüli laikusok vittek a második vatikáni konzilium elé (1962-1965), azzal a céllal, hogy felújítsák a hagyományos kamat-uzsora-tant, de ez zátonyra futott, különösen a kapitalizmust védő bíboros, Johannes Messner ellenállása miatt (21).

A kamatról rendelkező kánon pótlás nélküli törlése az 1983-as egyházi törvénykönyvből azt hangsúlyozza, hogy az egyházi kamattilalomnak vége.

== C. Jövőkép, lehetőségek ==

Milyen végkifejlete lehet ennek a fejlődésnek? A magát keresztényinek mondó civilizáció hozta létre a modern kapitalizmust; vajon erőt vesz-e magán ismét, - vagy talán ezt az iszlámra bízza? Vajon a római jogásszal és költővel, Senecával (megh. Kr.u. 65-ben) mondjuk-e együtt beletörődéssel:

''“Nincs arra gyógyszer, ha az, amiről jól látszik, hogy erkölcstelen, szokássá válik”''?

Luther Márton ugyan abból indul ki, hogy az eredeti bűnnel uzsora is marad a világon, de fáradhatatlanul inti az embereket:

''“ Legyen tehát uzsora, de fájjon az uzsorásoknak!”''

Ezzel szemben bizakodón nyilatkozik a keresztény-szocialista politikus Fridrich Naumann (1860-1919):

''“Nem kételkedünk abban, hogy eljön az ideje, amikor a kamat ellen keresztény mozgalom kel fel.”''

A kamattilalom a vallási és [[erkölcsös gazdaság|társadalom-erkölcsi]] alapon jól megindokolt cél kifejezése, és ma sürgősebb, mint valaha: meg kell akadályozni azt, hogy egyik ember a másikat kizsákmányolja, azt, hogy a gazdaság rákos daganatként kiszipolyozza és tönkretegye a földet, növekvő pénz- és adóssághegyek az élet megfojtásával fenyegessenek, hogy az ember Isten teremtett művét kapzsiságból és hatalomvágyból feláldozza Mammon bálványának.

A kamattilalom azonban elszigetelten nem teljesülhet: nélkülözhetetlen kiegészítői pedig rég elvesztek: az adósság-elengedés és a földtulajdonjog szabályozása. Sőt, ezek nélkül még ártalmas is lenne, mivel a pénztulajdonosok ösztönzés híján visszatartanák pénzüket, megakasztanák a gazdasági körforgást. Ki kell tehát egészíteni azzal, hogy a pénzt mindenki köteles legyen továbbadni. De ez sem lenne elég, mivel a pénzt telekspekulációra használnák fel, minden olyan gonosz következménnyel, amilyet csak lidérces álmainkban élünk át. Ahogyan a mózesi törvények előre látták, a kamattilalomhoz tartozik tehát a spekuláció kizárására kényszerítő földtulajdonjog is.

Mivel a felnőtt, leendő emberiség elvesztette a kötelezettségeire vonatkozó vallási parancsokat és tilalmakat, ha fájdalmas tapasztalatai alapján rájuk is szorul, azokat belátásból kifejlesztett renddel magának kell pótolnia. Ezért tartalmaznak Mózes törvényei határozott utasításokat egyrészt arra, hogy a földre csak használati jogot szabad adni, másrészt az “elengedés évében” kifejeződő felismerés az, hogy a pénz és a pénzkövetelés is öregszik, és egyszer meg kell halnia, mint mindennek a földön. Mindkettő elemei megtalálhatók mind Silvio Gesellnél (24) (1862-1930), mind Rudolf Steinernél (25) (1861-1925), és szak-jogi kialakításuk és alkalmazásuk (26) mellett a piacgazdaságból a kamat elenyészhetne.
 
Az ilyen ábrázolás mindenesetre a világ hatalmasainak ellenállásába ütközik, akiknek pénztrónja fokozatosan összezsugorodik, de a kizsákmányoltakéba is, mivel gondolkodásmódjukba és vágyaikba mélyen belevésődött a kapitalizmus. Nagy erőfeszítések árán is le kell győznünk ezt az ellenállást, magunkban és körülöttünk. Bizonyára szükséges volt az egyház kapitulációja a kapitalizmus előtt, de az emberek túllépték vele saját felelősségük határát. Utoljára mégis csak a vallásos indíték ad nekünk erőt és irányt (27), a katasztrófák, az új idők szülési fájdalmai elviseléséhez.

Aki nyitott szemmel járva felfigyel a kezdeményezések és mozgalmak bőségére, például az evangélikus egyházi napok (28) lehetőségeinek piacán felfedezi az új idők csíráit. A pénz nem azért van, hogy hagyják leülepedni és uzsoráskodni, hanem hogy vásárlás, hitelezés, ajándékozás révén továbbadják, és a föld sem spekulációra való, hanem hasznosításra, mindent meg kell művelni, és ezekhez ugyanúgy hozzátartoznak a jövőbe mutató magatartási szokások, mint a testvéri bánásmód az emberekkel, állatokkal, növényekkel. Mivel ezek a csírák fejlődhetnek, formálják mind az emberek tudatát, mind a változó társadalmi és gazdasági keretfeltételeket. Az egyházaknak mindkettőben együtt kell működniük. Csak, ha ők sorakozót fújnak, kimondva a konkrét kiinduló-helyzet megváltoztatásának szükségességét, különösen a [[pénz]]- és a földtulajdonrendszerre nézve, és átgondolják saját bonyolult helyzetüket a kapitalizmusban, akkor lesznek az egyházak célkitűzései alkalmasak a tervezett világtalálkozóra az igazságosságért, a békéért és a teremtés megőrzéséért.

Prof. Dr. Roland Geitmann

BIBEL, KIRCHEN UND ZINSWIRTSCHAFT

== Megjegyzések ==

(1) Így Ulrich Duchrow. “Egyházak, keresztények, gazdasági rendszerek, kérdések és tézisek nyugat-európai szemszögből, a Sao Paulo-i munka folytatására – engedelmes követésére”. Az “Új egyház” füzet 1988. január 1-i száma, 11. oldalán utalással Silvio Gesellre; és “Határtalan pénz keveseknek, vagy élet mindenkinek a fejlődés határain belül, Egyház és kapitalizmus , tekintettel az adósságválságra. Az “Új egyház” füzet 1988. szeptember 9-i számában.

(2) Ehhez: Helmut Creutz / D. Suhr / Werner Onken. Növekedés a válságig? (1986) és H. Creutz cikksorozata, Monheimsallee 99, 52062 Aachen.

(3) Lásd ehhez és a következő kamat-párti oldalakhoz: Franz Xaver Funk. Az egyházi kamattilalom története (1876); a kamatbíráló szemléletűekből: Anton Orel, Oeconomia perennis. Az emberiség kiszolgáltatásának (vagy: hagyományainak?) gazdaságtana a változó időkben, és annak változatlan jelentősége (1930); Richard Dewes. A kamat-probléma az 1850-1920 közötti német nyelvű erkölcsteológiában (1976) Az Ótestamentumról és a zsidóságról. Eberhard Klingenberg. Az izraelita kamattilalom a Tórában, a Misnában és a Talmudban (1977).

(4) Mózes 2. könyve, 22,25 (Exodus) a Biblia zürichi fordítása után; lásd még: Mózes  3. könyve, 25,35-37 (Leviticus) és Mózes 5. könyve 23,19 és 20 (Deuteronomium).

(5) Lásd még: 22,12; és a Zsoltárok könyve 15,5; Példabeszédek 1,18, és 28,8; Nehémiás könyve 5,1.

(6) Lásd még: Jákob levele 5,4 a visszatartott bérről.

(7) A következő adatok és idézetek pontos lelőhelyét a megjegyzésekben megnevezett három mű tartalmazza.

(8) Többek között Kartágó (419), Arles (443), Tours (461), Orleans (538), Konstantinápoly (692), Toledo (694) lépésenkénti elévüléssel; szankció csak eredménytelen intés után, és diakónustól felfelé.

(9) Lásd ehhez: Dewes (lásd a 3. megjegyzést) 24 oldal.

(10) Ehhez: Hans Weitkamp. Az arany középkor – a pénzlétezés ajándéka.

(11) Lásd ehhez: Götz Freiherr von Pölnitz. Jakob Fugger, 1. kötet (1949). Különösen a 112, 217 oldal.

(12) Pölnitz (lásd a 11. megjegyzést) 314. oldal.

(13) Az uzsora kis Sermon-ja (1519). Az uzsora nagy Sermon-ja (1520). Kereskedelem és uzsora (1524). Plébánosoknak, hogy prédikáljanak az uzsora ellen (1540). Az utóbbi írás befejező részének kivonatát idézi Günter Fabiunke. Luther Márton, mint nemzeti közgazdász (1963), 229. oldal.

(14) Martin Honecker. Teológiai reálenciklopédia, XII. kötet, II. fejezet: Pénz (1984), 287. oldal.

(15) A kivételek annál fontosabbak. Többek között E. Burri plébános (lásd: F. Schwarz-cal közös könyvét. A keresztény erkölcs álláspontja a kamatról, Az erkölcs és a népgazdaság Jézus nélkül (kb. 1935); Fr. Spiecker, W. Bischoff, Dr. Skriver, lásd: közléseik az AfC folyóiratban: “Hit és cselekedet”).

(16) Ehhez: Dewes (lásd a 3. megjegyzést.)

(17) Lásd különösen a ”Munka - kötelesség és jog. A gazdasági erkölcs kérdései” című írását (1902).

(18) Többek között: Kereszténység, vagy kamatgazdaság? (1938); A keresztény erkölcsteológusok mint a kapitalizmus cinkosai (1957).

(19) Franz Koutny. A kapitalizmus fejlődése és következményei (1972).

(20) Felhívás az ökumenikus zsinatra. Katolikus laikusok beadványának dokumentációja a laikus-apostoli bizottságnak, a XXIII. János pápa által 1962-ben Rómába összehívott ökumenikus konzilium előkészítéséhez, a vallási és társadalmi cselekvés kérdéseit illetően.

(21) Lásd például az írásait: A szociális kérdések (1934), A természetjog (1950).

(22) A feljebbi, 13. megjegyzésben utolsónak megnevezett írás. Fabiunke, 202. oldal.

(23) Az evangélikus egyház társadalmi programja (1890).

(24) A természetes gazdasági rend, szabadföld és szabadpénz révén (az első kiadás éve: 1916, a 9. kiadásé: 1949).

(25) Nemzetgazdasági folyamat (az első kiadás éve: 1922, az ötödiké: 1979). 164. oldal, 171., A társadalmi kérdés kulcspontja (1. kiadás: 1919, 6. kiadás: 1976) 87. oldal.

(26) Ehhez többek között Dieter Suhr, Pénz, vagy értéktöbblet. A piacgazdaság megszabadítása a pénzügyi tranzakciók költségeitől (1983), D. Suhr/H. Godschalk. Optimális felszámolás. Felszámolás-elméleti elemzés és hitelgazdasági versenykoncepció (1986); Jobst v. Heynitz: Indítvány a földtulajdonjog haszon- és tulajdonpárti reformjára, jogpolitikai folyóirat 1977, 230. oldal; lásd még a következő folyóiratok folyamatos közléseit: A szociális közgazdaságtan folyóirata, a társadalomtudományi társaság kiadásában. Gauke Kiadó, 24321 Lűtjenburg; A szabadság kérdései, kiadta a Szabadságszerető Rend szemináriuma, Badstr. 35, 73087 Bad Boll.

(27) Erre az együttműködésre törekszik vallási indítékokból és szociális elképzelések alapján – különösen a pénz- és a földtulajdon-rendszer területén a szabadságszerető szocialista keresztények 1950 óta fennálló munka[[közösség]]e (Arbeitsgemeinschaft freiheitlich-sozialer Christen = AfC) Roland Geitmann, Martin-Bucer Str. 6. 77694 Kehl, lásd még a 15., 18. és 20. megjegyzésben megnevezetteket.

(28) Például az Ökumenikus Fejlődés Szövetsége.


== Kapcsolódó írások ==
* [[Emberi értékek szerepe a gazdaságban]]
[[Kategória:Hagyományos gazdaság kritikái]]
[[Kategória:Gazdaságtörténet]]
[[Kategória:Vallás]]