Önként vállalt egyszerűség

Elgin, Duane: Voluntary Simplicity

(New York, William Morrow and C., 1993 )

Részlet Az ökologikus életmód közös tényezői c. fejezetből (32-35. oldal)

és az Önként vállalt módon élni c. fejezet (123-142. oldalak)

Schmidt Sára fordítása

Önként vállalt egyszerűség

Az öko-logikus életmód közös tényezői

Az önként vállalt egyszerűség mindenki számára mást jelent és különbözőképpen valósul meg az egyes emberek életében. Mégis van néhány olyan jellemző magatartás, vagy hozzáállás, melyek többé-kevésbé hasonlóképpen megjelennek az ezt az életmódot választó egyének mindennapjaiban. Ilyenek lehetnek a következők:

• Az egyszerűbb élet nyomán felszabadult energiát és időt partnerükkel, gyerekeikkel, barátaikkal folytatott tevékenységekre fordítják (séta, közös zenélés, közös étkezés, kempingezés stb.), vagy önkéntesen segítenek másoknak, vagy a közösség életét javító civil kezdeményezésekbe folynak bele.
• Lehetőségeik teljes spektrumának fejlesztésén kezdenek el dolgozni: fizikai (futás, kerékpározás, hegymászás stb.), érzelmi (megtanulják a bizalmas közelség és az érzések megosztásának készségeit fontos kapcsolataikban), szellemi (egész életen át tartó tanulásba kezdenek pl. olvasással, tanfolyamok, képzések elvégzésével), spirituális (megtanulják, hogyan haladjanak az életben nyugodt elmével és együtt érző szívvel).
• A földdel való bensőséges kapcsolódást és egy tiszteletteljes törődést kezdenek érezni a természet iránt. Tudva azt, hogy a föld ökológiája egy része a mi kiterjesztett testünknek, az emberek kezdenek olyan módokon cselekedni, ami nagyobb törődést fejez ki annak jóllétével kapcsolatban.

Az életünk minőségét az egymással való foglalkozás, és a környezettel való harmónia szintje adja

• A világ szegényei iránt együtt érző aggodalommal kezdenek viseltetni; az egyszerűbb élet elősegíti a világon élő emberekkel való rokonság érzetének kifejlődését és ezáltal a társadalmi igazságosság és egyenlőség figyelembe vételét a világ erőforrásainak használatában.
• Csökkentik személyes fogyasztásuk össz-szintjét: (minimalizmus) kevesebb ruhát vásárolnak (nagyobb figyelmet fordítva arra, hogy mi az, ami funkcionális, tartós, esztétikus és kevesebbet a múló hóbortokra, divatokra, szezonális stílusokra), kevesebb ékszert vásárolnak, kevesebbet költenek személyes díszítésükre, kevesebb kozmetikai szert vesznek, valamint a szünidőket és szabadságokat kevésbé kereskedelmi módon szemlélik.
• Megváltoztatják fogyasztásuk szerkezetét a tartós, könnyen javítható, gyártásuk és használatuk közben nem környezetszennyező, hatékony energiafelhasználású, funkcionális és esztétikus termékek javára.
• A magas feldolgozottsági szintű élelmiszerek, a húsok és a cukor fogyasztásáról átváltanak a természetesebb, egészséges, egyszerű táplálkozásra.
• Személyes életük indokolatlan zavarát és bonyolultságát csökkenteni igyekeznek azzal, hogy odaadják, vagy eladják másoknak azokat a javaikat, amiket ritkán használnak és mások által felhasználhatók lennének (ruhák, könyvek, bútorok, felszerelések, szerszámok stb.).
• Politikus fogyasztásukkal igyekeznek bojkottálni olyan vállalatok termékeit, melyek cselekedeteit és politikáját etikátlannak tartják. Segítik az etikus gazdaságot.
• Gyűjtik a fém-, üveg-, és papírhulladékot, visszafogják az olyan cikkek fogyasztását, melyek meg-nem-újuló energiaforrások pazarlását jelentik.
• Olyan megélhetést keresnek, amivel közvetlenül hozzájárulnak a világ jóllétéhez, s ami lehetővé teszi a személy számára, hogy kreatív kapacitásait kielégítő módokon használja.
• Igyekeznek megszerezni olyan személyes készségeket, melyek növelik az önállóságot és csökkentik a szakemberektől való függést az élet mindennapi igényeinek kielégítésében (pl. alapvető asztalosmunkák, vízvezeték-szerelés, kisgépek javítása, kertészkedés, kézművesség stb.).
• A kisebb méretű, ember-léptékű élettereket és munkakörnyezetet részesítik előnyben, melyek elősegítik a közösség érzetének kialakulását, a szemtől-szembeni kontaktusokat és az egymással való törődést.
• A férfi-női szerepeket a kapcsolat nem szexuális vonatkozásait hangsúlyozva változtatják meg.
• Kezdik jobban becsülni a kommunikáció nem-verbális formáinak egyszerűségét; a beszédes csendet, az ölelést, az érintést, a szemek beszédét.
• Holisztikus egészségmegőrzést folytatnak, mely a megelőző orvoslásra és a test -elme által támogatott- saját gyógyító erőire helyezi a hangsúlyt.
• Olyan ügyekben vállalnak szerepet, mint például az esőerdők megóvása, állatok védelme a kipusztulástól, és erőfeszítéseikben erőszakot mellőző eszközöket használnak.
• Megváltoztatják közlekedési módjukat a tömegközlekedés, az autókölcsönzés, a kisebb és üzemanyag takarékos autók, a munkához közeli lakóhely, kerékpározás, gyaloglás javára.

Önként vállalt módon élni

Az önként vállalt élet nem csupán azt kívánja meg, hogy tudatában legyünk az előttünk álló választásoknak (külső világ), hanem, hogy önmagunkra vonatkozóan is tudatosak legyünk (belső világ), amikor a lehetőségek között választunk. Mind a választásokkal, mind a választóval kapcsolatban tudatosaknak kell lennünk, ha önként választott módon akarunk cselekedni. Másképpen, önként vállalt módon cselekedni azt jelenti, hogy önmeghatározó módon cselekszünk. De ki az az "ÉN", aki a döntéseket hozza? Ha az én a gondolkodás és cselekvés szokásjellegű mintáira van kondicionálva, mind társadalmilag, mind pszichológiailag, akkor viselkedése aligha tekinthető önként vállaltnak. Ezáltal az önmegvalósítás- az a folyamat, melyben realizálódik, hogy igazából ki az "ÉN"- alapvető fontosságú az önmeghatározáshoz, és az önként vállalt cselekvéshez. Tény az, hogy minél pontosabb önmagunk tudatos ismerete, annál önkéntesebb, választási lehetőségekben gazdagabb az életben való részvételünk. Ha életünk útján haladva figyelmetlenül szemléljük magunkat, akkor ennek arányában szűkülnek a választási lehetőségek, melyekkel élünk. Minél tudatosabbak vagyunk életünkben, annál hozzáértőbben tudunk cselekedni és annál harmonikusabb lehet a kapcsolat belső tapasztalatunk és külső kifejezéseink között.

Automatikus működésünk

Hogy teljesen tisztán lássuk, mit jelent önként vállalt módon cselekedni, be kell vallani önmagunknak, hogy milyen nagy mértékben hajlunk arra, hogy nem önként vállalt módon cselekedjünk. Hajlamosak vagyunk arra, hogy "automatikusan" működjünk - szokás-jellegűen és előre programozott módokon cselekedjünk- , jóval nagyobb mértékben, mint amennyire azt általánosan felismerjük.

Vegyük például azt, ahogyan gyerekként járni tanultunk. Az első séta egy óriási küzdelem volt, mely minden energiánkat és figyelmünket igénybe vette. Néhány hónapon belül a megfeszített küzdelem elmúlt. Ahogyan egyre automatikusabbá vált a járás képessége, úgy kezdtük figyelmünk fókuszát áthelyezni más dolgokra- az elérésre, az érintésre, a csimpaszkodásra. Hasonló módon tanultuk meg és automatizáltuk mindennapi életünk jóformán minden metszetét: a járást, a vezetést, az olvasást, a munkavégzést, a másokra való támaszkodást stb. A viselkedésnek ez a rendszere életünk legintimebb részleteire kiterjed- hogy milyen csomót kötünk a cipőfűzőnkre, hogyan mosunk fogat, melyik lábunkat dugjuk először a harisnyanadrágba és így tovább. Az automatikus viselkedésminták nem csupán fizikai létezésünk szinte összes aspektusát uralják, hanem azt is kondicionálják, hogyan gondolkodunk és érzünk. Kétségtelen, hogy gondolkodásunkban, érzéseinkben és viselkedésünkben van egy bizonyos változatosság, mégis , ez a változatosság behatárolható, mivel az jórészt a világra való reagálás előre programozott és szokás-jellegű mintáiból származik. Ha nem tudatosítjuk a gondolkodás, érzés és viselkedés ezen automatikus mintáit, akkor e mulasztás következtében emberi automatákká válunk.

Hajlamosak vagyunk nem észrevenni, vagy nem megfelelően értékelni annak mértékét, hogy mennyire működünk automatikusan- főképpen azért, mert a szellemi zaklatottság majdnem állandósult állapotában élünk. Elménk állandóan, villanásszerű gyorsasággal mozog, a jövőről gondolkodik, múltbeli beszélgetéseket játszik le újra, belső szerepjátékkal van elfoglalva és így tovább. Egy fenntartott figyelem nélkül nehéz felbecsülni annak mértékét, hogy mennyire élünk egy automatizált, reflex- és álomszerű valóságba behálózva, mely egy finom és állandóan változó keveréke a belső dialógusnak, emlékezésnek, terveknek stb.

Az a tény, hogy óriási mennyiségű mentális tartalmunk megismerésével éveket töltünk, nem jelenti azt, hogy ezáltal alapvetően tudatában lennénk, vagy kontrollálnánk mentális folyamatainkat. Roger Walsh, orvos, pszichiáter és agykutató nagyon világosan írta le ezt a tényt. A gondolkodási folyamatok (ahogyan a meditatív gyakorlat korai szakaszában feltárulnak) életszerű leírása olyan hasznos számunkra, hogy Walsh szavait rövidítés nélkül idézem:

"Kénytelen voltam felismerni, hogy az amit korábban racionális elmémnek hittem, azt teljesen leköti az észlelés, tervezés, problémamegoldás stb., és igazából erőteljes, követelőző, harsány és gyakran összefüggéstelen gondolatok és fantáziák viharos áradatát tartalmazza, mely hihetetlen mértékű tudatosságot köt le még céltudatos viselkedés közben is. Mélyen megdöbbentett engem az a meglepő arány, amilyen mértékben a fantáziavilággal van elfoglalva tudatosságom, valamint tehetetlenségem arra vonatkozóan, hogy néhány másodpercnél hosszabb ideig kizárjam ezt, továbbá korábbi állapotom, amikor nem törődtem ezzel, vagy tagadtam létezését. Legfőképpen az ortodox nyugati pszichológia fenntartás nélkül elfogadott hiedelmei között az megdöbbentő, mely szerint az ember idejének java részét gondolkodással és problémamegoldással tölti, valamint az, hogy csak a neurotikusok és más abnormális személyek töltenek - a pihenésen kívül - több időt fantáziavilágban.

Azonban az a benyomásom, hogy hosszú ideig tartó önmegfigyelés megmutatja, hogy időnk java részében álomvilágban élünk, melyben a valóságból és fantáziánkból származó inputokat (bemenő jeleket) ügyesen, automatikusan, mégis öntudatlanul összekeverjük- szükségleteinknek és gátlásainknak megfelelően. Az elme által gyártott fantáziák kifinomultságát, összetettségét, végtelen kiterjedését, számát és csapdába ejtő erejét úgy tűnik lehetetlen felfogni és a valóságtól megkülönböztetni, amíg bennük vagyunk, még kevésbé leírni valakinek, aki sosem tapasztalta meg őket."

A világ minden főbb, tudatosságra vonatkozó tanítása - a buddhizmus, taoizmus, a hindu, szufi, zen stb... tanítás - hangsúlyozza annak rendkívüli fontosságát, hogy gondolataink folyamatos árama (mely belső fantázia-párbeszédek nagyrészt tudattalan és felvillanás-szerű folyama) mögé hatoljunk.

Vannak figyelem rabló dolgok, meg kell tanulni a prioritásokat.

A nyugati kultúrák azt a felfogást erősítették, hogy a folyamatos szellemi zaklatottság állapota a dolgok természetes rendje. Következésképpen, a belső gondolkodási folyamatainkra vonatkozó, nagyrészt tudattalan társadalmi megegyezés folytán, egyénileg és kollektívan is majdnem teljesen saját mentálisan előállított valóságunkba ágyazva élünk. Annyira szorgalmasan gyártjuk az egyre tetszetősebb képeket, vagy társadalmi látszatokat mások számára és annyira el vagyunk vonva spontán megmutatkozó énünk egyszerűségétől, hogy sem önmagunkkal, sem másokkal nem találkozunk igazából.

A folyamatban elveszítjük az önkéntes, akaratlagos, szándékos cselekvés velünk született képességét. Pedig a gondolkodási folyamatainkba és viselkedésünkbe beépülő tudatosabb figyelemnek mélyreható társadalmi és személyes vonatkozásai vannak. A néhai E.F. Schumacher világosan kifejtette ezt az "Útmutató a kuszasághoz" (A Guide for the Perplexed) c. könyvében: "Súlyos hiba azzal vádolni egy embert, aki önismeretet gyakorol, hogy 'hátat fordít a társadalomnak'. Az ellentéte lenne inkább igaz: az az ember, aki elmulasztja megismerni önmagát, az veszélyes és az is marad a társadalomra nézve, mivel hajlamos lesz arra, hogy félreértsen mindent, amit más emberek mondanak, vagy tesznek és 'áldásos' tudatlanságban marad arra a számtalan dologra vonatkozóan, amiket önmaga tesz." Hogyan hatolhatunk gondolkodásunk és viselkedésünk automatizált és szokás-jellegű mintázatai mögé?

Tudatosabban élve

A tudatosság a szó szoros értelmében véve azt jelenti, hogy "amivel mi tudunk". A felfogóképességgel is meghatározták ezt.

Tudatosabban élni annyit jelent, hogy percről percre tudatosabban megéljük azt a bizonyosságot, hogy mindenben jelen vagyunk, amit teszünk. Amikor ülünk és eszünk, akkor tudatában vagyunk, hogy ülünk és eszünk. Amikor azt a számtalan dolgot tesszük, ami mindennapi életünket alkotja, emlékezünk arra, hogy a létezés ezekben a tevékenységekben valósul meg. Tudatosan élni annyit jelent, hogy tudatos ön-emlékeztetéssel haladunk az életben.

Gyakorolni kell a kalandozó figyelem megragadását.

Amikor tudatosan figyeljük magunkat az élet folyamatában, akkor nem kötődünk az érzékelés és reagálás szokás-jellegű, előre programozott módjaihoz. Vegyünk néhány példát. Nehéz úgy viszonyulni valakihez, mint társadalmi pozícióban és állásban megtestesült személyhez, amikor percről percre tudatában vagyunk a felsőbb emberi természetnek, mellyel mindketten rendelkezünk, emberi mivoltunknak, melynek nagysága és misztériuma eltörpíti a kapcsolat alapjául szolgáló státusz és cím látszólagos fontosságát.

Nehéz becsapni egy másik személyt, amikor percről percre tudatosan tudatában vagyunk a megtévesztést leleplező tapasztalásnak. Nehéz fenntartani a szexuális fantázia által kivetített vágy élményét, amikor percről percre tudatában vagyunk, hogy egy fantáziát kreálunk és ahhoz viszonyulunk, nem pedig ahhoz az autentikus egyénhez, akivel vagyunk. Röviden, amikor elkezdjük tudatosan figyelni magunkat a mindennapi élet tevékenységeiben, akkor kezdjük széttörni korlátok közé szorító ön-képünket, társadalmi színleléseinket és pszichológiai korlátjainkat. Egyre inkább önként vállalt módon kezdünk élni.

• Mindnyájunknak megvan az a képessége, hogy tudatosan felfogjuk önmagunkat, ahogyan haladunk az életen át. Nem távoli, vagy tőlünk elrejtve létező az a képesség, hogy "tanúként" figyeljük önmagunk leleplezését. Ellenkezőleg, ez egy annyira közelálló, annyira bensőséges, mindennapos élmény, hogy könnyen átsiklunk jelenléte és jelentősége felett.

Egy régi mondás szerint ritka az a hal, amelyik tudja, hogy vízben úszik. Az analógia alapján, az önként vállalt módon való élet kihívása nem abban van, hogy közel férkőzzünk önmagunk tudatos tapasztalásához, hanem inkább, hogy tudatosan felismerjük a "tanúként való jelenlét (tao)" tapasztalatát és ezután készségeket tanuljunk arra, hogy fenntartsuk nyitottságunkat ezzel a tapasztalással szemben.

Hogy tisztázzuk a tudatos éberség természetét, szeretnék feltenni néhány kérdést számodra.

• • Tudatában vagy annak a ténynek, hogy itt ülsz és olvasod ezt a könyvet?
  • Tudatában vagy testérzeteid, kedélyállapotod és érzelmeid változásának?
  • Amíg nem kérdeztelek, teljesen el voltál merülve az írásban?
  • Vagy nem szándékosan engedted azt, hogy gondolataid elkalandozzanak más dolgok felé?
  • Amikor kérdeztelek, érezted az ön-felismerés enyhe sokkját?
  • Milyen érzés észlelni magad olvasva, miközben olvasol, megfigyelni magad étkezve, miközben eszel, látni magadat tévét nézni, észrevenni magad, hogy vezetsz, miközben vezetsz, tapasztalni beszélő önmagad, miközben beszélsz?

Annak ellenére, hogy mennyire végletesen egyszerű úgy létezni, hogy tudatos éberséggel viszonyulunk életünkhöz, ez egy erőfeszítést követelő cselekvés. Először küzdelmet jelent csak az, hogy alkalmanként emlékeztessük magunkat önmagunkra, ahogyan a mindennapi rutinfeladatokban haladunk. Az ön-emlékeztetés rövid percét egy hosszabb időszakasz követi, melyben elmerülünk a gondolatok áradatában és a külső világ követeléseiben. Mégis, gyakorlás közben úgy találjuk, hogy könnyebben tudjuk emlékeztetni magunkra magunkat- miközben sétálunk az utcán, vagy miközben otthon, munkahelyen, vagy játék közben vagyunk. Közvetlen tapasztalatként végül felismerük a "tudni, hogy tudunk" természetét. Ahogyan egyre jobban közel kerülünk az észlelés ilyen módjához, egyre és egyre kevésbé veszünk el gondolatainkban és külső tevékenységekben. Inkább azt tapasztaljuk, hogy a világban való viselkedésünk egyre inkább választásunk szerinti és önként vállalt (lásd Tao).

A tudatos figyelem bevitele mindennapi életünkbe lehet, hogy nem olyan misztikus, mint az, ahogyan egy keleti szerzetes keresi a megvilágosodást, és hiányzik belőle az a spirituális fény, ami mondjuk egy tibeti kolostorban való több hónapos ücsörgést övez. De a mindennapi tevékenységekre való tudatos odafigyelés rendkívül hasznos, azonnal hozzáférhető és erőteljes eszköz az önként vállalt módon való cselekvés képességének erősítésére.

A beépült és az ön-visszatükröző tudatosság

Mivel a tudatosságnak ez a két módja annyira alapvető fejtegetésünkhöz, ezért pontosabban meg akarom határozni ezeket. Ami itt következik, nem egy új megközelítés, hanem nagyon régi, melyet sokan mások sokféleképpen neveztek, de hasonlóképpen írtak le.

A tudatosság egyik módját beépült tudatosságnak fogom nevezni. A beépült tudatosságot, az úgynevezett normál, vagy ébrenléti tudatosságot a belső fantázia-dialógus áradatába való olyan mértékű elmerülés jellemzi, ahol önmagunk percről percre történő megtapasztalására kevés tudatos figyelem juttatható. Önmagunkról elfeledkezve hajlamosak vagyunk automatikusan működni és ezáltal elveszítjük képességünket az önként vállalt cselekvésre. A beépült tudatosság elterelt állapotában hajlunk arra, hogy azt, hogy kik vagyunk a viselkedés, a gondolatok és érzések szokás-jellegű mintáival határozzuk meg. Azt feltételezzük, hogy ez a társadalmi maszk a teljes összessége annak, akik mi igazából vagyunk. Következésképpen szükségét érezzük, hogy védelmezzük és óvjuk társadalmi külszínünket. Amikor magunkat ilyen korlátozott és sekély módon meghatározva azonosítjuk be azt, hogy kik vagyunk, nehéznek találjuk, hogy levessük maszkjainkat, és identitásunkat újonnan megtapasztaljuk.

Önreflexió

A beépült tudatosság után következő lépésként az ön-visszatükröző tudatosságot határozom meg. Míg a beépült megelégedés megkülönböztető minősége az elfeledkezés önmagunkról (automatikus működés), addig az ön-visszatükröző tudatosság megkülönböztető minősége az önmagunkra való emlékeztetés (önkéntes, akaratlagos, szándékos cselekvés a világban). Az ön-visszatükröző tudatosság egy tükröt nyújt számunkra, mely feltárja, vagy visszatükrözi azt, akik vagyunk, ahogyan mindennapi életünkben haladunk.

Ez nem egy mechanikus éberség, hanem egy élő tudatosság, mely percről percre változik. Ez azt jelenti, hogy változik annak mértéke, hogy folyamatosan és tudatosan "ízlelgetjük" önmagunk megtapasztalását. Mindent összevetve tehát az ön-visszatükröző tudatosság felé történő nyitást progresszív és kiegyensúlyozott fejlődés jellemzi azon készségekben, hogy szimultán módon koncentráltak legyünk ((pontos és érzékeny figyelemmel az élet részleteire), valamint lélekkel teltek (az élet totalitásának panorámaszerű érzékelése mellett). Tapasztalásunkból semmi sem marad ki, mivel mind az apró részleteket, mind a nagyobb életvonatkozásokat szimultán módon átfogja tudatosságunk.

Hogy önmagunkat ilyen módon tegyük barátunkká, az hajlandóságot kíván arra nézve, hogy elfogadjuk önmagunk egészét- beleértve érzéki vágyainkat, kétségeinket, dühünket, lustaságunkat, nyughatatlanságunkat, félelmeinket és így tovább. Nem tudunk ezeknek az erőknek a szokás-jellegű nyomása és késztetése mögé hatolni, amíg nem tudatosítjuk jelenlétüket életünkben. Másfelől viszont ha ily módon látjuk magunkat, az sok türelmet, gyengédséget és ön-megbocsátást hív elő bennünk, mivel észre fogjuk venni, hogy úgy gondolkozunk és cselekszünk, amiről szeretnénk azt gondolni, hogy azon már túlhaladtunk, vagy felette állunk. Annak mértékében, amennyire képesek vagyunk látni, vagy tudni automatizált mintáinkat, aképpen nem hagyatkozunk többé rájuk. Képessé válunk önként vállalt módon cselekedni és élni.

Az ön-visszatükröző tudatosságon túl

A tudatosság tudatos evolúciója nem fejeződik be azzal, hogy tudottan odafigyelünk mindennapi életünk tapasztalataira. Ez inkább a kezdete egy jóval nagyobb utazásnak. Az ön-emlékeztetés az azonnal hozzáférhető kapu, mely fokozatosan nyílik meg a tudatos megismerés távolabbi részei felé. Azzal, hogy énünkre tudatosan odafigyelünk, miközben mindennapi életünkben való haladásunkat megtapasztaljuk, a tudatos evolúció teljes spektruma feltárul. Éppúgy, ahogyan óriási fa növekszik egy piciny palántából, ugyanúgy az ön-visszatükröző tudatosság megtapasztalásának magja tartalmazza a tudatos evolúció legtávolabbi részeit is.

Amikor kitartással és türelemmel ráhangoljuk magunkat a percről percre történő tapasztalásra, énünk megtapasztalása fokozatosan, de mélyrehatóan átalakul. Az "itt-belül-az-én" és a "világ-ott-kívül" közötti határok kezdenek feloldódni, ahogyan növeljük a precizitást, mellyel magunkat figyeljük az életben. A belső és külső személyiség egy folyamatos tapasztalás-folyammá egyesül. Más szavakkal az ön-visszatükröző tudatosság nyomán jelentkező következő fázis az, hogy a "megfigyelő" és a "megfigyelt" a tudatos tapasztalás integrált áramának egységében egyesül. A létezés totalitásának, mint határtalan és egységes egésznek a végső megtapasztalására való képesség nem kötődik semmilyen egyedi kultúrához, nemzethez, vagy valláshoz. Az egységnek ezt a szavakkal ki nem fejezhető megtapasztalását időnként "Örök Bölcsesség"-ként is emlegetik, mert megjelenik az egész írott történelemben, a világ főbb spirituális tradícióinak (kereszténység, buddhizmus, taoizmus, judaizmus, iszlám stb...) írásaiban. Mindegyik tradíció leírja, hogy ha apránként, de állhatatosan saját tapasztalásunk mélyébe nézünk, végül felfedezzük, hogy akik "mi" vagyunk, az nem különbözik, vagy nincs elválasztva attól, amit Istennek, Kozmikus Tudatnak, Határtalan Egésznek, Taonak, Nirvánának neveznek, vagy számtalan más elnevezés létezik erre a végső leírhatatlan tapasztalatra. Az összes főbb spirituális tradíció középpontjában megtalált közös tapasztalatról beszélnek a következő mondatok:

Van aki 5 csillagos hotelben lakik, van aki százezer csillagosban :)

• A Mennyek Országa benned van. - Jézus szavai
• Nézz magadba, te vagy Buddha. - Gautama Buddha szavai
• Az Atman (az egyén lényege) és a Brahman (a végső valóság) egy. - szavak a hindu *Aki magát ismeri, ismeri az ő Urát. - Mohamed szavai

Az egység, vagy teljesség, vagy szeretet tapasztalása minden főbb spirituális tanítás középpontjában áll. Ez nem jelenti azt, hogy létezik egy univerzális vallás; inkább azt, hogy mi mindnyájan emberi lények vagyunk és közös tapasztalatokban osztozunk. Például a szeretet megtapasztalásának képessége nem kötődik semmilyen különös kultúrához, nemzethez, vagy valláshoz. Paul Tillich teológus a szeretet végső természetét, mint az élet megtapasztalását írta le, annak valódi egységében. Ha a szeretet megtapasztalása az élet megtapasztalása annak tényleges egységében, akkor a tudatosság az az eszköz, mellyel ezt a tapasztalást felfogjuk. Amikor teljesen tudatossá válunk az életben, azt találjuk, hogy az egységes egész, másfelől a teljességnek ezt a tapasztalatát "szeretetként" is leírhatjuk.

A tudatosabb élet következtében kifejlődő minőségek

Számos út van, melyben az ön-visszatükröző tudatosság erősítő, és képessé tesz bennünket dolgokra. A percről percre történő tapasztalásunkban való tudatosabb figyelem felerősíti képességünket arra, hogy pontosan lássuk a világot. Mivel gondolataink (a belső fantázia-párbeszéd villanásszerű mozzanatai) eltérítő ereje adott, nem kis cél az, hogy a dolgokat világosan lássuk. Ha nem fordítunk figyelmet az életben való haladásunkra, azt fogjuk találni, hogy az út során több baleset ér bennünket, gyakrabban félreértünk másokat és hajlamosak leszünk arra, hogy keresztülnézzünk fontos dolgokon. Ezzel ellentétben, ha figyelünk önmagunkra, miközben a mindennapi életet alkotó számtalan apró eseményen keresztül haladunk, hajlani fogunk arra, hogy produktívabbak legyünk, alaposabban odafigyeljünk és teljesebben megértsünk, az út során kevesebb baleset ér, jobban jelen leszünk és elérhetőbbek leszünk mások számára a kapcsolatainkban.

A tudatosabb életnek mind egyéni létünkre nézve, mind a stresszel terhes változás szakaszát átélő civilizációban való létünket tekintve közvetlen és gyakorlati jelentősége van. Ahogyan kifejlesztjük készségeinket arra, hogy ne csupán személyesen konstruált valóságunk lábazatait vizsgáljuk (mint a viselkedés és gondolkodás szokás-jellegű mintázatait) úgy emellett vegyük észre társadalmilag létrehozott valóságunkat is (melyben hasonlóképpen a gondolkodás és a viselkedés egy teljes kultúrát jellemző mintái szerepelnek). Társadalmi szempontból képesek leszünk jobban átlátni a politikai pózolásokon, a talmi reklámokon és kulturális mítoszokon, melyek fenntartják a status quo-t.

Egy olyan korban, melyben a globális dimenziójú, összetett problémák kiemelkedően meghatározóak, a képesség arra, hogy tisztábban lássuk a világot létfontosságú az emberiség túléléséhez és jóllétéhez. Az ön-visszatükröző tudatosság kapacitásának fejlesztése arra is képessé tesz bennünket, hogy gyorsabban reagáljunk a még enyhe visszajelzésekre arra vonatkozóan, hogy valami nincs rendben. Ha társadalmi szempontból jobban odafigyelünk helyzetünkre, nem kell, hogy megrázó, letaglózó események-például tömeges éhínség, vagy katasztrofális környezeti balesetek juttassanak el a helyreállító cselekedetekhez. Ehelyett apróbb jelzések elegendőek ahhoz, hogy jelezzék számunkra; korrekciós intézkedések indokoltak. Egy növekvő mértékben összefüggő világ kontextusában- ahol a szociális, környezeti és gazdasági kapcsolatok egész hálójának erőssége egyre növekvő mértékben a leggyengébb láncszemnek van kiszolgáltatva-, hosszú távú túlélésünkhöz nélkülözhetetlen az a képesség, hogy gyorsan reagáljunk az apró figyelmeztetésekre, hogy letértünk társadalmi evolúciónk egészséges útjáról.

Ezen túlmenően a tudatosabb élet kiterjeszti választásaink körét és lehetővé teszi számunkra, hogy a helyzetekre rugalmasabban és kreatívabban reagáljunk. Világosan látva gondolkodásunk és viselkedésünk szokás-jellegű mintáit, nagyobb választási lehetőségünk van abban, hogyan reagáljunk. Ez nem jelenti azt, hogy mindig "jók" lesznek választásaink; inkább azt, hogy tudatos figyelemmel tetteink és azok következményei jóval inkább láthatóak lesznek számunkra és ezek a tanulás lehetséges forrásaivá válnak. Tanulással pedig növekedik a tettekben megnyilvánuló szakértelem. Az ön-visszatükröző tudatosság a többi élet vonatkozásában is elősegíti az ökológiai orientációt. Percről percre történő tapasztalásunk tudatos figyelésével közvetlenül kezdjük érzékelni minden egyes élet finom, mégis mélységes össze-függőségét. Azt kezdjük tapasztalni, hogy a létezés teljessége töretlen egész. A többi élettel való bensőséges kapcsolódásunk tudatossága az együttérzés érzését táplálja. Törődésünk köre óriási mértékben kitágul, mely a felelősség és a világ dolgaiban való érintettség erős érzetét hozza magával.

A tanúként működő, vagy visszatükröző tudatosságnak mélységes jelentősége van az emberiségnek egy fenntartható társadalom irányába haladó evolúciójában. Az az ökológiai krízis, mellyel ma szembenézünk nem kis részben amiatt az óriási szakadék miatt alakult ki, ami a mi viszonylag fejletlen belső képességeink és a jelenleg rendelkezésünkre álló rendkívül erőteljes külső technológiák között fennáll. Az emberiség erőinek technológiáikon keresztül megvalósuló megnövekedésével helyreállíthatatlan károsodást vagyunk képesek okozni bolygónkban. Technológiai erőink hatásköre meghaladja belső tanulásunk határait. Ha nem terjesztjük ki belső tanulásunkat, hogy az összhangba kerüljön technológiai lehetőségeinkkel, akkor arra leszünk kárhoztatva, hogy önmagunk és a többi földi élet rovására cselekedjünk. A kibillent egyensúlyt belső érettségünk szintjének fejlesztésével kell korrigálnunk, mely legalábbis arányos az elmúlt néhány évszázad óriási technológiai fejlődésével. Mint ahogyan egész kultúráknak kellett növelni az emberi intellektus képességét az ipari forradalom létrejöttének támogatásához, ugyanúgy ma el kell kezdenünk a tudatosság képességének fejlesztését, ha egy fenntartható jövőt szándékozunk építeni. Az ébredésnek sok ösvénye van. Bármelyik ösvényt választjuk, el kell kezdenünk tudatosabban élni, ha túl szándékozzuk élni az eljövendő évtizedeket és sikeres átalakulást akarunk megvalósítani egy fenntartható, globális civilizáció valamilyen formájába.

Az emberi természet természete

Vannak, akik úgy hiszik, hogy "nem tudod megváltoztatni az emberi természetet", így az emberi tudatosság fejlesztésének elképzelése nem több, mint alaptalan idealizmus. Mégis, mi az emberi természet? A szótár a természetet így határozza meg: "egy személy, vagy dolog alapvető alkata, magában rejlő jellemzője- annak lényege". Ebbe a kulcsfontosságú témába analóg kérdések feltevésével nyerhetünk bepillantást: Megváltozik-e a mag magában rejlő (inherens) jellemzője, amikor fává növekszik. Egyáltalán nem. A fává válás lehetősége mindig benne volt a magban. Amikor egy mag fává növekszik, csak a változást mutatja lehetőségei mértékében, ami mindig benne van eredeti természetében, az valósul meg. Hasonlóképpen, az emberi természet nem változik, mégis olyan, mint a mag, lehetőségeivel arra, hogy fává váljon. Az emberi természet nem egy statikus "dolog", hanem képességeink spektruma. Az emberi lények képesek arra, hogy a primitívségtől egészen a megvilágosodás állapotába jussanak anélkül, hogy alapvető emberi természetünkben megmutatkozó változást tárnának fel.

Azonban van egy alapvető különbség a módban, ahogy a fa és egy személy realizálja veleszületett lehetőségeit. A mag számára ahhoz, hogy teljes pompájában kibontakozhasson, nem kell más, mint hogy termékeny talajra leljen és a növekedés organikus ciklusa automatikusan lezajlik. Az emberi lények azonban nem ehhez hasonló automatikus módon fejlődnek. Bennünk, emberekben, ahhoz, hogy aktualizáljuk képességeinket, bizonyos ponton váltásnak kell bekövetkeznie: a beépült tudatosságról ön-visszatükröző tudatosságra (és még mélyebbre) a szellemi érés folytatódása érdekében.

Kultúránk biztosítja a talajt- vagy nedveset és termékenyt, vagy szárazat és meddőt - , melyben mi növekedünk. Mégis a növekedés végső felelőssége független a kulturális környezettől, az egyéné marad. Összefoglalva, az emberi természet nem statikus állapot, hanem a képességek feltáruló spektruma. Ezt a spektrumot anélkül járhatjuk be, hogy megváltoztatnánk alapvető emberi természetünket. Azt, hogy fejlődünk, élénken illusztrálja az a tény, hogy az emberiség a primitív nomádságtól eljutott a globális civilizációig a földtörténeti idő egy pillanata alatt. A kultúrában és tudatosságban lezajlott evolúciónk sebessége és roppant mértéke ellenére messze vagyunk a teljes fejlettségtől. Azt gondolom, hogy fajunk serdülőkorában vagyunk és még nem kezdtük el kollektívan elképzelni, hová vezet utunk a jövőben.

Következtetés

A történelem folyamán kevés embernek volt meg a lehetősége arra, hogy belső képességeit tudatosan fejlessze, mert az emberiség evolúciós útjának jó részét a túlélésért folytatott küzdelem kötötte le. A relatív bőség jelen kora- különösen az ipari nemzeteknél- éles kontrasztot mutat a múlt anyagi nyomorúságához, szegénységéhez viszonyítva. Egyszerűséggel, egyenlőséggel és együttérzéssel megszabadulhatunk vágyainktól és szabadságot nyerhetünk arra, hogy képességeinket az emberiség családjának más tagjaival együttműködve fejlesszük. Az ipari forradalmat tekinthetjük egy alapvető áttörésnek, ami anyagi alapot tudott biztosítani az egyéni és szocio-kulturális tudatosság széleskörű evolúciójához. Becslésem szerint az ön-visszatükröző tudatosságra való képességben a legkisebb fokú fejlődés kumulatív hatásai egy kvantumnyi növekedést eredményeznének az önszabályozó viselkedés hatékonyságában, mely viselkedés tudatos és reagálni képes a világ magasabb szükségleteire.

Jó az egy közös dolog.

A számtalan egyéni tett, a megosztott tudatosság mélyebb talajáról indulva koherens és harmonikus viselkedés nagyobb mintázatát eredményezné. Az ön-visszatükröző tudatosság a kezdetlegesebb és széttöredezettebb tárgyi környezetben élők közötti kevesek spirituális luxusának státuszáról ma elmozdul a bonyolultabb és roppant mértékben megnőtt szociális környezetben élő sokak számára lényeges társadalmi szükségszerűség felé. Éppen úgy, ahogyan teljes kultúráknak ki kellett fejleszteni az intellektus képességét az ipari forradalom kialakulásához, azt gondolom, ma ugyanúgy el kell kezdenünk a "megismerés képességének" fejlesztését, ha újraélesztett civilizációnk fejlődését szándékozunk támogatni. A mai civilizációs kihívásnak nem kis része megismerni és azután elkezdeni kifejleszteni ezeket az életbevágóan fontos képességeket.