Az önmagunkhoz való őszinteség saját boldogságunk kulcsa
Őszinteség emberi érték. Egyszerűen megfogalmazva annyit tesz, hogy mindent úgy adunk elő, ahogyan azt valóban hisszük is. Saját vágyaink, indítékaink és belső valóságunk önmagunkkal szembeni őszinte elismerése (önbizalom) éppúgy ide tartozik, ahogy a másokkal szemben tanúsított őszinteség (bizalom) is.
Az őszinteség szintjei[]
Konfuciusz az őszinteség több szintjét azonosította; ezek alapvető szerepet játszanak az erkölcsről alkotott elgondolásaiban.
Őszinteség mint kölcsönös érdek[]
Az őszinteség legsekélyebb formáját nála a Li fogalma testesíti meg: ide tartoznak mindazok a cselekedetek, amelyeket az ember az ideális társadalom kialakítása érdekében tesz, megcélozva ezzel egyben saját egyéni érdekeinek kielégítését is rövid (ami rossz), vagy hosszú távon (ami jó). Ha azonban hajlandó elismerni, hogy tettével azonnali kielégülést keres, az valamelyest jobbá teheti az egyébként rossz tettet – és ugyanígy ronthat egy jó tetten is a hosszú távú célok elrejtése. Itt tehát az alapelv az, hogy az "úriember" mindig arra törekszik, hogy érzéseit az arcán is őszintén kimutassa. Ezzel ugyanis elősegíti azt, hogy mindenki tisztában lehessen mindenkivel, és így közösen, a lehető legkönnyebben megegyezhessenek arról, hogyan és miként is érhetnék el hosszú távon azt, hogy mindenkinek egyaránt jó legyen. Jól látható tehát az összefüggés az időhorizont, az etikett és az önmagunkról kialakított kép (ide értve azt is, amikor önmagunkkal szembesülünk, akár a tükörben is) között. Ez elősegíti az önmagunkkal szembeni őszinteséget, és gondoskodik arról is, hogy nyugodt, kiszámítható és tisztességes legyen minden olyan ügylet, mint amilyen például az üzlet is. Ezen elgondolás szerint az ember egyszerűen azért őszinte, mert saját egyéni érdeke is azt kívánja, hogy őszinte legyen.
Őszinteség mint közérdek[]
A Li fogalmánál már mélyebb a Yi, amit nevezhetünk becsületességnek is. Eszerint az ember már nem önérdekből őszinte, hanem tisztességből és erkölcsiségből, a kölcsönösség elve szerint. Itt is központi szereppel bír az idő, de ezúttal időtartamként: mivel életed első három évében a szüleid minden tekintetben elláttak és felneveltek, ezért haláluk után magad is három évig gyászolod őket. Ezen a szinten az ember egyéni kötelességeit és kötelezettségeit illetően őszinte. Aki igazán és mélységesen őszinte, az akkor is úgy viszonyul az őseihez, mintha azok élnének és akkor sem tesz semmi olyat, amivel szégyenbe hozná őket, ha senki nincs a közelében, aki erre kötelezné, vagy aki előtt ügyelnie kéne erre. Ez az elv már része volt az elődimádatot is magában foglaló erkölcsi kódexnek, de Konfuciusz szigorította meg.
Őszinteség mint a harmónia része[]
Az őszinteség legmélyebb rétege a Ren, ebből ered a Yi, és ezáltal a Li is. Konfuciusz erkölcsiségének alapját mások megértése és a velük szembeni empátia alkotta. Ennek az is előfeltétele volt, hogy az ember már értse önnön erkölcsi középpontját is ahelyett, hogy egyszerűen csak engedelmeskedne a felsőbb hatalmak rendeleteinek. A konfuciuszi Aranyszabály az volt, hogy úgy kezeld az alattad állókat, ahogyan te is szeretnéd, hogy téged kezeljenek a feletted állók. A konfuciuszi erény az egymással való harmónia fenntartásán alapult, valamint ama tény őszinte beismerésén, hogy előbb vagy utóbb (így például öreg korban) az ember mindenképp mások hatalmába kerül (így például a gyerekeiébe). Az őszinteségnek ezen a szintjén az ember már nem csak saját élete viszonylatából fogja fel az őszinteséget, hanem azon túl még az eljövendő nemzedékekéből is, és ennek megfelelően alakítja minden tettét és megnyilvánulását úgy, hogy azok mindig és mindenkor tükrözzék családja becsületét, őszinteségét és az igazság elfogadását (így például azt is, hogy előbb vagy utóbb mindenki meghal), megőrizve ily módon a család jóhírét is.
Őszinteség mint megfontoltság[]
Az ázsiai országokban részben azért is minősítik sokszor barbároknak a nyugatiakat, mert azok általában nincsenek tisztában az őszinteség fent említett mélyebb szintjeivel és így nem is viselkednek azoknak megfelelően. Az ázsiai kultúrák számára ugyan gyakorta teljességgel elfogadható olyan mértékű kétértelműség és késlekedés is, amit a nyugati ízlés már képtelen elviselni, ám ez sokszor egyedül azt a célt szolgálja, hogy elkerülhessék a hazugságot, vagy hogy kétséges helyzetekben pozitív benyomást keltsenek, mivel az ázsiaik számára elfogadhatatlan a hazugság és egymás kétségek közt tartása. Ezért számít náluk súlyos gorombaságnak az is, ha olyan helyzetben akarnak kikényszeríteni belőlük egy döntést, ahol még egyszerűen nincsenek abban a helyzetben, hogy őszinte választ adhassanak, elkötelezhessék magukat – így tehát vagy hazudni volnának kénytelenek, vagy szintén gorombán kéne válaszolniuk. Mivel a hagyományos kultúra számára ezen lehetőségek egyaránt elfogadhatatlanok, így csak a halogatás marad, mint tisztességes kiút.