Alternatív Gazdaság lexikon
Advertisement

Az ökológiai lábnyom az egy főre számított környezetterhelés, vagyis az emberi fogyasztás mértékét viszonyítja a természet eltartóképességéhez. Ennek jelentősége a fenntartható fejlődés szempontjából van.

Magyar helyzet

Például Magyarország lakosságának eltartása a jelenlegi fogyasztási szinten az ország területét 30 %-kal túlterheli, azaz Magyarország ökológiai lábnyoma 130 - 150%-os.

Magyarországon a pazarlás megszüntetése és a környezetbarát megoldások az elsődlegesek az ökológiai lábnyom kisebbítésében. De az emberiség ökológiai lábnyoma nem hozható rendbe a túlnépesedés megoldása nélkül. Még ha az OECD országok (a jómódú országok) leszállítanák is fogyasztásukat a szegény országok átlagszintjére, a Földet akkor is túlterhelnénk: a nem-OECD országok ökológiai lábnyom átlaga is 100 % fölött van már.

Példa

A természet (el)tartja az emberiséget, és ennek a tehernek a nagyságát három tényező szorzata adja:

népesség * fogyasztás * hatásfok.

Például a benzinfogyasztás okozta napi teher a bioszférára:

hányan autóznak * napi átlag km * milyen fogyasztású autóval.

Számítás

Az ökológiai lábnyom számítása a gazdasági mutatókhoz hasonlóan összetett folyamat, emiatt csak néhány általánosítható tényezővel számolva szokták megbecsülni, egyúttal támpontokat adva a takarékosság és tartós siker irányába

További információk, olvasnivaló a témában

Advertisement